Árpád
-1 °C
9 °C

Az alkohol, a drog, a prostitúció a mindennapjaik része volt

DSC 0156
2016.03.26. 09:26
Az Emmi Esztergomi Gyermekotthon egy olyan speciális, fél zárt intézet, ahol súlyos beilleszkedési és magatartási zavarokkal küzdő, 12-18 éves korú lányokat helyeznek el. Az intézményről eddig nem sokat lehetett tudni, és elég sok előítélet is övezte, ezen próbál most változtatni a vezetőség egy nyilvánosság felé történt nagy nyitással. Ennek keretében fogadták be Schermann Márta Árvaálom című programját is; a színész, rendező egy éven keresztül tartott színházi workshopokat az intézet lakóinak, amiből egy előadás is született. Erről korábban már írtunk, most pedig az intézet igazgatójával, Kanizsai Miklóssal és az otthon vezetőjével, Horváth Zoltánnal beszélgettünk Esztergomban arról, hogy pontosan milyen nevelő munka folyik az intézetben, és mennyire veszélyezteti a prostitúció a fiatal lányokat. Az intézetbe folyamatos a várólista, a vezetők szerint jóval több ilyen intézményre lenne szükség, mert egyre több a problémás gyerek a rendszerben.

Miért döntöttek úgy, hogy engedélyeznek egy fiatalkori prostitúcióval foglalkozó, nyilvánosság bevonását is követelő projektet az intézményben?

Árvaálom

Schermann Márta színész, rendező a Norvég Civil Alap támogatásával megvalósuló, Árvaálom című komplex projektjében az intézet tagjainak tartott egy éven keresztül színházi workshopokat. Ezek alapján végül egy színházi előadás is készült, mely márciusban a Trafóban is látható volt. Schermann egy interjúkon alapuló dokumentumszínházi előadással akarta bemutatni, milyenek az állami gondozott lányok életkilátásai. Az előadás egy prostituált szemszögéből mutatja be azt az ördögi kört, hogyan öröklődik generációról generációra ez a végtelenül kiszolgáltatott életforma, aminek sok lány már nagyon fiatalon ki van téve.

Kanizsai Miklós: Magát a problémafelvetést Márta hozta, ő volt az, aki ezzel a témával komolyan foglalkozott már előtte is. Mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy ez a projekt nem ér véget itt, hanem az ebből készült filmet viszik tovább más intézetekbe, szerte az országban, prevenciós jelleggel. Fontos szempont volt, hogy mit kaphatnak a lányok személyesen ettől a projekttől, a másik szempont pedig, hogy a gyermekprostitúció egy létező probléma, és szerettük volna, ha erről a külvilág is egy kicsit jobban értesül. Úgy véljük, a társadalom nem igazán tud a kiskorúakat érintő prostitúcióról, és főleg azt nem tudják, hogy a gyermekvédelmi rendszer is érzékeli a bajt, és az állam szerepet vállal abban, hogy megszüntesse ezt a problémát.

Akkor, ha jól értem, azt is akarják kommunikálni, hogy az állam nem csukta be a szemét, mint azt sokan állítják?

KM: Így van. A magyarországi ifjúságvédelmi politika és szakma az ilyen jellegű problémákat, mint a gyermekprostitúció, a drogproblémák és a gyermekkori bűnözés, igyekszik valahogyan kezelni. Ezért is működteti közvetlenül, minisztériumi szakmai felügyelet mellett ezt az intézményt. Ezek az úgynevezett központi, speciális gyermekotthonok, és ilyenek vagyunk mi is Esztergomban, ahol súlyos nevelési problémákkal küzdő lányok nevelése folyik.

Amikor ízelítőt kaptunk az előadásból, az éppen az intézménnyel szembeni előítéletek sorolásával kezdődött. Úgy érzik, sok az előítélet önökkel szemben?

KM: Azt mondanám, hogy van egyféle tájékozatlanság.

Az emberek nem tudják, hogy vannak ilyen intézmények, amik nem javítóintézetek, hanem egy közbülső intézménytípus, ami azért dolgozik, hogy ezeket a gyerekeket a javítóintézettől vagy esetlegesen a börtöntől megmentse.

