Direkt szívatjuk a törvényes menekülteket

• A magyar határon négy tranzitzónát alakítottak ki, állítólag azért, hogy a legálisan érkező menekülteket fogadják.
• A valós cél azonban más lehet, mert már a tranzitba alig akarják beengedni az embereket, akik nyomorúságos körülmények megrekednek a Szerbia és Magyarország közti zónában. Ezt mutattuk be előző cikkünkben.
• Ebben a fejezetben azt próbáljuk kideríteni, hogy mi értelme van fenntartani a határon a tranzitzónának nevezett minibörtönöket.

„15 napja vagyok benn. Nem értem, mi történik itt.” Alig láttam, és nehezen hallottam a szír férfit, mert egy magas, dupla kerítés választott el minket egymástól. Két méterre állt tőlem, nyugodt hangja ellentétben állt a felfokozottan militáns környezettel.

Rövid csönd állt be, valószínűleg magyarázatot várt tőlem, miközben a helyzet engem is összezavart. 

Riportunk első részében mutattuk be azt a területet, ahol a kormány ígéretében bízó, legális belépéssel próbálkozó menekültek rostokolnak a két határ közt, de már magyar területen. A helyzet annyira döbbenetes volt, hogy önkéntelenül is reménykedtem valami rejtett tervben. Csak van valami értelme annak, hogy egész családokat kényszerítünk napokon át tartó, étlen-szomjan várakozásra a szeles mezőn, miközben a magyar hatóságok még azokat az önkéntes orvosokat is elzavarják, akik a megbetegedett gyerekeknek segítenének.

Reméltem, hogy a tranzitzónába bebocsátást nyert menekültekkel beszélgetve kiderül: a magyar állam nem ok nélkül kegyetlenkedik védtelen emberekkel.

Az okostelefon segített

„Hat napig voltunk kinn, aztán fogadtak be minket.” A szír férfi tökéletesen beszélt angolul, nyelvet tanult a damaszkuszi egyetemen. Két hónapja hagyta abba a tanulmányait, amikor a front már csak negyven kilométerre volt a várostól. Elindult Európába.

Nem szívesen beszélt első magyarországi élményeiről: arról a hétről, amikor a tranzitzóna előtt táborozott. A barakksor mögötti állapotok akár magyarázhatták is szégyenlősségét. Bár a röszkei tranzitzóna előtt épp nem vesztegelt  senki, de a nejlonból eszkábált, elhagyott sátrak, ruhacsomók és a szögesdrót alatt kapart lyukak, ahol a segélyszervezetek betuszkolták az ételt és a vizet, beszédesek voltak. Kérdezősködésemre a szír fiú röviden válaszolt.

„Az éjszakák nehezek voltak. Nem volt takaróm, és hideg volt. Kekszen meg vízen éltünk. A segítők dobálták át a kerítésen, amikor az őrök nem látták.”

De miért nem adta fel, ha ilyen megaláztatások és megpróbáltatások érték?

„Szerbiába már nem mehettem vissza. Szökni meg nem akartam. Egész úton legálisan jöttem, csak az Égei-tengeren keltem át csónakkal. Ott nem volt más út. Törvényesen mentem át Macedóniába Idomeninél. Idomeni nagyon rossz volt, tízezer ember egy kis területen. Napi három-négy órát kellett sorban állni ételért. Végül hat nap után a papírjaimmal átléphettem Szerbiába. Onnan Horvátországba vonatoztam volna, de lezárták a szerb–horvát határt. Húsz napig vártunk egy szerb táborban. Nagyon rosszak voltak a körülmények, sokan megbetegedtek. A betegek mindenre Panadolt kaptak, bármi is volt a bajuk.”

„Egy barátom írt a Facebookon, hogy Magyarországra is be lehet lépni legálisan. Azért jöttem ide” – erősítette meg a szír egyetemista elméletem, miszerint a menekülthullám legfontosabb eszköze az okostelefon.

Mi szükség van jól őrzött börtönre a határon?

„15 napja várok. Még 13 napot kell maradnom, és mehetek a nyitott táborba” – magyarázta. Elmondása szerint ugyanis 28 nap után mindenképpen kikerülnek innen.

„Ez egy játék” – tápászkodott fel a telefonjaikat nyomkodó menekültek sorából egy ötvenes, iráni férfi.

