Akik meghaltak a spanyol buszbalesetben, nem használták az övet

2016.03.23. 19:41
Nem volt bekötve a biztonsági öve annak a 13 diáklánynak, akik vasárnap életüket vesztették az északkelet-spanyolországi Tarragona közelében történt buszbalesetben - közölte az El Mundo című napilap internetes oldalán egy, a mentésben közreműködő névtelen forrásra hivatkozva.

Az El Mundo által idézett szakember szerint az áldozatok egyike kirepült a sztrádára, míg a többiek a felborult busz alá kerültek, de mindez elkerülhető lett volna, ha a biztonsági öv rögzíti őket az ülésbe. Az újság értesülését hivatalosan nem erősítették meg.

Spanyolországban 2007 óta kötelező bekötni a biztonsági övet az autópályán haladó buszok utasainak, arra a sofőrnek kötelessége figyelmeztetni őket, de nem kérheti számon ha valaki ennek ellenére mégsem teszi meg.

Egyelőre azonban erről sem lehet kérdezni a busz 62 éves vezetőjét, akit továbbra is intenzív osztályon ápolnak, mert állapota kritikus, így nem kihallgatható.

A nyomozás elsődleges adatai őt teszik felelősség a tragédiáért. A spanyol sajtóban megjelent feltételezések szerint elaludhatott a volánnál.

A baleset sérültjei közül 20-an vannak továbbra is kórházban. A sofőrön kívül még egy diák állapota kritikus, három egyetemistáé pedig súlyos.

A diákcsoport 5 buszból álló konvoja vasárnap hajnalban Valenciából Barcelonába tartott, a négy barcelonai egyetemen Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatókkal, miután előző este részt vettek a Fallas elnevezésű, hagyományos tűzijátékünnepen.

Az AP7-es autópályán reggel hat óra körül, nagyjából az út felénél, a jármű előbb az autópálya jobb, majd bal szélére sodródott, áttörte a szemközti sztrádaszakaszt elválasztó szalagkorlátot, és az oldalára borult. Ezután egy személyautó frontálisan belerohant. A gépkocsi két utasa megsérült.

A balesetben 6 ország diákjai vesztették életüket, 7 olasz, 2 német, 1 román, 1 osztrák, 1 francia és 1 üzbegisztáni diáklány. A legfiatalabb halálos áldozat 19 éves, a legidősebb 25.

A busz 60 utasa közül 44-en sérültek meg köztük egy magyar diák is, akinek mindkét keze eltört.