Lázár is megszólalt Kiss László ügyében

2016.04.07. 13:53

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön már 45. alkalommal tart közös, maratoni sajtótájékoztatót. Lázár János először a Párizsban tartózkodó Orbán Viktor "szívből jövő köszöntésé"-t tolmácsolja az újságíróknak, a miniszterelnök arra kérte Lázárt, hogy vigyen pezsgőt a tájékoztatóra, de ezt a miniszter délután fél kettőkor túlzásnak érezte. Hogy miért uralkodik ekkora ünnepi hangulat a kormányban?

Azért, mert szerdán a kormány az IMF-hitel utolsó részét is törlesztette. Lázár megfogalmazása szerint nyolc éve először virradt olyan nap Magyarországra, amikor nem tartozik az IMF-nek, ezzel "visszanyertük szuverenitásunkat". Elismeri a nemzetközi szervezetek érdemeit is, mondván, 2008-ban az IMF és az Európai Unió mentette meg a hitellel a csődbe tartó Magyarországot.

Terrorpánikra semmi ok

Lázár ezután rátért a terrorfenyegetésre, mellyel kapcsolatban 23 törvényt akar módosítani a kormány, ehhez viszont ellenzéki szövetségeseket keres. Lényegében a rendőrség megerősítését szolgálja, főleg a felderítő munka terén.

A helyzet Lázár szerint komoly

A legerősebb titkosszolgálatok jelzik, hogy Európát újabb terrortámadások fenyegetik az elkövetkezendő hetekben, hónapokban.

Konkrét fenyegetést azonban a kormány nem kapott, és a partner-titkosszolgálatok sem jeleztek ilyesmit, ezért pánikra semmi ok.

Az EU meg akarja mondani, ki éljen Magyarországon

Lázár János a menekültválságra is kitért, mellyel kapcsolatbana központi kvóta tervét bírálta. Egy ilyen lépés az EU részéről azt jelenté, hogy Magyarország szuverenitása sérül, hiszen elveszítené befolyását afelett, ki élhet az országban. A miniszter társadalmi feszültségeket is vizionált, és a felháborodás illusztrálására idézi a több mint 1000 magyar települési önkormányzat álláspontját, melyek kijelentették, oda menekülteket a kvóta alapján nem vihetnek.

Arra is figyelmeztetett, hogy a Törökországgal nyélbe ütött megállapodás még nem oldja meg a menekültkérést - ha másért, azért nem, mert a rendszer nem igazán működik.

Nem baj, ha nem közérdek a Postában lévő közpénz átláthatósága

Lázár példaértékűnek nevezte azt, hogy van olyan közérdek, mely alapján a Posta üzleti ügyeit titkosítani lehet (az erről szóló törvényt alkotmánybírósági döntés hagyta jóvá). Meg kell vizsgálni, hogy ez hogyan alkalmazható más állami vállalatokra és a Magyar Nemzeti Bankra is. Egyik érve az volt, hogy ha a Posta megosztaná üzleti titkait, akkor nem lenne magyar szereplő a csomagküldés piacán.

Megállapodott a kormány a Bizottsággal

Lázár szerint bíróság bevonása nélkül megállapodott a kormány az Európai Bizottsággal az aszfaltügyben. Az Európai Bizottság (EB) diszkriminációnak tartotta azt a gyakorlatot, hogy magyarországi útépítéseknél az ajánlattételi felhívásban kikötötték egy állandó aszfaltkeverő üzem ötven kilométeren belüli meglétét, mert szinte csak a legnagyobb vállalatok feleltek meg a feltételeknek.

A miniszter azt is elmondta, új pályázati értékelési rendszert hoz létre a kormány a nyilvánosság, megszünteti a kiszervezést, az összefonódást, kizárólag kormánytisztviselők bírálhatnak majd el uniós pályázatot. Ők 100 százalékos fizetéskiegészítésért pályázhatnak bírálónak, de nemzetbiztonsági átvilágítás alá fognak esni.

A kormány áll a népszavazás elébe

Kapcsolódó
Az idén eldől, kinyitnak-e a boltok vasárnap

Az idén eldől, kinyitnak-e a boltok vasárnap

Ősszel lehet a népszavazás, de nem zárható ki, hogy addig a Fidesz maga vonja vissza a boltbezárásos törvényt. A szocialistáknál már jelentkeznek az aláírók.

A vasárnapi boltbezárásról nagy nehezen átengedett népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban Lázár először ironikusan azt mondta

Hajrá MSZP!

