Malvin
9 °C
25 °C

Magyar kilátó az Architizer Awards döntőjében

2016.03.15. 21:05

A nemzetközi zsűri beválogatta az újjáépített galyatetői kilátót az Architizer A+ Awards finalistái közé a Renováció kategóriában, kaptuk a hírt Vass-Eysen Árontól, a torony egyik tervezőjétől. Ez a díj egy nagyon rangos nemzetközi elismerés, amit az architizer.com alapított három éve a Wall Street Journal Magazinnal és a Webbys-el közösen.

Forrás: galyakilato.hu
Forrás: galyakilato.hu

Több mint száz kategóriában szakmai zsűri válogatja ki a jelöltek közül a legjobbakat, de van külön közönségszavazás is. A szavazást most nyitották meg, aki azt akarja, hogy ismét magyar győztese legyen a díjnak, ezen az oldalon szavazhat a kilátótoronyra. Az elmúlt években nyolcvanmillióan nézték meg a jelölteket, és kétszázezren szavaztak.

Azt, hogy a magyarok nem esélytelenek a közönségdíjra, mutatja, hogy 2014-ben a 4-es metró Sporaarchitects által tervezte két látványos megállója, a Fővám és a Gellért téri állomás lett a győztes, sőt még a szakmai zsűri díját is elhozták a Buszpályaudvarok és vasúti megállók kategóriában. Sőt, mellettük az Art1st Design Stúdió is elhozta az Építészet+Sound kategória mind szakmai, mind közönségdíját a Budapest Music Centerrel.

Tavaly is volt két döntős magyar projekt, a Hello Wood International Architecture Camp művészeti tábor az Építészet és tanulás kategóriában, a Kazinczy utca és a Gozsdu udvar közelében álló Kocka bár (Minusplus Custom Made Architecture) pedig a Bárok és klubok kategóriában jutott a legjobbak közé, a Hello Wood végül megnyerte a zsűri és a közönségdíjat is.

A nyáron átadott kilátótornyot az Index már 2015 márciusban megszemlélte. Mint akkor írtuk, a 960 méter magasan álló Péter-hegyese kilátó 1934-ben épült, öt évvel megelőzve a galyatetői Nagyszálló átadását. Eredeti magassága 17 méter volt, 2013-ban még ronda vasketrec óvta a tetején a turistákat a kizuhanástól. A tetőteraszra rozsdás és rozoga belső csigalépcsőn lehetett feljutni, a kilátást több oldalról is akadályozták a környező fák koronái.

A Nartarchitects építészeit rögtön megragadta a torony szép, négy az egyhez aránya. Beindult a fantáziájuk, tudták, ahhoz, hogy a kilátót használhatóvá tegyék, meg kell magasítani. Először fatoldásban gondolkodtak, később pedig a belső csigalépcső folytatásában. Hamar kiderült azonban, hogy a lépcső már nem felel meg a mai építésügyi szabályzásnak (OTÉK), túl keskeny.

Ezért külső lépcsősorban kellett keresni a megoldást. Így találták ki a külső kettős lépcsőspirált (egy felkaptatóknak, egy pedig a lefelé érkezőknek), amit a kiszélesített acélszerkezetre húzott  rozsdamentes, kézi fonású sodronyból készült hártyával borítottak. A torony belseje így felszabadult, és el lehetett benne helyezni a magasításhoz szükséges betongerendákat, valamint a föld alatt is egy erősebb alapot kapott az építmény. 

Nyersbeton színes kajütablakokkal

A 13 méteres vasbeton magasítással, valamint az acélszerkezetes kiszélesítéssel megmaradt a torony négy az egyhez aránya is. Mint Vass-Eysen Áron mondta, szánt szándékkal döntöttek a manapság divatos látszóbeton mellett: fontos volt a korszellem megjelenése mellett az is, hogy időtálló anyagból készüljön a toldás. Menet közben jöttek rá, hogy a magasítással képződött három olyan belső helyiség a torony tetején, amiket jól ki lehetne használni.

Így jött az ötlet, ha már úgyis túrázók használják a tornyot, legyen három puritán szoba, amit bivakszállásként használhatnak. A tervek szerint a majdnem ezer méteren levő helyiségek faderékaljain háromszor öt hálózsákos turista fér el. A földre helyezett farácson kívül más bútorzat nincs a szobákban.

A fal nyers beton, rajta kerek kajütablakokkal, amelyeket színes üvegek fednek. A helyiségben két lámpa van. Egyet bentről lehet felkapcsolni, a másik programozható, és ha nincs vendég, este automatikusan felkapcsol. A torony ezáltal éjszaka érdekes díszfényeket kap, de mint a tervező elmondta, arra azért vigyáztak, hogy ne legyen fényszennyezés. Bár a berendezés puritán, a szállásokat konnektorral és wifivel látják el. A helyiségek szintén kerek, hobbitlak-ajtóhoz hasonlító bejáratai sem öncélúak, azért lettek ilyen formájúak, hogy a lépcsősornál ne kelljen külön pihenőket kialakítani.

Frissítés: Még kettő magyar tervezőre lehet szavazni

Az Architizer A+ Awards Köztéri bútorok kategóriában szintén van egy magyar finalista: a VPI Betonmanufaktúra a Croma modulos betonpaddal, rájuk itt lehet szavazni.

Sőt, a Technology - Apps kategóriában pillanatnyilag vezető BIMx PRO, a GRAPHISOFT által fejlesztett, innovatív építészeti prezentációs mobil app is finalista, szavazni pedig itt lehet rá.

Last minute tengerparti nyaralások

Még nem volt nyaralni? Ősszel sem késő elutazni ezekre a gyönyörű helyekre.

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.