A legnagyobb budapesti fakivágás készül az Orczy parkban

2016.04.13. 15:51 Módosítva: 2016.04.13. 15:59

Nyilvánosságra került, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) újabb 145 fa kivágására kapott engedélyt az Orczy parkban, a Ludovika Campuson - írta meg blogján az LMP józsefvárosi képviselője.

Jakabfy Tamás úgy tudja, eddig már 131 fát már kivágtak az építkezések miatt, tehát összesen 276 fa lesz az építkezés áldozat. A képviselő szerint ez hétszerese annak a mennyiségnek (negyven fa), amit a Városligetben kivágtak eddig.

Az NKE sajtóosztálya azt közölte, hogy a Ludovika Campus Projekt néven futó nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás keretében egy új oktatási épület, a Rendészettudományi Kar új speciális képzési központját, valamint egy olyan sportközpontot építenek, ami nyitva áll majd a budapesti, józsefvárosi lakosok előtt is.

A magyarázatuk szerint a kivágandó fák és cserjék nem a történeti parkban, hanem olyan területeken találhatók meg, amik évek-évtizedek óta zárva vannak a lakosság előtt. Közleményükben azt írják:

A fakivágást maga a beruházás, valamint a park elöregedett, beteg faállománya, továbbá a tavaly nyári vihar okozta kár indokolja. A kivágásra ítélt fák és cserjék közül 83 olyan, amit kifejezetten egészségi, esztétikai és környezeti veszélyességi szempontból kell eltávolítani. Mindehhez érvényes hatósági engedélyekkel rendelkezünk, ennek értelmében a kivágott fákat nemcsak pótolni fogjuk, hanem ennél sokkal több, új fát fogunk telepíteni a parkban.

Az eddigi fakivágásokról az Index is beszámolt, akkor azt közölte az egyetem, hogy jogerős és végrehajtható fakivágási engedély birtokában 15 tájidegen - nem évszázados - nyárfa került eltávolításra, és hogy az Orczy-kert a teljes beruházás végére közel 1 hektárral nagyobb, fával borított zöldterülettel bővül.

Az LMP-s képviselő azt sérelmezi, hogy mivel a kormányzat alá rendelt szervezet beruházását a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja, a hatóság már nem az önkormányzat, hanem a kormányhivatal lesz, tehát a kormány magától kéri az engedélyt. Amikor megkapta, akkor öt nap kifüggesztés után fellebbezésre való tekintet nélkül végrehajthatóvá válik.

Jakabfy azt mondja, nem hagyják a fákat kivágni, polgári engedetlenség eszközeivel akarnak élni.