Esőben ünnepelt és tüntetett az ország

Március 15-i események

Vége
Snapseed
Index
2016.03.15. 15:34

  • Az idén is a Kossuth téren az ünnepélyes zászlófelvonással kezdődtek a március 15- i ünnepségek.
  • A Nemzeti Múzeumnál Orbán Viktor miniszterelnök beszédét ellentüntetők zavarták meg és fütyülték ki.
  • A kormányfő arról beszélt, ideje megfékezni Brüsszelt és a bevándorlókat. 
  • A Jobbik a Március 15. téren  egy országos antikorrupciós akciót hirdetett.
  • Az MSZP a tüntetésén a vasárnapi boltbezárásos népszavazást követelte, és az oktatási helyzetet kritizálta.
  • A tüntető tanárok délután megtöltötték a Hősök terét, több tízezren vonulnak a Kossuth térre.
  • A tanárok március 30-ára sztrájkot hirdettek, ha Orbán Viktor és Áder János 8 napon belül nem kér bocsánatot sok megaláztatásért.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mikor megmozdul a föld, az összes templom romba dőlt - erre az egyébként 100 százalékig apokaliptikus Amorf Ördögök-számra érünk a Kodály köröndre.

  • Nagy Bandó András a KARD rendezvényén többször szóba hozta a jegybank-alapítványok gazdálkodásainak titkosítását, ami láthatóan nemcsak a Fidesz politikai ellenfeleit, hanem a civil tüntetőket is megihlette.

  • 2006-ban nem tudtuk megünnepelni nemzeti ünnepünk, de most ősszel lesz a hatvanadik évfordulója 56-nak. A Jobbik azt kezdeményezi, hogy rehabilitalják 2006-ot, hogy joggal mentek az utcára az emberek – mondta Vona Gábor.

    IMG 3517
    Fotó: Ajpek Orsi

    A Jobbik elnöke szerint a magyar értelmiség egy része elbujdokolt, egy másik része bólogató jános, és így nem tudunk felkészülni a jövőre, a 21. századrq. A kormány pedig érzi, hogy a nép a hatalomtól fél, így egyre korruptabb, egyre önkényesebb a kormány. Most is aktuális a 12 pont, de hiányzik egy 13. pont : A tolvaj politikusok börtönbe zárassanak."

    Ezzel meg is hirdetett Vona egy országos antikorrupciós akciót. Nem lehet úgy nemzeti közösséget építeni, ha ott fönt lopnak.

    A rendezvény közelében egy petárdát durrantottak el, nem egyértelmű, hogy ellentüntetők tették, vagy túlbuzgó magyar vagy lengyel vendégek.

  • Ilyen transzparensek vannak példaul, hogy

    - áthúzva: mutyi

    - ha mindannyiunkat elüldözitek, nem lesz nyugdíjatok

    - áthúzva: zsarnokság

    - érdekel a jövőnk

    - focializmus helyett oktatást

    A Bajza utca előtt, a Hősök tere felé egybefüggő a tömeg, a szervizúton is sétálnak, lehet haladni, de lassan. A sor eleje a Kodály köröndnél van.

  • A tanárok szerint, akiket itt az Andrássy úton megkérdeztem, ez nyomásgyakorlás a kormányra, hogy normalizálják az oktatáspolitikát, mert úgy vélik, a civil véleményekre jobban odafigyelnek.

    Aki viszont csak szimpatizánsként vannak itt, kevésbé bíznak abban, hogy a kormány bármin módosít. A tiltakozás szerintük csak újabb csepp a pohárban: "csöpög, csöpög, csöpög, aztán egyszer csak tele lesz".

  • A Jobbik elnöke elszavalta Petőfi Kutyák dala és Farkasok dala című verseit. Hozzátette, talán, ha Petőfi tovább él, megírja a Hiénák dala című verset is. Majd gyorsan bocsánatot is kért a kutyáktól, hogy most ők a negatív példa. Hisz a farkasok azok, akik szenvednek éhségtől, hidegtől, fegyverektől, de szabadok. És a szabadság vágya tesz minket magyarrá. "Ha vágyjuk a szabadságot, akkor magyarok vagyunk, ha nem, akkor csak emberek" – mondta Vona.

  • A Jobbik budapesti regionális igazgatója, Stummer János arról beszélt, hogy egy nemzeti pártnak mindig nehéz terep a főváros, a Fidesznek is kellett 20 év, hogy jobboldali polgármester legyen Budapesten, de ehhez is egy volt szdsz-es kellett. 

