Az alcsúti kisvasút végénél Mészáros Lőrincék megvettek egy kastélyépületet

2016.04.06. 18:38

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány megvette az alcsútdobozi arborétumban található Habsburg-kastélyegyüttes egyik darabját.

A Mészáros Lőrinc polgármester vezetése alatt álló focialapítvány az új kisvasút végállomása mellett terjeszkedik. A végállomástól száz méterre már működik a Puskás Akadémia Sporthotelje. Az 5 kilométeres keskenynyomtávú vasútvonal másik vége Felcsúton a Pancho Arénánál van.

A klasszicista ingatlan megvásárlásáról a Hvg.hu számolt be.

A kiemelt műemléki védettségű Mosóház decemberig a Henryk Marian Andrew Bukowski tulajdonában álló Artemis Ingatlankezelő és Szolgáltató Kft. birtokolta. A cég 3 millió forint névértékű, 100 százalékos üzletrészét szerezte meg – a cégdokumentumok szerint – 70 millió forintért a felcsúti focifellegvárat menedzselő alapítvány. Az Artemis nem mutatott nagy aktivitást az elmúlt években: 2014-ben az árbevétele 350 ezer, adózott eredménye pedig 105 ezer forint volt.

A felcsúti alapítvány első ténykedéseként az Artemist nonprofit kft-vé alakította, székhelyét pedig a fővárosból áttette Felcsútra, a Fő utca 176.-ba. Ez a székhelye az alapítványnak, valamint a tulajdonában álló Puskás Ferenc Sport Hotel Nonprofit Kft.-nek, a Puskás Futball Club Kft.-nek és a Pro-Kvóta 2004 Nonprofit Kft.-nek is. A Pro-Kvóta 2004-et a felcsúti kúria megvételére hozta létre az egykori Töröcskei-birodalom, és adományként került az alapítvány tulajdonába.