Péter, Pál
14 °C
30 °C

Közúti veszélyeztetés miatt bűnös a rendőr és a taxis a szegedi sakkozó ügyében

2016.03.23. 17:10

A Szegedi Törvényszék szerdán nem jogerősen bűnösnek mondott ki egy rendőrt és egy taxist közúti veszélyeztetés bűntettében Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezető 2012 júniusi szegedi bántalmazása ügyében. A rendőrt 264 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, a taxist pedig 2 évre próbára bocsátotta a bíróság - derül ki a törvényszék közleményéből.

A bíróság a közúti veszélyeztetésben bűnösnek bizonyult rendőrt és egy másik rendőrt felmentett a bántalmazás bűntette és társtettességben elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól.

Rablónak hitték a civil rendőröket

Szaúd Mohamed Al-Marzúki a tizennyolc éves Szálim Abdur-Rahmánt kísérte el Szegedre, ahol a fiatalember Lékó Péterrel készült az augusztusi athéni junior sakkvilágbajnokságra. A két arab férfi egy vacsora után sétált vissza szállodájukba, amikor – a sajtóbeszámolók szerint – az őket illegális bevándorlóknak vélő idegenrendészek inzultálták őket. Az érintettek először azt hitték, rablótámadás áldozatai.

A vádirat szerint 2012. június 2-án három rendőr civil ruhában járőrözött. Amikor meglátták a hídon sétáló sakkozót és kísérőjét, igazoltatni akarták őket, de azok futni kezdtek. Ezt látva a harmadik vádlott, egy taxisofőr a taxijával a menekülő sakkozó és társa után eredt, egy rendőr szintjén kocsival indult utánuk, a másik kettő pedig futva. Ehhez képest a bíróság azt állapította meg, hogy a sakkozónak nem sikerült az ütközést elkerülnie, tehát a rendőr elütötte őt, de nem sérült meg.

A bíróság szerint nem volt elég bizonyíték a rendőri erőszakra

Az üldözés során a kocsiban ülő rendőr a futva menekülő sértett elé vágott. A sértettnek sikerült az ütközést elkerülnie, majd tovább futott az utcán, mire a taxis ugyancsak egy hirtelen balra kanyarral a sértett elé vágott, és elütötte. A sakkozó tovább futott, de az addig autóban ülő rendőr futva utolérte, és a vádirat szerint ököllel több alkalommal arcát, fejét az oda érkező másik rendőrrel együtt megütötte és megrugdosta.

A bíróság végül nem látta bizonyíthatónak, hogy a rendőrök megverték a sakkozót. Ezt arra alapozták, hogy ezzel kapcsolatban a rendőröknek, és a sakkozónak is egymással és önmagukkal is ellentmondó vallomásaik voltak, és az orvosszakértői vélemény sem támasztotta alá a verekedést. Az ügyész mindhárom vádlott vonatkozásában bűnösség megállapítása és súlyosabb büntetés, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása, valamint taxis és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést, így az ítélet nem emelkedett jogerőre.

Korábban szó volt arról, hogy térfigyelő kamerák rögzítették az esetet, és egy tanú is láthatta a verekedést, de ezekről nem derül ki semmi a törvényszék közleményéből.