    IMG 3435
    Fotó: Ajpek Orsi
  • Láthatósági mellényes szervezők küldik előre az embereket az Oktogonig, hogy az újonnan érkezők elférjenek az Andrássy út elején.

  • A szervezők szerint többe ezren, saját, Rákay Philip-szintű becslésem szerint 10 ezren indultak el a belváros felé a dugig megtelt Hősök teréről.

  • Mostanra összefüggő a tömeg, a Hősök terén nehéz sétálni, annyian vannak. A sor eleje már elindult az Andrássyn, a térről nem látom az elejét.

  • Orbán Viktor beszéde alatt a Nemzeti Múzeum előtt elég hangos szóváltás alakult ki, a biztonságiak közbeléptek és kiemeltek egy férfit.

    RP5D1489 (700x1050)
    Fotó: Román Péter / Olvasói fotó
  • A Hősök terén fel van állítva egy kis színpad, ahol Orbán Viktort kritizáló, már-már rendszergyalázó beszédet mond Nagy-Bandó András. A saját beszédét meg is könnyezi kicsit. Hatalmas tapsot kap, pedig olyanokat mond, hogy száz holdas Habony.

  • Esernyőkkel és esőkabátokkal felszerelt tömeg áramlik tízes-húszas csoportokban az Oktogontól a Hősök tere felé. Az Andrássy út a Kodály köröndtől kordonokkal le van zárva, de még a Bajza utcától sincs egyelőre zsúfoltság.

  • A vonal többi megállójánál nincs akkora tömeg, de ők nem férnek fel, mert a Deákon megtelt a szerelvény, és nem száll le senki, kivéve egy kétségbeesett tekintetű ázsiai turistát az Operánál.

    Majdnem mindenkin van kokárda, és többek ruházatán megjelenik a kockás inges szimbólum, pl. egy kockás szalag vagy egy kockás esernyő-kitűző formájában.

  • Kissé megfogyatkozott a végére az amúgy sem nagy tömeg az MSZP-tüntetésen, többen távoztak a gimnazista fiú, Görög Ákos beszéde alatt, aki arról beszélt, hogy az a probléma az oktatással, hogy nem tanítják meg, hogyan kell biztonságosan böngészni.

    A tüntetés második felében az oktatást kritizálták a felszólalók:

    • Lukács Zoltán alelnök szerint a Fidesz tudatosan szorít ki az oktatásból sokakat, "tudatos politika, hogy csak a kiválasztott gyerekek járhassanak az egyetemre". Lukács megjegyezte, hogy "ha össze tudott omlani a Harmadik birodalom és a Szovjetunió, akkor az Orbán-kormány is össze tud omlani". 
    • Totyik Tamás pedagógus azt a kérdést tette fel, hogy "milyen szabadság az, ahol egy központból mondják mit és hogyan taníthatunk?"

    Kunhalmi Ágnes budapesti elnök egy tüzes hangú beszéddel zárta a tüntetést. Az oktatái államtitkárt azért kritizálta, mert "ki akarja rúgni a tanárt, aki szerint ostobaság a rendelkezés. Elege van az embereknek, hogy debilnek néznek bennünket". Kunhalmi megszólította Balog Zoltán minisztert is, hogy hogyan tud elszámolni a lelkiismeretével, "ha egyáltalán van". "Értem én, hogy a kerítésen fenn akadt szír kisgyerekekkel könnyű eltakarni a rohadó iskolákat és a rohadó kórházakat" - mondta.

    Operettszínésznőt meghazudtoló retorikával kijelentette, hogy amit a Fidesz az oktatással csinál az az igazi hazaárulás. Orbán szerinte "Putyinnak hajbókol, amivel ismét a Szovjetuniót választja", erre hatalmas fújolás a piros zászlós tömegből.

    A tüntetés utána az MSZP-sek csatlakoznak a pedagógusok vonulásához - ahogy Nyakó István fogalmazott: a "kockás ingesekhez, borostásokhoz".

  • Hatalmas a tömeg a Deák téri kisföldalatti megállónál abban az irányban, ami a Hősök tere felé megy. Az előző szerelvény nehezen indult el, a tömeg türelmesen vár a következőre. Aki most érkezik, az a második vagy harmadik kocsira fér fel.