A javítóintézetekbe máshogy lehet bekerülni, mint hozzánk, és azok teljesen zárt intézmények, mi úgymond egy félzárt állami intézmény vagyunk. A zárt szó azt jelenti ebben a fogalomban, hogy meg kell védenünk a gyerekeinket, – pont az ilyen folyamatoktól, mint a prostitúció, a drog, a kriminalizáció, – hogy benn tudjuk őket tartani a nevelési folyamatban.

Emellett sok az előítélet az állami gondoskodásba vett gyerekekkel szemben is, és a társadalom nagy része azt gondolja, hogy a gondoskodásba vett, problémás gyerekek a gyermekvédelem termékei, holott korábban ők is családban nevelkedtek, onnan lettek kiemelve.

Hány ilyen intézmény van az országban?

KM: Kettő lányoknak, és három fiúknak.

A prostitúció a legfőbb ok, amiért idekerülnek a lányok?

KM: Hozzánk a sérült személyiségállapot miatt kerülnek a lányok, egyharmadukat érinti nagyjából a prostitúció, és egyre nagyobb számban jelentkeznek a drogproblémák, és a bűncselekmények. Sok gyereknél mindez halmozottan, minden jelen van. Elég szoros átfedés van a prostitúció és a kábítószer-használat között, mivel a drog nincs ingyen, fizetni kell érte, és mintegy megoldásként választják mellé a prostitúciót.

Adatok a prostitúcióról

Az állami gondozott gyerekek 70 százaléka érintett a prostitúcióban, és a felnőtt prostituáltak 40 százaléka gyerekként kezdte. A gyermekkorú prostituáltak 80 százalékát 10 éves kora előtt szexuálisan zaklatták. Hazánkban kb. 15 ezer prostituált dolgozik, többségük szeretne kiszállni, de nem tud.  

Hogy élik meg a lányok, amikor megérkeznek ide?

Horváth Zoltán: Nehezen.

Akik ide kerülnek, azoknak az alkohol, a drog, a gyógyszerezés, a prostitúció mindennapjaik része volt. Súlyos beilleszkedési zavarokkal és egy teljesen felborult bioritmussal jönnek ide.

Az, hogy napközben iskolába járnak, este pihennek, egy darabig nem mehetnek ki, és nem élhetik azt az életet, amit kint megszoktak, nagy krízis nekik. Sokszor mentális lemaradással érkeznek, legtöbbször elhanyagoltak, alultápláltak. Jellemző, hogy az első néhány hónap után ki szoktak kerekedni, mivel itt egy kiszámítható, kiegyensúlyozott életmódot élnek.

Hangsúlyoznám, hogy mi egy félzárt intézmény vagyunk, és a fokozatos nevelési rend nagyon fontos nálunk. Ez az intézmény mindenkinek annyira zárt, amennyire a teljesítménye és a saját helyzete alapján fontos. Mi mindig az aktuális állapotukra reagálunk. Tehát ez nem azt jelenti, hogy a lányok egyáltalán nem mehetnek ki, de eleinte csak csoportosan, felügyelettel engedjük el őket.

KM: Amikor bejön a gyerek, már tudja, hogy ez egy másfajta intézet, mint ahol korábban lenni kellett volna, vagy volt. Tudja, hogy itt figyelni fogunk rá, és nagyon komoly szabályokat kell betartani. Egy nagy vagány lány, aki azt gondolja, hogy őt hagyják békén, és ne korlátozzák, amikor belép ide, már tudja, hogy kénytelen lesz tudomásul venni a szabályokat. Nagyon nehezen fogadják el, és mi is tudjuk, hogy nagyon nehéz folyamaton mennek keresztül a gyerekeink, nagyon nagy munka, mire közösen valami eredményt tudunk felmutatni. És azt is tudjuk, hogy ők még gyerekek, és valamit vissza kell adnunk a gyerekkorukból, tehát nemcsak szigorúságból, meg napi feladatokból áll itt az életük, hanem olyan eseményekből is, ahol sikereket tudnak elérni.

