Kiss László lemondott százhalombattai alpolgármesteri posztjáról

2016.04.07. 16:50

Csütörtök délután Kiss László lemondott százhalombattai alpolgármesteri posztjáról. Kiss nem ment el a város képviselő-testületének rendkívüli ülésére, írásban mondott le.

Az ülésen a város polgármestere elmondta, hogy a lemondást elfogadta, és Kiss egyelőre Százhalombatta díszpolgára marad, a városi uszoda pedig továbbra is a nevét viseli. De mint a testület jelezte, szóba került, hogy a díszpolgárság és az uszoda kérdésben is változtassanak majd, de ezekről majd később hoznak döntést, erre most jogilag nem volt lehetőség.

Vezért Mihály polgármester szerint nem fog maradni sem a díszpolgárság, sem az uszoda neve, csak időt kért. A polgármester emberei most majd a levéltárban maguk fognak utánanézni az iratoknak.

A DK-s Szabó Attila elmondta nekünk, hogy a díszpolgári címről és a városi uszoda átnevezéséről jogilag nem is dönthettek volna most, mert nem volt ilyen beterjesztés, de a legközelebbi közgyűlésre ő beterjeszti. Ez nagyjából három hónap múlva lesz.

Vezér az ülés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy az önkormányzat jóhiszeműen adta a díszpolgári címet Kissnek, és a polgármester többször említette A tanú című filmet is arra utalva, hogy 50-60 éve előfordultak alaptalan vádak alapján hozott ítéletek. Vezér szerint Kiss azt mondta neki, hogy nem volt megalapozott a bírósági döntés, részéről nem volt erőszak, és egyáltalán nem úgy történtek a dolgok, ahogy a sajtó írta. A kérdésre, hogy Kiss miért mondott le, ha meggyőződéssel vallja, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogy írják és ahogy az ítélet született, a polgármester azt mondta, Kiss a családja és saját maga nyugalma és a város érdekében döntött a lemondás mellett.

Kiss László lemondott

"A cselekmény, ha megtörtént, mélységesen elítélem, de egyelőre sok dolgot nem tudunk" – mondta Vezér. "Ha igaz, ami történt, és úgy történt, ahogy a periratokban van, akkor csalódtam. De a csalódás mellett mindig együttél bennem a húsz év, mióta ismerem és nem tudom elképzelni emberileg. De hat láttunk már ilyet a világtörténelemben." 

A polgármester szerint nagyon rosszat tesz, hogy éppen most hozták elő a világverseny előtt a felkészülési időszakban. Emiatt politikai tudatosság is felmerülhet szerinte. És szerinte előhozhatták volna a vizes vb után is, ha már fél évszázaddal ezelőtt történt.

Majd a hideg vizes medence segít

A Kiss-ügyet a Menyhért Mészáros László (az egykori Kacsa Magazin főszerkesztője) által vezetett fullank.com robbantotta, Menyhért Mészáros kérte ki a levéltárból az ügy iratait. A mintegy háromszáz oldalas anyagba mi is belenézhettünk a sajtótájékoztatón a laptulajdonos is ott volt a legfontosabb részleteket tartalmazó oldalakkal.

A periratok szerint Kiss azt mondta a megerőszakolt lánynak a történtek után, hogy nem olyan nagy dolog ez, menjen a hideg vizes medencébe, és jobban lesz. "Az egészből nem kell nagy dolgot csinálni" – vigasztalta a lányt Kiss. Nyugtatót is adtak a lánynak, aki többször is rosszul lett. Kiss azt mondta a többieknek, mondják azt, hogy önszántából volt velük a lány, és ők adni akartak száz forintot neki, de nem fogadta el, mert kevesellte, és ezert jelentette fel őket. A periratok szerint ez a verzió teljesen alaptalan, és orvosi látlelet is szerepel az iratok között.

A polgármester elmondása szerint Kiss neki azt mondta, 21 hónapot ült, majd elnöki tanácsi kegyelmet kapott, és hozzátette, hogy az ítélet olyan bizonytalan lábakon állt, hogy az illetékesek átgondolták, és mentesítették a rovott múltúság kellemetlen következményei alól is.

Sokan nem tudták

Kiss Lászlót eddig elsősorban úszóedzőként ismerhette az országos közvélemény, de kedd óta azt is tudjuk róla, hogy nemi erőszak miatt börtönben ült . Sőt, sokan nem tudták eddig, hogy Kiss Százhalombatta tiszteletbeli alpolgármestere is évek óta, a város uszodájának névadója, a város díszpolgára. Éppen ezek miatt hívott össze a botrány kitörése után, csütörtök délutánra rendkívüli közgyűlést Százhalombatta polgármestere  Tájékoztató a médiában az elmúlt időszakban megjelent hírekkel kapcsolatban címmel.

Kiss egyébként nem indult a választáson, a polgármester kérte fel őt 2014-ben a tisztségre, mivel az egész városban nagy tiszteletnek örvend. Kiss elvállalta az alpolgármesterséget, a képviselők pedig megszavazták. Úgy tudjuk, jár ugyan neki tiszteletdíj, azt azonban soha nem vette fel, a pénzt automatikusan egy sérült gyermekekkel foglalkozó alapítványnak utalják. Szavazati joga nincs, de tanácskozási igen, sokszor jár be a képviselő-testület üléseire is, gyakran szólal fel, többnyire sport témában. A polgármester helyett gyakran jelenik meg eseményeken Kiss, aki köztiszteletnek örvendett a városban, így remekül reprezentál. Egyébként a város másik alpolgármestere is a sport világából érkezett: Sinka László, a kézilabda szövetség egykori elnöke.

Vezér Mihály polgármester azt mondta az Indexnek, hogy csak most, kedden értesült Kiss büntetőügyéről, és tudomása szerint a helyi képviselők sem tudtak Kiss múltjának erről a részletéről.

Holnap rendkívüli testületi ülést tartunk, mert a kérdése nemcsak rám, hanem a teljes képviselő-testületre tartozik.

Vezér azt is hozzátette, hogy „amit Kiss László 55 évvel ezelőtt tett, azért megbűnhődött és megbánta. 55 év óta példás életet él, világraszóló sikereket hozott hazánknak. Munkásságát minden kormány, a hazai és nemzetközi sportélet is elismerte. Ezek a tények is hozzátartoznak a személy megítéléséhez.”