Egyre több felnőtt él gyerekként

2016.04.04. 08:12

A magyarországi 20–39 évesek közül majdnem minden harmadik szüleivel él – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tanulmányából, amely a 2011-es népszámlálás adataira épült.

A Magyar Nemzet cikke szerint ez azt jelenti, hogy 1990 óta arányuk csaknem duplájára nőtt: akkor a 20-39 közöttiek 16 százaléka élt együtt szüleivel.

A felnőtt gyerekek száma különösen a 90-es években nőtt gyorsan: 459 ezerről 2001-re 819 ezerre. Azóta a növekedés lelassult: számuk a népszámlálás idején 883 ezer körül alakult.

A 31,4 százalékos magyar adat magas, de nem szélsőségesen kiugró, általános európai tendencia ugyanis, hogy a fiatal felnőtt korba lépő gyerekek a szülői otthonban ragadnak: az EU-n belül a „mamahotelekben” élők aránya 27,5 százalék. Igaz, az eloszlás széles sávban mozog , jól látható az észak-déli eltérés: Skandináviában az arány 15 százalék, Nagy-Britanniában, Németországban 20, Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban, Szlovéniában, Horvátországban 41-42,5 százalék. Igaz a rekorder nem délen van: Szlovákiában 50,5 százalék a szülőkkel élő 20–39 évesek aránya.

A magyarországi képet nézve látványos a különbség a férfiak és nők között: a nőknek csupán negyede, a férfiaknak viszont 40 százaléka marad a szüleivel az adott korosztályban. 30 felett már kétszer annyi a szüleivel élő férfi, mint nő.

Gyereknek később lesz gyereke

A tendencia szoros összefüggésben van a családalapítás kitolódásával is. Csak 25 évnél billen át a többség az önálló háztartásban élők felé, míg 1990-ben ez már 21 éves korban bekövetkezett.

Lassan, de biztosan nő a 30 felett otthon élők aránya is: 30–34 év között hét százalék élt így 1990-ben, most 10 százalék.

Látványos a különbség a képzettségben is: az otthonmaradók 17 százalékának van diplomája, míg az önállók körében ez 25 százalék. Előbbiek foglalkoztatottsági rátája 59, utóbbiaké 69 százalék. 

Az otthonmaradók kétharmada családi házban él szüleivel. Többségük kistelepülésen lakik.