HZ: A gyerek sokszor nem igazán érti, miért került ide. Ő úgy érzi, nem csinált olyan súlyos dolgot, hogy ide kelljen jönnie. Az első dolgunk az, hogy kommunikáljuk felé, hogy ez nem büntetés. Ilyenkor próbáljuk a házban lévő lehetőségeket hangsúlyozni. Két-három hónapig tart, amíg megismerik a házat, és feloldódnak.

Ha egy lányról kiderül, hogy prostitúció által veszélyeztetett, mennyi idő telik el, míg ide kerül?

KM: Ha a gyermekvédelem ezt felismeri és bekerül a rendszerbe, és az országos szakértői bizottság javasolja – és meg is van a gyerek, tehát nincsen épp szökésben –, akkor 6-8 hónap, amíg hozzánk kerül. Sokan szökésből érkeznek, pszichés problémákkal, úgy, hogy előtte hónapokig nem szedték a gyógyszereiket.

De egy 12 éves gyereknek, aki gyógyszert szed, nem is kellene eljutnia oda, hogy szökésben van. Nem?

KM: Hát nem. És van gyerek, aki már 8 vagy 6 éves korában pszichiátriai gondozásba kerül, és rendszeresen gyógyszert szed.

Látnak egyféle mintát a lányok történetei mögött?

KM: A deviáns karrier szinte mindig úgy kezdődik, hogy nem járnak iskolába, csavarognak és egy olyan kortárs csoporthoz csapódnak, akik deviáns viselkedést folytatnak, és többnyire már idősebbek.

Nagyon sokszor tapasztaltuk, hogy ötödikig csodálatosan teljesítenek a gyerekek, és ötödik után folyamatosan romlanak, és látszik, hogy valami történt. Az iskolának azonnal utána kellene járnia ennek.

Amikor mi visszamenőleg megnézzük egy-egy gyerek anyagát, anamnézisét, szinte pontosan látjuk, hol volt a törés, ahol elindult a baj. Nekünk az a tapasztalatunk, hogy elsősorban az iskolákban jelennek meg a problémák. Az iskoláknak kellene jobban odafigyelni a tanulók magatartására és teljesítményére.

Ezek szerint az oktatási rendszernek kellene valahogyan bent tartani a problémás gyerekeket az iskolában. Kapnak ehhez képzéseket a tanárok? Hogy mire figyeljenek?

KM: Ha egy tanuló teljesítménye és magatartása romlik, az elég egyértelmű jel. Ilyenkor elsősorban a családdal kellene egyeztetni, megnézni, hogy otthon a családban történt-e valami, és ha a családban nincs együttműködési szándék, akkor a gyermekjóléti szolgálatok felé jelezni kell a problémát. Ha együtt dolgozik a szülő, az iskola és a gyerekjóléti intézmények, akkor ezt a problémát időben észre kellene venni. Sajnos ezek mögött a gyerekek mögött sokszor olyan családok vannak, akik nem együttműködőek. És ellenkezője is van, nagyon sokszor a család maga érzi úgy, hogy kénytelen beadni a rendszerbe a gyerekét, mert egyedül már nem boldogul vele.

Tehát sokszor a család fordul a gyermekvédelemhez?

KM: Igen. Vannak különböző intézkedések a gyermekvédelem oldaláról, védelembe vétel, pszichológiai, pszichiátriai intézkedések, de ha ezek nem vezetnek eredményre, és a család is tehetetlen akkor nincs más lehetősége, mint hogy beadja a rendszerbe. Nagyon sokszor a gyerek sem partner. Előfordul, hogy a család megpróbál mindent, de nem sikerül, és nagyon sokan hálásak azért, hogy ilyen félzárt körülmények között, biztonságban tudják a gyermeküket. Vannak olyan családok, ahol mi magunk sem látunk mély problémát. Otthon él a másik testvér, a szülők dolgoznak, jómódúak, a lány gyerekük mégsem jár iskolába, csavarog, drogozik, a prostitúció felé fordult. Olyan problémák jelentkeznek, amivel a család nem tud mit kezdeni, olyankor ők keresik meg a gyermekvédelmet.

Számtalan család közvetlenül is megkeres minket is, hogy olvasnak rólunk, segítségre lenne szükségük. Őket sajnos el kell utasítani, mert hozzánk közvetlenül nem kerülhet be gyerek, csak a gyermekvédelmi rendszeren keresztül, gyámhatósági határozattal.

