Szia, apu, Ádi vagyok, ittam, megtörtem egy autót, küldj pénzt

2016.04.19. 07:12
Tavaly 950, idén eddig 320 feljelentés érkezett egy egészen gonosz fajta trükkös csalással kapcsolatban, amikor jóhiszemű idős emberektől csalnak ki pénzt szeretett családtagjukra hivatkozva. Ádám szüleit pár hete verték át, az ő nevében telefonáltak édesapjának, és riadtan azt mondták, nagy bajban van, és azért furcsa a hangja, mert rengeteget ivott. Nem csak Magyarországon ismert ez a fajta csalás, eurómilliókat vesznek el segíteni próbáló idős emberektől, az Europol két éve egy filmbe illő helikopteres akcióban próbálta kiiktatni az egyik ilyen bűnszervezetet. Nincs könnyű dolguk a nyomozóknak, mert rengetegen próbálkoznak az idősek lehúzásával.

Ádám szülei hetven körüliek, és egy április eleji kedden gyanútlanul tévéztek kispesti otthonukban, amikor este tíz után valamivel megcsörrent a vezetékes telefonjuk. Ádám édesapja, Károly vette fel. „Szia apu, Ádi vagyok” – hallotta Károly a telefonban, és nem is volt nagyon ideje reagálni, mert a hang azonnal folytatta is zaklatottan, hogy: „apu, elugrottunk a haverokkal bulizni, ittam pár viszkit, aztán karamboloztam az Istenhegyi útnál. Megtörtem egy 20 milliós BMW-t, és a tulaj azt mondja, nem hív rendőrt, ha kifizetem a kárt.” Este volt már, Károly fáradt is volt, de még így is feltűnt neki, hogy furcsa a fia hangja.

„Miért ilyen a hangod?” – kérdezte, de Ádi iziben biztosította, hogy csak a pia miatt. Ádi viszont, mint azt a családtagjai jól tudják, sosem iszik. A hang a telefonban viszont irtóra meggyőzően beszélt, így Károlyt a rémes történet és az abból fakadó idegesség mégis megtévesztette. „Mennyi pénzed van otthon?” – kérdezte (elvileg) a fiát, aki azt mondta, hogy „sajnos csak 300 euró.” Tehát Ádinak pénz kell, márpedig gyorsan, és több mint egymillió.

Így Károly, ahogy minden komoly döntéshelyzetbe, ebbe is bevonta a feleségét, és átadta neki a telefont azzal a szöveggel, hogy Ádi be van piálva, és bajban van. Felesége, Adrienn viszont egyetlen mondat után rájött, hogy nem a fiával beszél, hanem egy vadidegennel, és bontotta a vonalat. Azonnal tárcsázta Ádámot, mármint az igazit, aki békésen aludt otthon, és eléggé meglepődött azon, hogy valaki a nevében milliós összeget akar kicsalni a szüleitől.

Ádám szülei az unoka-csalás nevű, egész Európában ismert csalástípus áldozatai lettek, pontosabban szerencséjükre csak próbálkoztak velük, de nem sikerült lehúzni őket.

Mindig ugyanaz a forgatókönyv

Náluk sokkal rosszabbul járt februárban a XII. kerületben élő Marika néni, akinek kétmillió forintja bánta, hogy bevette azt, hogy az unokája balesetet szenvedett, és – csakúgy, mint Ádámék történetében – fedeznie kell a kárt. Az unoka egy állítólagos haverja jött Marika nénihez a pénzért, majd amikor elment és Marika néni megpróbálta visszahívni, elérhetetlen volt.

Ezekben a csalástípusokban az a közös, hogy

  • a csalók idős emberek pénzét, értékeit igyekeznek elvenni,
  • telefonon keresik fel őket,
  • gyereküknek, unokájuknak vagy unokaöccsüknek, unokahúguknak, tehát valamelyik fiatalabb és közeli (tehát jó eséllyel az idős ember által szeretett családtagnak) adják ki magukat, aki egy különleges (veszélyes, bajos) helyzetben van éppen,
  • idős áldozataikra szofisztikált lelki nyomást gyakorolnak, hogy segítségképpen adjanak pénzt vagy értéktárgyakat, például ékszert egy olyan valakinek, aki a szeretett családtag ismerősének adja ki magát,
  • idős áldozataikat bizonyos szempontok szerint előre kiválasztják.

Például Ádám azt mondja, a szüleinél jelentkező csaló mintha több részletet is ismert volna a család életéből, például hogy csak Ádámnak van jogosítványa, a bátyjának nem, és gyakran jár munkaügyben az Istenhegyi út környékén. A Fővárosi Főügyészség februári figyelmeztetése szerint gyakran olyan emberekkel próbálkoznak, akikről valahonnan tudják, hogy szeretett családtagjuk éppen külföldön van.