És bár tiszteletben tartja a népszavazás intézményét, úgy tartja, "jó, ha a magyar társadalom megbeszéli, megvitatja ezt a kérdést", ő személy szerint- kormányálláspont még nincs - úgy tartja jónak, ha a boltok vasárnap zárva vannak. 

Egy baloldali párt azért gyűjt aláírásokat, hogy több tízezer embernek dolgoznia kelljen vasárnap.

Ráadásul Lázár szerint a vasárnapi boltzár mellett is nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Kérdésre válaszolva cáfolta azt, hogy a kormány gondolkodna a vasárnapi boltzárról szóló törvény módosításán, és azt mondta, hogy állnak a népszavazás elébe.

Kiss László nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban

Lázár nem akart véleményt mondani az úszókapitány nemi erőszakkal terhelt múltjáról, de arra a kérdésre válaszolt, hogy a kormány visszavonja-e Kiss László állami kitüntetéseit. Szerinte ez bonyolultabb, mivel a kitüntetésekről a vonatkozó törvény alapján a parlament dönt. A kormány tagjai viszont a kitüntetési felterjesztés kapcsán betekinthettek az érintett bűnügyi előéletébe, ez megtörtént Kiss László esetében is, és ő nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban. Lázár azt is megjegyezte:

10 olimpiai aranyérem van a mérleg másik serpenyőjében.

Kiss László súlyos hibát, bűncselekményt követett el, de egy életpályát egészében kell elbírálni, és a nagy kérdés az, hogy az érintett, illetve Kiss közössége megbocsát-e. De Lázár nagyon határozottan hárította el magától azt, hogy egy ilyen súlyos erkölcsi kérdésben véleményt nyilvánítson; arról sem nyilvánított véleményt, ahogy az Úszószövetség kezeli a Kiss-ügyet.

És amiről még szó esett

Lázár - részben kérdésekre válaszolva - még több, kisebb-nagyobb ügyről is beszélt:

  • a földprivatizáció során már 10 ezer család vásárolt földet, és már tervezik a harmadik fordulót.

Magyar föld magyar emberek kezébe jó áron kerül.

  • elkészült a költségvetés tervezete
  • és elkészült az állami tisztviselői karról szóló tervezet is
  • a Pukli István nevével fémjelzett Tanítanék mozgalommal csak a Köznevelési Kerekasztal keretében ülnek le tárgyalni.
  • a Liget-projekttel kapcsolatban elmondta, hogy a zöldfelület rehabilitációjáról szóló terv most érkezik be.
  • Orbán Viktor utasította a kormányt a közlekedési struktúra (azaz az egész ország közlekedésének) vizsgálatára, melynek következménye az egész közlekedés "ésszerű" átalakítása lehet.
  • a Népszabadság információjára, miszerint L. Simon László a Várba vitetné a Parlamentből a Szent Koronát, elismerte, hogy van ilyen kezdeményezés az asztalon, de neki nincs személyes véleménye.
  • szintén kérdésre válaszolva Lázár János szerint üzletileg sikeres volt a letelepedési kötvény, főleg akkor volt racionalitása, amikor az állam finanszírozása a szokványos módon (például állampapírok eladása útján) döcögősen ment.
  • Úgy gondolja, hogy bár "történt egy hiba", a kormány vissza fogja kapni a pénzt az Országos Roma Önkormányzattól (az Emmi szabálytalanságok miatt állt el aHíd a munka világába projektbenvaló részvételtől , de 1,6 milliárd forintot már kifizetett)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben

Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben

Felvetődött a gyanú, hogy nem a magyar álláspontot képviselte a NATO-ülések alkalmával.

48 perce

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

3 órája

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

2 órája

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

58 perce

  • Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”

2 órája

  • Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.

1 órája

  • Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.

február 27., 06:13

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

Akár a világörökség részét is képezhetné.

2 órája

  • Címlapon
Szenvedős döntetlenje után hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a Manchester Unitednek az El-ben

Szenvedős döntetlenje után hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a Manchester Unitednek az El-ben

A borzalmas első félidőt követően összekapta magát az angol csapat.

46 perce

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

7 órája

  • Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.

4 órája

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Címlapon
Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik

Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik

A professzor szerint a következő választás akár polgárháborúval is végződhet.

3 órája

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.

február 27., 07:41

  • Címlapon
Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének

Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének

A színész igyekszik úgy élni, mintha mi se történt volna.

29 perce

  • Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.

február 27., 15:27

  • Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.

február 27., 11:55