Tehát előbb bekerül a rendszerbe, lakásotthonba, gyermekotthonba, onnan haza tudják gondozni, ha rendben van, ha nem, akkor az illetékes megye gyermekvédelmi rendszere kéri az ide való helyezését. Sajnos amikor tájékoztatjuk a családokat, hogy csak így működik a dolog, akkor visszakoznak, mert úgy gondolják, és őszintén szólva én is azt gondolom, hogy ha már egy nagyon deviáns gyerek bekerül a rendszerbe, mondjuk egy nyitott lakásotthonba, külső iskolába jár, akkor előfordulhat, hogy az állapota tovább romlik. Ha drogozott, ugyanúgy megtalálja azt a kört, ha prostitualizálódott, ugyanúgy megtalálják őt.

Itt olyan gyerekekről van szó, akik már olyan súlyos állapotban vannak, hogy már nem csak önmagukat veszélyeztetik, hanem esetenként másokat is. Ezért ki kell emelni őket, nem csak a családból, de az adott megyéből is, sokszor épp a futtatók elől. Múltkor egy megyei intézet igazgatója azért volt nálam, hogy nagyon sürgősen vegyük fel az ő várólistás lányukat, mert

állandóan ott állnak az intézet előtt autóval a futtatók, és már nem csak azt a lányt viszik, hanem másokat is, miközben a dolgozókat félelemben tartják.

Akkor ön szerint hamarabb kellene idekerülni a gyerekeknek?

KM: Igen. Egy 12 éves gyerekkel nagyobb az esély a pozitív változásra, mint egy 17,5 évessel, aki fél év múlva nagykorú lesz.

Akkor miért nem jutnak ide hamarabb?

KM: Mert ez a rendszer. Mi nyilván a legsúlyosabb magatartás problémás gyerekekkel találkozunk, és azt gondoljuk, hogy ezeket a gyerekeket, minél hamarabb ilyen intézetben kellene elhelyezni. Ha a gyerek már 12-13 éves, és addig is deviáns életformát folytatott, és még csak ezután emelik ki a családból, akkor már olyan súlyos az állapota, hogy az nem segít. Én megmondom őszintén, azt gondolom, nagyon jó lenne egy olyan megoldást is találni, hogy a szülőnek ne kelljen beadni a rendszerbe a gyerekét, mert ez a gyereket is traumatizálja, úgy éli meg, nem kell a szüleinek. Lehet, hogy sikeresebb lehetne a munkánk, ha kiemelés nélkül közvetlenül kerülhetne ide a gyerek, így közösen lehetne a fejlesztési folyamatot végigvinni.

Több ilyen intézményre lenne szükség?

KM: Határozottan igen. Mi 64 férőhellyel működünk, és folyamatosan várólistával dolgozunk. Van róla szó, és készült koncepció az ilyen intézmények férőhelybővítésére, a szakma tudja, hogy szükség van ezekre az intézetekre, hiszen egyre több gyerek kerül kiemelésre a családjából magatartási problémák miatt.

Egyre több problémás gyerek van a megyei ellátórendszerekben, és egyre kisebb korcsoportban. Évről-évre növekszik a 10-14 éves korú gyerekek száma a rendszerben.

Miután idekerül egy lány, mi történik?

KM: Mindig a beérkezett gyerekekhez próbálunk igazodni, van egy belső iskolánk, ahol úgy szervezzük az osztályokat, hogy igazodjon a gyerek iskolai végzettségéhez. A korábbi tanulmányainak megfelelően folytathatja az iskolát nálunk. Egy osztályban maximum 12 gyerek van, de ennél sokkal kisebb létszámú osztályaink is vannak, hogy oda tudjunk figyelni az egyéni fejlesztésre. Egyébként szerintem külső iskolában is nagyon jó lenne, különösen a hátrányos helyzetű régiókban, ha lennének ilyen kis létszámú osztályok. A csoportok rendezésénél figyelembe vesszük a gyerekek problémáit is, és az előéletükre is figyeljünk, hogy ki kivel állt kapcsolatban, hiszen sokan ismerik egymást kívülről. Ilyenkor fontos a szakértők javaslataira támaszkodnunk.

