Kristóf, Jakab
20 °C
31 °C

17 éves, és kristály, bio, fű, spuri, heroin, minden volt

001 4O5A7538
2016.03.29. 13:26
Színesre festett fából mesebeli szabadtéri mászórendszer áll rendületlenül a halastó mögött, ami mellett egy menhelyről szabadított terápiás eb csahol. A lakók alig várják, hogy hétvégén a szabadtéri kemencében végre süljön a hús, a sportcsarnokban focizni, kosarazni és kézizni is lehet. Az ebéd laktató és príma, a lakók délelőttönként tanórákkal, délután sporttal, művészeti foglalkozással és önismereti csoportfoglalkozásokkal töltik ki az időt. Ha valamelyik gyerekem tiniként drogproblémákkal küzd majd, akkor azt szeretném, ha itt gyógyulna. Tilos a drog, tilos a verekedés, tilos a szex – ez a három alapszabály, és bármelyik tilalom megsértése azonnali kizárással jár. Ráckeresztúron járunk, egy olyan drogrehabilitációs intézményben, ahol tinédzser fiúk gyógyulhatnak.

Az intézmény nyitása után pár héttel járunk itt először, ekkor éppen hat 15 és 17 év közötti fiú lakik itt. Egyelőre tanítványok mindannyian, de egyesekben már megvan az esély a jedi-létre. A jedimesterség viszont egyelőre mindenkinek távoli vágyálom. Ez a három Star Wars-os fázis jelképezi a gyógyulás előrehaladtát, a fázisváltások között akár hónapok is eltelhetnek, a közösség és a (gyógyult drogfüggő) mentorok döntik el, hogy ki lehet jedi, majd később akár jedimester is. A szigorú és kötött napirend mellett a magasabb pozícióval több szabadság és jelentősen több felelősség jár. Tanítványként még haza sem lehet telefonálni akármikor, hetente mindössze 15 perc van erre a célra. Jediként viszont már netezni is lehet és akár haza lehet menni hétvégére. A jedimester pedig amellett, hogy szabadabb, példaként áll a többiek előtt, segít az újaknak, és a programvezetők jóval több mindent várnak el tőle.

A tinirehab még annyira új, hogy a vezetők még tanulják, miként lehet egy csapat drogfüggő tinédzser fiút alkalmasan kezelni és elfoglalni, a kezdet egyáltalán nem zökkenőmentes. Orsolics Zénó programvezető szerint a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a felnőtt rehabra érkező droghasználókkal szemben

a tinédzsereknek nincs betegségtudatuk, nem is tartják feltétlenül magukat drogosnak.

A legtöbb gyerek nem is önszántából jön ide, hanem valami olyan mélypont vagy tragédia következik be az életében, ahonnan már nincs visszaút, és a választási lehetőség a zárt rideg javítóintézet vagy a kellemesebb környezetű drogrehab. Zsenge koruk miatt nem is tart a rehabilitáció évekig, mint a felnőtteknél, hanem mindössze hat-nyolc hónap, hogy minél hamarabb visszakerüljenek a családba és az iskolába. A gyógyulást a családok intenzív bevonása egészíti ki, kéthetente családi napokat tartanak, és szülőcsoportokon boncolgatják a függő gyerek és családja szövevényes és fájdalmas viszonyát. Itt tehát elsősorban az addikciós problémára koncentrálnak a program vezetői, de az oktatási folyamat is aktív. A mindennapos tanórák (angol, magyar, művészetek) kiscsoportos tanodarendszerben azt a célt szolgálják, hogy megszerettessék a gyerekekkel a tanulást.

A délelőtti tanórák után nagytakarítás van, ez sem olyan jellegű látvány, amit tinédzser fiúktól hagyományosan megszoktunk, a mentorok folyamatos ösztönzésére viszont aprólékosan elvégzik a szobákban és a közös területeken is a munkát. A 15 éves Zoli egy óriási puffon piheni ki a takarítás fáradalmait, választékosan és megfontoltan beszél, egyáltalán nem olyan, ahogy egy súlyosan drogfüggő gyereket el szokás képzelni. És ez egy fontos felismerés, a gyerekek ugyanis teljesen eltérő társadalmi háttérből jöttek, tehát

a netről rendelhető és konyhában kotyvasztható drogok történelmi korában nem csak a gazdag szülők elkényeztetett kölkei vagy a zsákfalvakban kilátástalan jövőképpel tengődő vagányai veszélyeztetettek.

