Felfüggesztett börtön a kirándulókat puskával fenyegető, kutyájukat lelövő vadásznak

2016.03.11. 16:37

Megszületett az első fokú bírósági ítélet annak a vadásznak az ügyében, aki puskájával fenyegetett meg Dunaalmás környékén három kirándulót még 2013-ban. A hivatásos vadászt, aki a kirándulók kutyáját több lövéssel úgy megsebesítette, hogy az elpusztult, nem jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték, amit két évre felfüggesztettek.

A Tatabányai Törvényszék sajtószóvivője az MTI-nek felidézte: a vadász 2013 őszén orvvadásznak hitte a kirándulókat, és puskával a kezében a földre fektette, majd, agyonlövéssel fenyegette őket.

A vádirat szerint a kirándulókra azután támadt rá a vadász, hogy azok felmásztak egy magaslesre, majd továbbmentek. A férfi üvöltve azt kérdezte tőlük, hogy kinek az engedélyével vannak itt. A vadász közben több mint tíz percen keresztül kényszerítette földön feküdni a sértetteket, közben a hozzájuk túra közben csatlakozott kóbor kutyára pedig kétszer rálőtt, és emiatt az állat elpusztult.

A bíróság a vádlottat személyi szabadság korlátozása és állatkínzás miatt ítélte el. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője felmentésért, az ügyész pedig végrehajtandó szabadságvesztés és foglalkozástól eltiltás kiszabásáért fellebbezett.