A Soproni Rendőrkapitányság csalás gyanúja miatt egy 45 éves férfival és egy 29 éves nővel, valamint egy 31 éves férfi bűntársukkal szemben folytat nyomozást -  az időskorú női sértetteket vonalas telefonszámukon egy női hang hívta fel, aki hol unokájukként, hol pedig lánygyermekükként igazolta magát.
A Soproni Rendőrkapitányság csalás gyanúja miatt egy 45 éves férfival és egy 29 éves nővel, valamint egy 31 éves férfi bűntársukkal szemben folytat nyomozást -  az időskorú női sértetteket vonalas telefonszámukon egy női hang hívta fel, aki hol unokájukként, hol pedig lánygyermekükként igazolta magát.
Fotó: Police.hu

Károly 89 éves nagymamája Újpesten él, őt napközben hívta egy sírós női hang, hogy Ildikó, az unokája nincs jól, és pénzre lenne szüksége. A hívó azt mondta, Ildikó nem tud a telefonhoz jönni, de azt kéri, segítsen rajta a nagyi, és elküldi ismerősét, Lajost. A nagymama éber volt, keresztkérdéseket tett fel, amire egy darabig ügyesen válaszolgatott a csaló, és közben próbálta kideríteni, hogy az idős nőnek mennyi tartalék pénze van otthon, de nem járt sikerrel, és végül a kitartó nagymama kérdéseit megunva a csaló csapta le a telefont.

Ildikó teljes neve egyébként a nagymama postaládáján szerepel.

Kedves Unokaöcsém művelet

Tavaly legalább ezer és idén már 320 magyar embernél próbálkoztak ezzel a trükkös csalással, vagy legalábbis ennyien tettek feljelentést. Feltehetően sokan nem is fordultak a rendőrséghez. A Fővárosi Főügyészség szóvivője még februárban egy M1-interjúban azt mondta, hogy a tavalyi 950 ügyből 354-szer sikerült is az átverés, tehát pénzt, értékeket csaltak ki, 596 esetben pedig a próbálkozás szintjén maradt.

Vagyis az esetek 37%-ában be is dőltek az áldozatok.

De ez az átveréstípus nem csak Magyarországon ismert: az unoka-csalás évek óta ismert az európai rendőri szervek előtt, az Europol pedig pár éve filmbe illő akcióban próbálta felszámolni a csalás központjában álló nemzetközi hálózatot.

Még 2014-ben, egy júliusi nap egészen kora reggelén zajlott a Kedves Unokaöcsém nevű művelet (Operation Caro Nipote), ami a legnagyobb és legjobban összehangolt nemzetközi rendőrségi akció volt az unokázós csalók ellen.

Olaszországban, Lengyelországban és Svájcban több mint 250 rendőr helikopteres csapattal és speciális egységek bevonásával egyszerre csapott le egy nemzetközi bűnbanda tagjaira,

akiknek húsz betörés és több mint 250 unoka-csalás száradt a lelkükön. 

A képen látható férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság kereste 2015. októberében. Azzal csapott be egy idős asszonyt, hogy fia kórházba került és pénzre van szüksége.
A képen látható férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság kereste 2015. októberében. Azzal csapott be egy idős asszonyt, hogy fia kórházba került és pénzre van szüksége.
Fotó: Police.hu

Tizenkét csalót sikerült letartóztatniuk, készpénzt, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, értékes drágaköveket, ékszereket, luxusórákat foglaltak le a csalóknál. A Kedves Unokaöcsém műveletet megelőző nyomozás már 2010 óta zajlott olasz rendőrségi irányítás alatt négy ország bevonásával.

Ne bízz a váratlan idegenben

Itthon is kiemelt ügyként kezeli a rendőrség ezt a csalástípust, kérdésünkre az ORFK sajtóosztálya azt tanácsolja mindenkinek, hogy legyen körültekintő minden olyan esetben, amikor váratlan hívást kapnak arról, hogy családtagjuk bajban van.

Ne bízzanak meg a váratlanul jelentkező idegenekben, akár telefonon, akár személyesen keresik meg önöket.

A bejövő telefonhívást követően nem szabad azonnal kifizetni a kért összeget, hanem ki kell deríteni, hogy a családtag, hozzátartozó ténylegesen bajba került-e. Ellenőrizni kell, hogy a telefonhívást kezdeményező személy valóban az-e, akire a telefonáló hivatkozik, valamint meg kell kérni a hívó felet, hogy ismételje meg a telefonhívást tíz perc múlva. Az ilyen jellegű telefonhívást követen haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot az unokájukkal, hozzátartozójukkal, mert ezzel ellenőrizni tudják a hívás valódiságának tartalmát” – írta az ORFK sajtóosztálya.

A rendőrség azt kéri, hogy ha valaki ilyen telefonhívást kap, vagy hall ilyen jellegű próbálkozásról, sőt, ha már áldozatul is esett, haladéktalanul tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

„Habár a rendvédelmi szervek sikeresen felszámoltak több olyan bűnözői csoportot is, amelyik ilyen jellegű átverésekért felelős, továbbra is rengeteg ilyen eset történik, és komoly veszélyt jelent a társadalmak legérzékenyebb tagjaira” – fogalmaz az Europol. A kerületi vagy akár nemzeti rendőrkapitányságoknak nincs könnyű dolguk, mivel ezek a csalók folyamatosan más területeken dolgoznak, és néha országot is váltva folytatják tevékenységüket.