Pál
16 °C
32 °C

A Fidesz lecsapott Schulz szegedezésére

2016.03.24. 14:45
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke kérdőre vonta Botka László szegedi polgármestert amiatt, hogy Martin Schulz egy interjújában dicsérte a városát. Németh szerint Botka és Schulz menekültek betelepítéséről egyezett meg. Botka László azt mondta az Indexnek, hogy szavai sincsenek az újabb fideszes őrületre.

Martin Schulz, az európai parlament szociáldemokrata elnöke egy Orbán Viktor politikáját támadó nyilatkozatot adott szerdán a Sternnek

Ebben semmi meglepő nem volt, de egyszer csak váratlanul szájára vette Szegedet, ami egy "elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni". 

Egyeztetett-e Schulz és Botka a menekültek Szegedre telepítéséről?

  • 5390
    Nem, Schulz azt hiszi, ha egy várost a baloldal vezet, ott nem lehet baj a menekültek befogadásával
  • 1703
    Igen, van köztük egy titkos paktum

Schulz ezt amiatt mondta, mert a jobboldal vezette Magyarország "abszurd és aljas" népszavazást kezdeményezett 1290 menekült befogadásáról. Szeged viszont egy baloldali vezetésű város, ahol Schulz szerint tárt karokkal várják a menekülteket.

Huszonnégy órával a Schulz nyilatkozat kiadása után Németh Szilárd megérezte a lehetőséget Schulz kijelentésében. A várost 2002 óta irányító szocialista polgármestertől azt kérdezte:

  • A migránsok befogadásáért cserébe kapott-e ígéretet brüsszeli karrierre?
  • Szeged melyik részén építik fel a menekülttábort?
  • Mit szólnak ehhez a szegediek?
  • Emiatt nem engedte a közgyűlés elé terjeszteni a kötelező betelepítési kvóta elleni nyilatkozatot?
  • Mikor egyezett meg Schulzcal a menekültek befogadásáról, és miért titkolta el ezt eddig?

Botkának nincsenek szavai a fideszes őrületre

Botka László azt mondta az Indexnek, hogy Martin Schulz utoljára tavaly áprilisban, még a menekülthullám tetőzése előtt járt Szegeden. Szerinte azért juthatott eszébe a város, mert "nemzetközi híre volt, hogy konfliktus nélkül vonultak itt át a menekültek, és a szegediek önként hozták az enni- és innivalót az embereknek".

Botka Németh Szilárd kérdéseire úgy reagált:

a fideszes őrület új szintre emelkedett,

mert azt akarják bemagyarázni, hogy egy városi polgármester meg tud egyezni az EP elnökével migránsok betelepítéséről. Ez már annyira szürreális, hogy már szavaim sincsenek ellene" - mondta Szeged polgármestere.

Felháborító, hogy a brüsszeli támadás utáni gyászt és megrendülést a helyi Fidesz-Jobbik a városvezetés elleni hazug, alaptalan támadásra használja fel.

– írta közleményében a szegedi városvezetés.