Eufrozina, Kende
7 °C
21 °C

Állatként viselkedik egy tiszabői tanárnő

2016.03.21. 10:46

A Tiszabői Általános iskola 47 éves alkalmazottja ellen büntetőeljárás folyik 2015 februárja óta, írja az Eduline.hu. És hiába tart több mint egy éve az eljárás, hiába volt több feljelentés is, hiába tudnak a szülők, kollégák, szakemberek a tanárnő által elkövetett bántalmazásokról, megalázásokról, a nő a mai napig taníthat.

A cikk szerint az iskola igazgatója 2013-ban nevezte ki igazgatóhelyettesnek a nőt, a pozíciójától azonban szakmai hiányosságok miatt volt kénytelen megválni. Ezután kapott meg a gyógypedagógiai szakon egy kis létszámú osztályt. A lap most rendőrségi válaszokból, iskolai jegyzőkönyvekből és szakértői véleményekből próbálta összerakni az esetet. A dokumentumokban szereplő leírásokból válogattak:

  • Egy szülő arról panaszkodott, hogy gyermeke nem szeret már iskolába járni a tanárnő miatt, aki csókot kér a gyerekektől, de volt, hogy felemelte a szoknyáját előttük.
  • Egy tanuló véletlenül meglökte az udvaron, amire a tanárnő annyira bedühödött, hogy a gyermek ruháját annak nyakánál megragadta, megrángatta, majd a falhoz lökte.
  • Már megindult a nyomozás ellene, amikor egy kislány hátát és fejét először tenyérrel, majd ököllel is megütötte.
  • Volt, hogy az iskola vezetését kikerülve kereste fel a családsegítőt egy hátrányos helyzetű gyerek miatt, majd többeket is azzal fenyegetett, hogy elveszi őket a szüleitől.
  • Ha nagyon zavarták a folyosón rosszul viselkedő gyerekek, kulccsal zárta ki őket a tanteremből.

Az Eduline úgy tudja, a tantestület és a szülők többször is az illetékes Kunhegyesi Tankerülethez fordultak, de ahogy az igazgató, a tankerület vezetője is kiállt a pedagógus mellett. A Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat is többször tett panaszt.

De kollégái szerint is alkalmatlanná vált, hogy ott oktasson, azt írták egyik jelzésükben: "a hátrányos helyzetű iskolában a tanárok személyisége előtérbe kerül. A személyiségünkkel tanítunk. M. elveszítette hitelességét nem csak a tantestület, de a diákok és a szülők előtt is".

A lap szerint a tanár viselkedése, és az, hogy nem foglalkozik az iskola érdemben a problémákkal súlyosan érintette az egész iskolát, mivel emiatt a 26 fős tantestület fele otthagyta az iskolát. Megfelelő végzettségű, tudású, gyakorlatú szakembert pedig nagyon nehezen talál az iskola, a lap egyik forrása úgy fogalmazott: „tanít itt volt Volán jegyellenőr és juhtelepről érkezett ökológus”.

Olyan is volt, hogy reggel az egész tantestület nem volt hajlandó felvenni a munkát, a kiérkező tankerületi vezető pedig arra kérte őket, próbálják házon belül megoldani a problémát.

UPDATE: A tanárnő nyilatkozott a TV2-nek.

Dehogy bántom őket, ők bántanak engem

− mondta a tanárnő a tévének, és hozzátette, hogy volt egy klikk, egy csoport az intézetben, akik ki akarták őt golyózni a munkahelyéről, ezért írtak róla mindenféle hazugságot, kisebb jeleneteket habosítottak fel szándékosan.

Egyedülálló élmények Gyulán

Ősszel is az egész családnak az új Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.