Malvin
9 °C
25 °C

Kendőt hagytak a nőben császár után

2016.03.25. 08:45

A 27 éves Barbara pocakjában a császármetszés után egy törlőkendő maradt - írta meg a Blikk.

Március 7-én megérkezett Skerlecz Ferenc és Barbara fia, pár nappal a tervezett császármetszés után hazamentek a veszprémi kórházból, a következő héten Barbara belázasodott. Visszamentek a kórházba, ahol mindenféle nőgyógyászati vizsgálatot elvégeztek, azt mondták, fertőzésről van szó. A hét végére azonban még jobban felszökött a nő láza.

Az ügyeletet hívták, de Ferenc szerint lerázták őket azzal, hogy már adtak antibiotikumot és lázcsillapítót, mást nem tudnak. Ezután a háziorvoshoz fordultak, aki sürgősségi vérvételre küldte az anyukát. A vérképből kiderült, egy idegen tárgy van a hasában, rögtön megműtötték. A hasát hosszában is felvágták.

A Blikknek Rácz Jenő, a veszprémi Cholnoky kórház főigazgatója elárulta, hogy az ügyben azonnali belső vizsgálatot indítottak. Független szakértő vizsgálatát is kérik, a dokumentáció­kat az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak továbbítják, ezután derül ki, hogy történt-e mulasztás, és ha igen, kinek a részéről.

Egy Blikknek nyilatkozó belgyógyász szerint egy ilyen eset életveszélyes lehet, tályog is keletkezhet a hasban, ha pedig a kendő hashártya-gyulladást okoz, abba a beteg akár 48 órán belül belehalhat.

Őszi szünet

Utazzon el családjával! Segítünk hogy megtalálja a legjobb ajánlatokat.

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon az ország legszebb vidékei közül!