    "Szerintem ebben a megállóban többen vannak, mint az Orbánon összesen" – mondja egy férfi és egy csomóan nevetnek.

  • A mikropártok megemlékezéseihez képest a Párbeszéd Magyarországért (PM) kissé elmaradt az MLP-től is. A helyszín is ideális volt, a Városligeti Nagyrét, amit alig lehetett megtalálni: négy kóválygó ember társaságában értünk oda pár perccel kezdés után, "GPS-koordinátákat megadhattak volna", mondta egyikük.

    Épp akkor érkeztünk meg, amikor a harmatgyenge hangosítással beszélő zuglói polgármester, Karácsony Gergely azt mondta, hogy ez a kormány nem a nép kormánya. A PM társelnöke arról is beszélt, hogy az ellenzéki pártok vezetőinek nem az a dolga, hogy szelfizzen a tüntetőkkel. Majd ejtett néhány szót az előválasztás intézményéről is, ami szerinte a civil hangok meghallgatásáról szól.

    A rendezvény végén a PM felöltözette a szabadság fáját, méghozzá kétféle kockás szalaggal, úgyhogy nem lehet a pártot azzal vádolni, hogy nem hallotta meg az idők szavát.

  • A téren egy ágyút is elsütöttek, borzasztó hangos volt, ahogyan egy ágyútól el is várjuk.

    Ágyú durrant a Jobbiknál

    Ezután Toroczkai László, a szerb határ közelében fekvő Ásotthalom polgármestere szólt arról, hogy 2006-ban ugyan „idejekorán leállították a forradalmat, de így is hál'istennek eltűnt az szdsz es a Gyurcsány-kormány.”

    Ha mindez maradt volna ma Merkelnél is szélesebbre lenne nyitva Magyarország határa a migránsok előtt – mondta Toroczkai. Hozzátette, jelnleg a határokon rend van, de hiába állítjuk meg a migránsokat, vagy fogjuk el őket, Szerbia nem vesz vissza senkit, a nemzetállamokat felszámoló Brüsszel pedig kényszerbetelepítésen dolgozik.

  • Az MSZP-tüntetés moderátora nem más, mint Nyakó István, akinek a kopaszok miatt nem sikerült ugye elsőként leadnia a boltbezárásos kérdését. Az egykori MSZP-szóvivő a "nemzetinek mondott választási irodának" is nevezte az NVI-t, és kijelentett előbb, hogy nem ünnepelni jött, hanem követelni, "köztársaságot, polgárjogokat, a cenzúra eltörlését, mint anno 48-ban". Nyakó azt is mondta, hogy 10 ezer szavazókörbe megbízható szabad állampolgárokat találni, mert "nem hagyjuk hogy ezek az emberek számolják össze a szavazatokat".

    Azt is bejelentette, hogy sokan mennek majd az NVI-hez, amikor a Kúria dönt a mostani kérdések hitelesítéséről, és esetleg le lehet adni egy újabbat.

    A tüntetésen Ady Endre A Tűz csiholója című versét az a Galkó Balázs szavalta, akit az MSZP pár perccel ezelőtt kitüntetet a Szabad Sajtó Díjával. Tóbiás József pártelnök adta át a díjat, a pártelnöknek viszont a színésszel ellentétben nem sikerült ideérnie a tüntetésre. 

  • A Jobbik tüntetésén.

  • A pár hete szimbolikussá vált helyszínen, a Nemzeti Választási Irodánál tüntet az MSZP Kunhalmi Ágnes budapesti elnök vezetésével. Nagyjából 2-300-an gyűlhettek össze az Alkotmány utcában, a szocialista aktivisták mellett feltűnt Farkasházy Tivadar is.

  • A bánsági Magyarittabén már 111 éve állt a bronzból készült Kossuth-szobor, amelyet feltehetőleg színesfémtolvajok loptak el tavaly. Az új Kossuth-szobor egy soltvadkerti emlékmű alapján készült a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és Soltvadkert önkormányzata együttműködésében, írta az MTI.

  • Körülbelül 300 ember gyűlt össze a Jobbik megemlékezésén. Vannak gárdisták, nemzetvédők, lengyel széljobberek, ahogy tavaly is. „I am skinhead. White Europe, white world” – küzd az angollal hátul egy lengyel-magyar vegyestársaság. Közben az első felszólaló a Magyar sors házáról beszél – egy ilyet terveznek, ahol a holokauszt vitrinje helyett a valódi magyar sorsnak és történelemnek állítanának emléket. A  rendezvényen Budaházy György is megjelent.