A teljesen eltérő társadalmi háttérrel érkező fiúk drogos múltja kísértetiesen hasonló. 8-10 évesen kezdenek el cigizni, 10-11 évesen, leggyakrabban idősebb ismerőseik kínálására próbálják ki az első fajta drogot, ami szinte kivétel nélkül biofű, vagy másmilyen dizájnercucc, aztán rákapnak, és onnantól verekednek, késelnek, lopnak és bármit megtesznek a minél olcsóbb drogért.

Zoli is. Ahogy beszélgetünk, valamiért mégis úgy érzem, neki sikerülni fog. Pedig két éve, vagyis 13 éves kora óta folyamatosan biofűhasználó, azt mondja, a szülei sokszor verték, és annyira nem tudtak mit kezdeni vele, hogy olykor csak kérlelték, legalább hadd ne lássák és ne érezzék, amikor be van állva. Eddig mégsem sikerült leállnia, pedig akaratereje biztosan van, az elmúlt heteket éjszakánként tanulással töltötte, mert magántanulóként le kellett vizsgáznia a középiskolában, ahová jár. Végül mindegyik tantárgyból sikeres vizsgát tett, és láthatóan iszonyú büszke is rá. „Úgy tekintek a drogos múltamra, mint az előző életemre. Kaptam még egy esélyt az Istentől, újjászülettem” – mondja.

Habár az intézményt a Magyarországi Református Egyház tartja fenn, és a falra óriás betűkkel a hit, alázat, bizalom, szelídség, őszinteség szavakat festették, valamint rendszeresek az istentiszteletek, nem kell vallásosnak lennie annak, aki idekerül. „A hit segít, de nem kötelező, tőlem végig is aludhatja valaki az istentiszteletet” – mondja a programvezető Orsolics Zénó.

Harminc hely van az intézményben, és ezen kívül mindössze egyetlen hasonló rehab működik az országban, Szatymazon. Drogfüggő tinédzser lányoknak pedig egy sem. Pár évvel ezelőtt három nagy, felnőtteknek való drogrehabilitációs intézményt jártunk körbe, voltunk Komlón, Dunaharasztiban és a ráckeresztúri anyaintézményben is. A tinédzsereket gyűjtő és a felnőtteknek szóló rehabok között első pillantásra a legszembetűnőbb különbség a külső szemlélőnek az, hogy a nevelőknek, mentoroknak itt sokkal nehezebb a dolguk.

A művészetterápiás foglalkozáson üldögélünk, a tanár kérésére a fiúk egy tanulságos mese alapján festenek, majd egymás műveinek adnak címet. Amit én hívogató mezőn álló pofás lakóháznak nézek, azt valaki marihuánaültetvénynek, másvalaki illegális ténykedésnek, a harmadik pedig biofűtermesztő alkalmatosságnak címkézi. Van, akit láthatóan tényleg nem érdekel itt semmi, másoknál pedig a páváskodás csak szimpla egymásra licitálós, tinédzseres idétlenkedés. Amikor négyszemközt beszélgetek a fiúkkal, kiderül, hogy

habár feszegetik a határaikat, keménykednek néha, többen pontosan érzik az itt töltött hónapok súlyát.

„Négymillió forintot loptam el a családomtól, és először eldobtam magamtól az érettségi lehetőségét azzal, hogy bedrogozva mentem a gimnáziumba, aztán a szakmunkásból is kitettek” – mondja Karesz. Endre súlyos pánikrohamokat produkált, a 16 éves Attilának pedig annyi rendőrségi ügye gyűlt össze, hogy innen egészen biztosan egyenesen a javítóintézetbe megy.

