Apáti István is úgy érzi, hogy Vona Gábor hátba szúrta

2016.04.22. 18:36

Nemcsak Novák Előd, de Apáti István is úgy érzi, hátba szúrták. Sőt, Apáti István szerint Szávay István és Hegedűs Lórántné is úgy érzi, hátba szúrták. Apáti erről a Kossuth rádióban beszélt annak kapcsán, hogy szerdán Vona Gábor közölte: sem Novákot, sem Apátit, sem Hegedűsnét, sem Szávayt nem szeretné az elnökségben látni, a soron következő tisztújításon pedig élni fog a vétójogával és megtiltja, hogy ezek a párttársai indulhassanak az elnökségi posztért. Apáti a rádióban úgy fogalmazott, hogy Vona Gábor "mind a négyünket hátba szúrt". 

Ennek ellenére Apáti szerint mind a négyen indulnak az alelnöki posztért, mert magát az indulást (azaz a jelölést) nem vétózhatja meg a pártelnök. Azaz jelöltek lehetnek, de alelnökök nem.

Apáti elmondta, hogy amikor ezt a vétójogot beleírták a szabályzatba és elfogadták azt, akkor ő még nem volt elnökségi tag, Novák Előd pedig valószínűleg megbízott a pártelnökben. Viszont szerinte feltűnő volt, hogy Vona korábban átalakította a frakcióelnökséget, de "más, durvább utaló jel nem volt", nem volt előzetes figyelmeztetés sem. "Előzetes figyelmeztetés nélkül szenvedtük el ezt a támadást" - mondta. Apáti jobban örülne annak, ha nem ellenük, hanem a párt ellenségei ellen lépne fel "ilyen könyörtelenül" Vona Gábor. "Aránytalanul túlsúlyban vannak a mérsékelt megnyilvánulások" - fogalmazott Apáti, aki szerint nem tudnak tőle olyan kijelentést idézni, ami szélsőséges lett volna, ezért sem érti, mi az ő "bűne".

Apáti szerint Vona "legfőbb bizalmasa", Szabó Gábor pártelnök is csak néhány napja tudta meg, mire készül már hosszú ideje a pártelnök. "Ez pedig egy nagyon különös dolog az ő kapcsolatukban" - mondta, utalva arra, hogy Szabó és Vona a dolgok 99 százalékát megbeszéli egymással. 

Az, ami a Jobbikban történik, többféleképpen is értelmezhető:

  • Az egyik lehetséges magyarázat, hogy Vona Gábor a néppártosodás kerékkötőjének tartott radikálisokat ki akarja szorítani a pártból, ennek a körnek az emblematikus figurája Novák Előd. Novákék látványos kiszorítása a legjobb üzenet lehet a választók és a párt felé még finnyás üzleti és diplomáciai köröknek arról, hogy a Jobbik már nem az a rasszista, szélsőséges párt, ami volt. Ennek viszont ellentmond, hogy Vona nem mindegyik radikálist szorítaná ki a pártból, sőt, a kifejezetten szélsőségesnek tartott Toroczkai Lászlót például be is emelné az elnökségbe.
  • A másik lehetséges magyarázat, hogy Vona csak a Jobbik egyik legnagyobb intrikusától, Novák Elődtől akart megszabadulni, de "alibiből" másokat is beáldozott, hogy ne tűnjön személyre szabottnak a támadás. Novák Elődről a Jobbikon belül úgy tartják, befolyásos figurája a pártnak, aki ha kell, akár veszélyes is lehet, ráadásul állandóan Vonával szemben foglalt állást. Könnyen lehet, hogy két évvel a választások előtt Vona ettől a rizikófaktortól akart megszabadulni.