Teljes zavar a magyar fejekben az iszlámról és a terrorizmusról

„Provokatív a cím, de a minapi sajnálatos esemény aktualitást ad annak, hogy megnézzük hányadán áll a magyar társadalom az iszlámmal" - mondta a Nézőpont Intézet által szervezett, „Egy félelemkeltő vallás - Az iszlám vallás megítélése a magyar közvéleményben″ című konferencia bevezetőjében Fodor Csaba. Az intézet ügyvezetője a provokatív címhez képest meglepően visszafogott jelzőt talált a brüsszeli merényletsorozatra. A terrortámadásra a „sajnálatos események" szerkezet előjött az intézet kutatójánál, Lajtai Mátyásnál is, aki a konferencia apropóját adó reprezentatív felmérést ismertette.

Két dolog derült ki belőle: az iszlám vallás önmagában nem kelt félelmet a magyar társadalomban, és az, hogy az iszlám vallás félelmet kelt a magyar társadalomban.

Nézőpont Intézet által március 4-7 között - tehát a brüsszeli merényletsorozat előtt - készített reprezentatív felmérésből ugyanis kitűnik, hogy a válaszadók következetlenek, de legalábbis minden attól függ, hogyan tesszük fel a kérdést.

A férfiak a barbárok miatt hordanak nadrágot

Az adatok ismertetés után a kerekasztal-beszélgetésnek nevezett, de kerekasztal-jellegét formailag és tartalmilag is nélkülöző beszélgetést Maróth Miklós akadémikus egy váratlan példával kezdte: a nadrágot a római kor végén beözönlő barbároknak köszönhetően hordanak a férfiak, akik aztán az itt élő nőkkel alapítottak családokat. Mivel a nők helyiek voltak, ők maradtak a római tunikánál.

A kulturális interakció pozitív példái a múltban véget is értek, Maróth szavai ezután már csak az apokaliptikus jövőről szóltak, megjegyezve, hogy a jóslás alapvetően a cigányasszonyok dolga, de tudósként is sok minden előrejelezhető a migránsválság kapcsán:

Az érkezők 80 százaléka fiatal férfi. Nem azért jönnek, hogy bencéskolostorba vonuljanak

- mondta ki az inkább egy lakossági fórumhoz méltó megállapítást. Ezután vagy beházasodnak, ami a keresztény feleség áttérésével fog járni, vagy hozzák magukkal 8-10 tagú családjukat.

A végeredmény mindenképp az, hogy „túlszaporodják az európai lakosságot". Maróth szerint el kell olvasni Houellebecq könyvét, többé-kevésbé az lesz, ami abban benne van. Ezzel a hallgatóságban némi zavart okozott, volt, aki pontosításért fordult szomszédjához, aki pedig vállrándítással válaszolt Michel Houellebecq számára is ismeretlen Behódolás című könyve hallatán.

Muszlim ügynök lett a turkológus

Hogyan változtatja meg 40 millió muszlim Európát? - tette fel a kérdést a Nézőpont Intézet ismertető anyaga, ráerősítve a konferencián elhangzottakból kirajzolódó képre, miszerint a muszlim világ egy egységes massza, azonos gyökerekkel és célokkal. Ezt csak Omar Sayfo, a Magyar Demokrata publicistája és az utrechti egyetemen doktoriján dolgozó kutató igyekezett árnyalni. Ezután szinte meglepő, hogy Fodor Pál meglepődéséről beszélt, szomorúan konstatálva, hogy ma már

oda jutottunk, hogy egy turkológust is gyanakodva néznek, mintha ezek a magyar szakemberek a muszlim térfoglalás bedolgozói lennének.

Mindezt úgy, hogy a hazai „nemzeti elkötelezettségű oldal" hagyományosan törökbarát volt - mondta Fodor. Az MTA Bölcsészettudományi Központ Főigazgatója megemlítette Szigetvár példáját, ahol ő maga is vezet egy projektet, és a közelmúltban Szulejmán sírkápolnájára bukkantak. Ez külföldön tudományos eredmény volt, itthon viszont úgy kezelték, mintha „be akarnánk hozni a törököket".

Fodor itt hozta fel a beszélgetések másik meghatározó megállapítását: nem az iszlámtól kell félni, hanem saját gyengeségünktől. Ezzel eljutottunk a későbbi kérdésekben is visszatérő liberális baloldal ostorozásához, amely „évszázados tevékenysége révén" megfosztott minket identitásunktól. Fodor és az orientalista Maróth is többször kitért az identitásválságra, a liberalizmus elgyökértelenítő következményeire, amelyek miatt „mi azt sem tudjuk, kik vagyunk" ellentétben az ezt nagyon is tudó muszlimokkal.

Fodor már a felvilágosodás rossz hagyományaival való leszámolást hirdette meg - aztán visszakozott, hogy persze nem az egész elvetésére gondolt, majd mégis, miután a marxizmus mellett a freudizmus, Nietzsche és a modernizmus káros hatásairól beszélt, amely szerinte levette a felelősséget az emberről, mindent relativizált, így ma már senki sem tartozik sehová. (Eközben épp a 20. század elején még meglévő önbizalmat sírta vissza, amikor Magyarország „még nagyhatalom volt" és bátran meghirdette balkáni politikáját.) 

Maróth pedig egyenesen a kultúra, ezen belül a magyar kultúra hiányáról beszélt, amely hiányában nincs mihez igazodni, „nincs is mit félteni" a muszlimokkal szemben.

