Meghalt Biszku Béla

94 éves korában a Mazsihisz szeretetkórházában elhunyt Biszku Béla volt belügyminiszter, a kommunista pártállam egyik meghatározó politikusa. Az Index csütörtöki értesülését a kórház igazgatója megerősítette. Biszku volt az egyetlen pártállami vezető, akit az 1956-os sortüzek elrendelésében betöltött szerepe miatt a rendszerváltás után bíróság elé állítottak.

Biszku Béla doktriner keményvonalas kommunista politikus volt. Valószínűleg a pártállam más, kevésbé prominens vezetőihez hasonlóan az ő halála sem verne ma nagyobb hullámokat, ha néhány éve nem került volna az érdeklődés középpontjába, amikor kiderült, hogy változatlanul helyesnek tartja az 1956-os forradalom leverését és vezetőinek kivégzését. Biszku ezért, majd az ellene indult büntetőeljárás miatt szimbolikus figurává vált:

Biszku élete tipikus kommunista káderkarrier. 1937-ben, 16 évesen kezdett dolgozni, lakatosinasként. Egy évvel később csatlakozott az ifjúmunkásokhoz, 1943-ban a Vasas szakszervezethez, és 1944-ben belépett a kommunista pártba. Publikus életrajzai szerint 44-ben már a fegyveres ellenállást szervezte Budapesten a nácik ellen. A háború után nem tért vissza a kétkezi munkához: hivatásos pártmunkás lett, először az MKP XIII. kerületében, majd a budapesti pártbizottságnál.

Az 1949-es, a kommunisták hatalmát közjogilag is szentesítő választás Biszkut már a párt központi vezetőségénél találta. Innen került kisebb nagyobb zökkenők után a XIII. kerületi pártbizottság élére. A valódi kiugrást 1956 hozta el a számára, amikor a pártállam megingathatatlan híveként a forradalom elleni fegyveres szervezkedés meghatározó alakja lett.

Az ekkor szerzett bizalmi tőkéje repítette a kor Magyarországának legfontosabb pozícióiba. A budapesti pártszervezet élére került, és a Központi Bizottság, valamint a legszűkebb hatalmi centrum, a Politikai Bizottság tagja lett. Biszku 1957-ben, 36 évesen évesen lett belügyminiszter, és így az 56 utáni véres megtorlás közvetlen politikai irányítója. A posztot 1961-ig töltötte be, ezután miniszterelnök-helyettes, majd 1962 és 1978 között a KB titkára volt.

Biszku Béla a hatalmát az 56-as forradalom leverésével, vezetőinek kivégzésével megszilárdító korai Kádár-rendszer egyik legvonalasabb, legkeményebb figurája volt, akitől a történészek szerint még közvetlen kollégái is rettegtek. Dogmatikus, konzervatív politikusként ellenezte a 68-as gazdasági fordulatot és a rendszer fokozatos konszolidációját, lazítását. Egyik vezető figurája volt az 1972-es reformellenes fordulatnak is: bár a szovjet támogatású keményvonalasoknak Kádárt nem sikerült megbuktatniuk, a gazdasági reform elakadt.

Ugyanakkor Biszku kikerült Kádár bizalmasainak köréből, és ahogy a diktatúra a 60-as évek második felétől kezdve folyamatosan puhult, keményvonalasként a partvonalra került. 1978 és 1980 között minden pártbéli posztjáról leváltották, és a rendszerváltásig egy szakszervezeti alibipozícióba kényszerítették. 1989 óta inaktív volt.

Biszku legfeljebb a szomszédait bosszantó budai nyugdíjasként éldegélt volna élete végéig, ha 2010-ben nem készül róla egy dokumentumfilm, melyből kiderült, hogy továbbra sem bán semmit 1956-tal kapcsolatban, Nagy Imre pedig szerinte rászolgált a sorsára.

Az 56 utáni vérontás politikai felelőseit már mindenki rég halottnak vélte, és Biszkuról se tudta szinte senki, hogy él, pláne hogy szellemileg ép. A nyilatkozata, a megtorlások áldozatainak sorsa iránti látványos közönye miatt azonban rögtön reflektorfénybe került, és felerősödtek a büntetőjogi felelősségre vonását követelő hangok.

A rendszerváltás egyik máig vitatott kompromisszumaként 1989–90-ben egyebek mellett az 1956-os megtorlás irányítóinak felelősségre vonása is elmaradt. Húsz évvel később, az aggastyán Biszku elleni büntetőeljárás felvetésének már egészen más akusztikája és politikai jelentősége volt, mint lett volna két évtizeddel korábban.

Elkezdődött a hosszú per

A felelősségre vonás vontatottan indult. Először egy 2010-es tévényilatkozata után jelentették fel, a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt. Ez az ügy az Alkotmánybíróságot is megjárta, de a testület 2013-ban zöld utat adott a büntetőeljárásnak. Ezt a vádpontot végül egyesítették (az otthonában talált töltények miatt) a lőszerrel való visszaélés és az 56-os forradalom leverését követő, tömeggyilkosságok – a Nyugati pályaudvari (3 halott) és a salgótarjáni (46 halott) sortüzek – miatt indult perrel. Ebben Biszkut felbujtóként aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntettel vádolták.

Jogi szempontból máig abszurdumnak tűnik, hogy a salgótarjáni sortűz 1994-es büntetőperében Biszkut csak tanúként hallgatta meg a bíróság, miután az ügyészség nem foglalkozott a büntetőjogi felelősségével. Pedig akkor még éltek tanúk, akik első kézből mesélhettek volna Biszku szerepéről, felelősségéről.

A többéves ügyészi szak után a bíróságnak a 2014 márciusában indult perben azt kellett eldöntenie, bizonyítható-e, hogy a polgári lakosokra leadott sortüzek az MSZMP vezetése – köztük Biszku – tudtával, jóváhagyásával, sőt kezdeményezésére történtek. Biszku a sortüzek idején a nem sokkal korábban megalakult MSZMP központi, irányító és döntéshozó testülete, az Ideiglenes Intéző Bizottság tagja volt. Ez a testület hozta létre a vádirat szerint a civilekre lövő „karhatalom” nevű fegyveres alakulatot, és irányította közvetlenül a karhatalmat vezető Katonai Tanácsot.

A szellemileg ép, de hallásproblémával küzdő Biszku mindvégig tagadta, hogy bármi köze lett volna a sortüzek elrendeléséhez. Az ügyészség ezt szinte kizárólag a korszakról szóló történelemtudományi munkákra és a történészszakértők véleményére támaszkodva próbálta bizonyítani. Biszkut a Fővárosi Törvényszék első fokon öt és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, de a jogerős ítéletig szabadlábon maradhatott.

Egy évvel később a Fővárosi Ítélőtábla a döntést annak teljes megalapozatlanságára hivatkozva hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatását rendelte el.

Az új elsőfokú perben tavaly decemberben született ítéletében a Fővárosi Törvényszék a legsúlyosabb vádpontban első fokon felmentette Biszkut. Az aljas indokból, több emberen elkövetett emberölésben felbujtóként nem ítélték el. A bíróság csak bűnpártolás, fegyverrel való visszaélés és a kommunista rezsim bűneinek tagadásában találta bűnösnek, amiért két év szabadságvesztést kapott, három évre felfüggesztve. Az ítéletet ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezett.

A Biszku halálával jogerős ítélet nélkül végződő persorozat, miként előre sejthető volt, semmilyen morális elégtételt vagy megnyugvást nem hozott az 1956-ban történtekért.