  • Körülbelül 60-70 ember gyűlt össze a Magyar György vezette Kard (Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért Egyesület) március 15-i megemlékezésén a Hősök terén. A tíz felszólaló között volt roma polgárjogi aktivista, diák, újságíró, beszél Mécs Imre és Nagy Bandó András is a tervek szerint. Első felszólaló Dési János, rádiós műsorvezető volt, aki látványosan széttépte előre megírt beszédét, inkább Orbán mai beszédére regált, virtigli szélsőjobboldali beszédnek titulálva azt. Dési szerint szerencsétlen, háború elől menekülők ellen uszít a miniszterelnök, mintha azt készítené elő, hogy lőni is lehessen a határokon. Majd elmondta, nem szabad az ellenzéki pártok, civil szervezetek ötleteit és kezdeményezéseit azonnal szétmarcangolni, nyitottabbnak kell lenni, mindenki ötletét meg kell hallgatni. A demokráciáért felelős szervezetek pedig csak azzal együtt tudják garantálni a demokratikus működést, ha az emberek maguk is akarják a demokráciát.

  • Egy "maréknyi" "gyurcsányista" próbálta megzavarni a nemzeti ünnepet, de nem jártak sikerrel - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

    Ne felejtsünk el két dolgot: tudjuk, hogy a Gyurcsány Ferenchez köthető cégek több száz milliós nagyságrendben kapnak támogatást Brüsszeltől, és tudjuk, hogy a Múzeumkert közelében tartott akció szervezője Gyurcsányhoz is köthető

     - mondta a szóvivő, aki szerint nem csoda, hogy meg akarták zavarni a miniszterelnök beszédét.

  • Fodor Gábor szerint 1848-ban a szabadságért harcoltak, Orbán viszont a szabadság ellen hirdeti meg illiberális politikáját. Az MLP elnöke egy gondolat erejéig kitért Habony Árpádra is, beszéde végén.

    „Metternich herceg legalább nem járt Ibizára bulizni” 

    – aztán felcsendült a Szózat.

    A liberálisok háromkor becsatlakoznak a kockárdás, oktatásos tüntetésbe.

    • Petőfi lelkesedésével, Széchenyi megfontoltságával és Kossuth tenni akarásával az elmúlt években olyan döntéseket hozott a magyar kormány, amelyekkel kivívta hazánk helyét Európában
    • Amit ma az európai vezetők tesznek, ahhoz nincs meg a felhatalmazásuk az európai emberektől, ezzel szemben a magyar kormány most kikéri az emberek véleményét, hogy továbbra is nyugodtan képviselhessék a magyar érdekeket.
    • A döntés elsősorban arról szól, akarjuk vagy nem akarjuk, hogy bevándorlók ezreit kezdjék el hozzánk telepíteni. 

    Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a romániai Székelykeresztúron mondott beszédet. (MTI)

  • Tóbiás József átadta az MSZP által alapított Szabad Sajtó Díjat Bombera Krisztina televíziós újságírónak, Galkó Balázs színművésznek és Klecska Ernő újságírónak az 1848-as forradalom kitörésének évfordulója alkalmából.

    Az MSZP elnöke köszöntőjében kiemelte: a sajtószabadság pontosan megmutatja a társadalom állapotát, és ma semmi ok a magyar sajtó szabadságának ünneplésére. Nem a létező, hanem az óhajtott sajtószabadságot ünnepeljük - mondta.

    A Fidesz nagyrészt ellehetetlenítette a sajtónak azt a részét, amely nem szolgálja ki. De ez a világ nem tart örökké, innen lehet csúnyán bukni.

    Megjegyezte, hogy a közmédia "habonyosodik", a TV2 "vajnásodik". 

  • Egy 19 éves egyetemista fiú beszél Fodor Gábor rendezvényén. A Liberális Fiatalok Társaságának (LIFT) nevében felolvassa a liberálisok 12 pontját, szabad szerelemről, drogliberalizációról. Az egyetemista fiú szerint számukra egyszerre félelmetes és nevetséges az Orbán-rendszer. Beszédét egy divatos toposszal, a miniszterelnök egy korábbi gondolatával zárta. Utána egy Petőfi-vers következik.