HZ: Nagyon sok időt töltenek együtt a gyerekkel a felügyelők és a tanárok, és egy idő után komoly érzelmi kapocs alakul ki közöttük. Az érzelmi biztonság nagyon fontos, hiszen mi családpótló intézmény vagyunk. Ezért van minden csoportban férfi nevelő is, hogy legyen a lányok előtt egy családmodell, és apuka modell. Főleg, 

ha korábban prostitúcióban érintettek voltak a lányok, fontos megtapasztalniuk azt, hogy egy férfival való segítő kapcsolat nem szükségszerűen kell, hogy ahhoz kapcsolódjon, hogy testiséggel fizetnek érte.

Ezen kívül terápiás programként használjuk az önkéntes segítést, ami azt jelenti, hogy a gyerekek külső intézményekbe járnak segíteni fogyatékkal élőkhöz például. Az első időszakban nyilván ő szorul segítségre, de egy idő után azt hangsúlyozzuk neki, hogy ő is tud segíteni, hogy éljék meg azt, hogy ők is tudnak adni. És ilyenkor egy más szerepbe kerülnek, ami nagyon fontos.

Hogyan zajlik egy napja a lányoknak?

HZ: Reggel ébresztő, aztán közös reggeli, délelőtt iskola, délután kettőkor pedig egy közös megbeszélés van, ahol átbeszélik, mi történt a délelőtt során, és meg tudják beszélni az esetleges problémákat. Kettőtől hatig, ez egy nagyon tömény időszak, ilyenkor kell ügyesek lennünk, hogy minden beleférjen: tanulás, szakköri foglalkozások, pszichológus. Hat órakor közös vacsora, csoporton belüli rendrakás, és hat óra után van egy kicsit szabadabb időszak, ilyenkor tudnak menni a számítógépterembe is, de csak felügyelettel.

KM: A takarítást is a lányok végzik, egyáltalán nincs takarítószemélyzet az intézményben, az irodákban is ők takarítanak, de szeretik, nem okoz nekik problémát. Úgy gondoljuk, hogy az ilyen korú lányoknak meg kell tanulni magukról gondoskodni, főzni, mosogatni, takarítani, bevásárolni, erre is kapnak lehetőséget. Gazdálkodhatnak a pénzzel, és csoportonként három napig ők vásárolhatják a reggelit, uzsonnát, és el is készítik, sőt sokszor meg is termelik maguknak, hiszen van egy nagyon szép kertészetünk. Ők intézik maguknak a mosást, a vasalást és a ruháikat is maguk vásárolják.

Mi lesz azokkal a lányokkal, akik elkerülnek az intézményből?

KM: A gyerekek átlagosan két évet vannak nálunk. Nyilván az a legfőbb célunk, hogy minél több gyereket vissza tudjunk adni a családoknak. Nagyon intenzíven tartjuk a kapcsolatot a családokkal, sokszor együtt tervezzük a gyerekek jövőjét. A siker évenként változó, 25-30 gyereket bocsátunk el éves szinten és volt olyan évünk, amikor 16 gyereket tudtunk visszaadni a 30-ból. De volt, amikor csak négyet. A többiek visszakerülnek a megyei rendszerbe, vagy ha nagykorúvá válnak, kérhetnek utógondozást. Olyan 50-60 százalék az, akiről azt gondoljuk, hogy rendben van. Egy része eltűnik, nem tudunk róla semmit, és van akiről sajnos tudjuk, hogy visszaesik. Olyan is van, aki elmegy, és egy év múlva visszakerül ide.

Mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy a legsúlyosabb állapotú gyerekeket kapjuk, ezek a gyerekek megfelelő nevelési közegben nagyon gyorsan fejleszthetők. Tehát nem kudarcra ítélt, szégyellni és takargatni való gyerekek, hanem nagyon eredményessé is tudnak válni a további életük során és megfelelő segítséggel jól szocializálhatók. Volt aki egyetemet, főiskolát végzett, óvónő, tanítónő lett, és többségük gondoskodó anya, ami bizonyítja, hogy lehet, és érdemes értük küzdeni.

(Borítókép: Az esztergomi leánynevelő intézet Fotó: Bődey János / Index)