Harangozó Teritől a Mindenkinek van egy álma nem magyar kultúra!

– mondta ki sommásan.

Az európaiak gyengesége volt a vezérfonala Nógrádi Györgynek is, aki többször megemlítette az ellene indított „sajtótámadásokat". Például azért, mert először vetette fel, hogy kerítést kellene építeni a magyar határon, amit előtte és utána megcsináltak mások is, beleértve Ausztriát, mégis Magyarországot érte emiatt kritika. Most viszont állítása szerint a háttérben mindenki azt nyilatkozza Nógrádinak, hogy ennek a határvédelemnek köszönhetően van rend a visegrádi országokban.

A „biztonságpolitikai szakértőként" megjelent Nógrádi szerint Németország, pontosabban a Nógrádi által emberileg nagyrabecsült  Merkel tévedésben van, hiszen az eddigi integráció is sikertelen volt: sem a török vendégmunkásokat, sem az NDK-t, sem a volt Szovjetunióból bevándorolt német gyökerűnek mondott tömegeket nem sikerült beillesztenie.

Mondják meg a nagyhatalmak

Maróth és Nógrádi is hangsúlyozta Oroszország pozitív szerepét a szíriai konfliktusban. Az akadémikus szerint egyedül a moszkvai elgondolásban volt előrelátás, amely igyekezett elkerülni, hogy a líbiaihoz hasonló káosz kövesse a rezsim felborulását. Moszkva ezért áll ki Aszad mellett is, ami Maróth szerint garancia lenne az ottani keresztény közösségek megőrzésére is, minden más esetben a kiirtásuk várható.

Nógrádi pedig egy orosz diplomatával elköltött ebéden elmondottakra hivatkozva az orosz fél konstruktiv hozzáállásáról beszélt. Eszerint Moszkva kész adatbázisaiból megbízható információkat adni a terrorizmus elleni harchoz is. A minden mondatát pontokba szedő biztonságpolitikai szakértő szerint:

1. hibrid háború folyik európa határainál,
2. csak az Egyesült Államok, Európa és Oroszország közös megegyezésével valósítható meg a rendezés.

Persze Törökországgal is számolni kell: „egy: a török stragtégia három pontból áll: egy" - sorolta alpontokkal Ankara pozícióját , amelynek lényege, hogy Törökország Aszad- és Iszlám Állam-ellenes. (Más kérdés, hogy az előbb dicsért Oroszország szerint Törökország valójában összejátszik az Iszlám Állammal.)

Az, hogy Törökország kihasználja az EU-t, Nógrádi szerint sokkal inkább a koncepciótlan EU hibája, amely a II. világháború óta egyetlen konfliktust sem tudott megoldani egymaga. "Az elmúlt húsz évben koncepciótlanul bővítettük a NATO-t és az EU-t, politikai érdekből véve fel a tagokat, és nem alkalmasságuk szerint" - mondta Nógrádi, aki a többes szám első személy használata miatt úgy tűnik,

1. megfeledkezett arról, hogy Magyarország is ebben a húsz éves időszakban lett NATO- és EU-tag.
2. magát Európai perspekívába helyezve beszélt a bővítésről.

Liberális ország is lehet működőképes

Miközben az idősebb generáció az egységes vallási alapokon álló iszlám tömegekről és a vele szemben tehetetlen liberális Európáról beszélt, Omar Sayfo épp a muszlim közösségek megosztottságra hívta fel a figyelmet. Nemcsak a kézenfekvő síita-szunnita felállás kapcsán, hanem etnikailag is.

Szerinte nem  is lehet "európai iszlámról" beszélni. Néha fontosabb az etnikai háttér - még akkor is, ha iraki vagy asszír keresztényekről van szó -, máskor viszont az azonos etnikai csoportokat osztják meg az iszlámon belüli törésvonalak.

De fontos az is, hogy milyen maga a befogadó ország: Belgiumban meglehetősen szabadon tevékenykednek a radikális hitszónokok, akik európai nyelvet sem feltétlenül beszélnek, Franciaországban viszont megkövetelik, hogy francia közegben képzett imám szólhasson a mecsetekben a hívekhez.

És fontos a rendfenntartó szervek következetessége is. Sayfo Hollandiát hozta fel példaként, ahol szintén nagy a muszlimok száma, mégsem történt ott terrortámadás, vagy akár a kölni atrocitáshoz hasonló eset. A szabadságjogok szélesek, ám a rendőrség mozgástere is az, ha valaki ezeket a jogokat túllépné. És ez Hollandiában nem csak a bevándorlókkal szemben, hanem a helyiekkel szemben is érvényes.

A kultúrájukat vesztett, modernizmustól, felvilágosodástól, liberalizmustól impotenssé tett európaiakat túlszaporodó muszlim férfiak apokaliptikus képe után Nógrádi azért adott némi megnyugvást is, legalábbis regionális szinten: ha lesz terrortámadás, az nagy  valószínűséggel ott lesz, ahol nagyobb a muzulmán közösség, tehát Franciaországban, Belgiumban, Nagy-Britanniában, Németországban.

A végkövetkeztetés természetesen mi más lehetett, mint hogy Magyarország jól tette, hogy a térségbe nem engedett be senkit, és a kormány mindent megtesz a veszély csökkentése érdekében, „persze megjósolhatatlan, hol lehet a következő támadás".