A tranzitzóna egyébként pont ennyi volt: egy sor barakk, előtte egy keskeny, murvával felszórt folyosó a mobilozó menekültekkel, körben pedig négyméteres kerítések.

„Nekem mindennap elmondják, hogy menjek vissza Szerbiába, mert nem kapom meg a menedékjogot – kapaszkodott bele a kerítésbe az egykor kereskedőként dolgozó perzsa. – Én mindennap azt válaszolom, hogy nem megyek, hanem kivárom a kérvényem elbírálását. Ha 28 napig kitartasz, akkor végül kijutsz innen.” A férfi legyintett, aztán kókadtan visszaült a mobilozni. 

Az információ még távolabb lökött attól, hogy rájöjjek: mi célból hozta létre a tranzitzónákat a kormány.

Mivel Szerbia nem fogadja vissza a Magyarországról érkező menekülteket, ezért a tranzitzónából nyílt táborba kerülnek, hogy ott folytatódjon a menekültügyi eljárásuk.

Szóval ugyanez lenne a történet vége, ha az embereket előtte nem éheztetnénk napokig a kerítések előtt, majd nem zárnánk őket barakkokba egy hónapra. 

Jogi nonszensz

De hiába reméltük, hogy a menekültek jogvédelmére szakosodott Helsinki Bizottság majd világossá teszi a tranzitzónák értelmét.

„Jogi nonszensz az egész. Aki nem kér menedékjogot Magyarországon, annak Szerbiába kellene visszamennie. Aki kér, annak is, mivel Szerbia biztonságos harmadik ország a bevándorlási hivatal szerint. Mivel a szerbekkel kötött visszafogadási egyezmény nem működik, a szerb hatóságok nem veszik vissza ezeket a külföldieket. Akit innen a tranzitzónából elküldenek, azt a magyar kormány lényegében jogellenes határátlépésre buzdítja" – sorolta Pardavi Márta a rendszer problémáit.

„A kerítéssel és a tranzitzónával elérték, hogy a magyar hatóságok szinte mindenkit regisztrálnak. A tranzitzónába bekerülő emberek, ha kitartanak a menedékjogi kérelmük mellett, a végén egy nyitott menekülttáborban kötnek ki. Így a kormány pont a deklarált szándékaival ellentétes hatást ér el, nem tudja figyelmen kívül hagyni a menekülőket, nem tudnak észrevétlenül továbbmenni Németország felé, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Így most tele vannak a menekülttáborok, köztük sok olyan emberrel, akiknek meg kellene adni a menekült- vagy oltalmazotti státuszt. Semmiképpen nincs jogszerű magyarázata a tortúrának a tranzitzóna előtt, mert ez a menedékkérés jogának megtagadása. A célja az lehet, hogy nem akarják még nyilvántartásba se venni az embereket” – hagyta nyitva a kérdést a Helsinki Bizottság társelnöke.

Nincs itt semmi látnivaló

Képtelen voltam azzal a tudattal távozni a helyszínről, hogy nincs értelme annak, amit a magyar kormány kitalált. Tovább faggattam a menekülteket, hogy miért éppen Magyarország felé vették az irányt. „Keresztény hitre tértem át Iránban, ezért kellett menekülnöm – magyarázta a perzsa férfi. – A Google-ön olvastam el mindent Magyarországról, és egy jó országnak tűnt.”

A szír egyetemista is az internetre hivatkozott: „Az emberek a Facebookon meg a Whatsappon írtak Magyarországról.”

Előfordulhat, hogy a kormány direkt a menekültek közti internetes információáramlásra játszik, és az embertelen tranzitzónákkal egyszerűen le akarja rombolni a Magyarország=civilizált ország imidzsünket? Az a cél, hogy a legálisan érkező menekültek elterjesszék, hogy Magyarország egy szemét, rasszista hely, ahol gyerekeket, nőket éheztetnek, és jogkövető embereket tartanak szűk ketrecekben, szóval ne gyertek ide?

Vagy lehet, hogy a tranzitzóna intézménye is csak egyike az átgondolatlan és spontán kormányzati intézkedéseknek?

Nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) lapunknak küldött és alább olvasható nyilatkozata szerint semmi sem igaz abból, amit láttunk, vagy amit a menekültek, az ENSZ-munkatársak és a segélyszervezetek elmondtak nekünk. Azaz a fotóinkon is látható helyzet megoldására sincs szükség.