A hitélet, a tanórák és művészeti foglalkozások mellett naponta több olyan csoportfoglalkozás van, ami a függőségről, önismeretről szól, ahol a fiúk megtanulják felismerni és megnevezni az érzéseiket. A cél az, hogy felfigyeljenek azokra a kiélezett helyzetekre, amiktől szétesnek – és ezzel készüljenek arra, hogy amikor a kinti világban ilyen állapotba kerülnek, akkor már rutinosan kezeljék a helyzetet, és ne drogokkal próbálják újra megoldani.

Az önkifejezés tréningelése is fontos része a terápiának, megtanulnak a problémáikról beszélni, a feszültségeiket és konfliktusait értően kezelni. A szabályok, a napirend, a takarítás, a konyhaszolgálat, a tanórák és a változatos sportélet rendszere pedig abban segít a srácoknak, hogy hogyan épül fel egy átlagos nap a valódi hétköznapokban, hogyan lehet hasznosan és értelmesen tölteni az időt. Még ha kicsit furcsán hangzik is az, hogy tanulni kell, hogyan lehet eltölteni és végigcsinálni egy átlagos hétköznapot, de ezeknek a srácoknak pontosan ezek a hétköznapi helyzetek jelentik majd a legnagyobb kihívást. Mivel gyerekként kezdtek tudatmódosító szereket használni, nincs tapasztalatuk abban, hogyan kell tisztán megbirkózni a hétköznapi kihívásokkal.

Kristály, bio, fű, spuri, heroin, minden volt. Négy évem volt rá. Annyi, hogy soha nem szúrtam magam, mert félek a tűtől

 – ezt már Feri meséli, aki csak két napja jött, még küzd az elvonási tünetekkel, kicsit zavaros a tekintete, és egyszer-kétszer agresszíven rámordul a társaira. „Mielőtt bejöttem, három napja nem aludtam. Most meg gondolkozom, aztán elfelejtem, hogy min járt az eszem” – mondja vigyorogva. Hét testvére van, és harmadszor járja a kilencedik osztályt, és mintha kicsit büszkén mesélné, hogy az is előfordult, a tanár orra előtt húzta fel a csíkot. Mindjárt 18 éves, de amikor pár hét múlva újra az intézményben járunk, már nincs ott, elküldték, mert nem volt együttműködő. Viszont visszatérhet, és szeretne is, csak ki kell várnia a várólistát. Elég nagy a fluktuáció a tinirehabon. Abban a pár hétben, amíg a riport miatt több napot az intézményben töltünk, újabb fiúk tűnnek fel és régiek el, sírva távozó tinédzser fiúkról mesélnek a többiek. Ahhoz valami nagyon durvát kell tenni, hogy valaki előtt örökre bezáródjon a kapu, de a program vezetői nem kímélik azt, aki bomlaszt, nem tartja a napirendet, a közösségi munkára vonatkozó szabályokat és a drogozás tilalmát. Két fiút például azért a súlyos vétségért küldenek el, mert feltörik az intézmény gyógyszeres szekrényét, és válogatás nélkül felszippantanak mindent, amit találnak.

Abból a hat fiúból, akikkel első látogatásunkkor találkoztunk, ma már senki nincs az intézményben. Vagy nem bírták és leléptek, vagy elküldték őket. Közülük többen is vissza szeretnének menni, mások pedig családi körben folytatják a tiszta élet próbáját. Hét új fiú kezdi a terápiát a napokban. „Az első csoport még látta a bizonytalanságainkat, amik az intézmény nyitásakor bennünk voltak. A pályázat, amiből működünk, nem finanszírozott több hónapos felkészülést, így hiába van felnőtt drogfüggőkkel húszéves tapasztalatunk, a tinikkel meg kellett élni az első nehézségeket – mondja a programvezető Orsolics. – Most viszont úgy érzem, beállt a rendszer, és az új lakók már stabil és erős közösségbe érkeznek.”

A rehabilitációs intézet és a szülők eredetileg a fiatalkorú lakókról készített, felismerhető felvételek megjelenéséhez is adtak hozzájárulást, de utólag ezt visszavonták. Ezért cikkünk képein csak az intézet dolgozói és a felnőtt rehabosok arcképei jelenhettek meg.