Utoljára egyeztetnek a terrorellenes törvénycsomagról

2016.04.22. 13:13

Utoljára egyeztetett a kormány és az ellenzék a terrorellenes törvénycsomagról amely a tervek szerint a jövő héten a parlament elé kerül. Az ötpártinak mondott egyeztetésen – Fidesz, KDNP, Jobbik, LMP, MSZP – a szocialisták nem vettek részt, elutasítva a kormány javaslatát, amelynek célja, hogy a terrorfenyegetettségre hivatkozva kiterjessze jogköreit szükségállapot esetén. Az ellenzéki párt csütörtökön közölte: álláspontjukat a hétfői frakcióülésen alakítják ki a csomaggal kapcsolatban – írta az MTI.

Az alkotmánymódosítást igénylő csomaghoz kétharmados többség kell, így a kormánynak az ellenzék egy részének támogatására is szükség van.

Az LMP és a Jobbik hajlandó volt tárgyalni, a két párt korábbi nyilatkozatai szerint konstruktív volt a kormány, több javaslatukat beépítették a törvénycsomagba.

Simicskó István elmondta: a tervezet szerint terrortámadás, illetve súlyos, közvetlen terrorfenyegetettség esetén a kormány kezdeményezésére az Országgyűlés kétharmados többséggel hirdetheti ki a terrorveszélyhelyzetet, aminek nyomán a kormány legfeljebb 15 napra felhatalmazást kap arra, hogy a szükséges rendkívüli intézkedéseket megtegye.

A honvédelmi miniszter – a korábbi egyeztetéseket folytatva – péntekre hívta össze a parlamenti frakcióval rendelkező pártok képviselőit, hogy egyeztessenek arról az alaptörvény-módosítási javaslatról, amely lehetővé tenné a Magyar Honvédség bevetését terrorhelyzetben – írta az MTI.

A miniszter sajnálatát fejezte ki, hogy az eredetileg ötpártira tervezett egyeztetésen az MSZP ismét nem vett részt, de normaszöveg-javaslatukat megküldték a távol maradó pártnak is. Az alaptörvény-módosítási javaslatot a Fidesz-frakció valószínűleg a jövő héten nyújtja be.

A pénteki egyeztetés a Honvédelmi Minisztériumban folyt Simicskó István honvédelmi miniszterrel, Benkő Tiborral, a honvédvezérkar főnökével, Schiffer Andrással, az LMP társelnök-frakcióvezetőjével, Mirkóczki Ádámmal, a Jobbik szóvivőjével és Vejkei Imrével, a KDNP frakcióvezető-helyettesével és Kósa Lajossal, a Fidesz frakcióvezetőjével.

LMP: ez még csak a kezdet

„Tárgyalási alapnak már megfelelő a jelenlegi szöveg” – mondta a találkozó után Schiffer András. Az LMP társelnök-frakcióvezetője szerint azonban addig semmiképp sem támogatja a frakció a törvénycsomagot és az alkotmány módosítását, amíg a szolgálatok, a belügyi és a honvédelmi tárca nem mutatja be, hogy milyen biztonsági kockázatokat rejt a jelenlegi szabályozás, amelyek miatt indokolt az új törvénycsomag.

Schiffer szerint szükség esetén ezt szükség esetén zárt ülésen is megteheti a kormány a honvédelmi és a nemeztbiztonsági bizottságok előtt. „Kósa hajlott a javaslatra” – jegyezte meg az LMP politikusa, hozzátéve, hogy a „biztonsági helyzet megrendült egész Európában, ezért valóban meg kell nézni, hogy a jelenlegi jogrend hol tartalmaz kockázatokat." Úgy vélte, az ellenzéki politikusok felelőssége is, hogy a megváltozott biztonsági helyzet kezelésére a jogrend fel legyen készülve.

Schiffer üdvözölte az eddigi változtatásokat, így „már nincs arról szó, hogy a törvénycsomag parlamenti felhatalmazással vagy anéklül totális jogkorlátozást tenne lehetővé a kormány számára.”

Az LMP azonban továbbra is sokallja, hogy 15 napra van szükség a kormánynak egy esetleges rendkívüli helyzetben az önálló mozgástérhez. A párt szerint elég volna 72 óra, mert ennyi időn belül biztosítható lenne a parlament összehívása, ezért ha szükséges, az LMP kész módosítani az összehívás menetét meghatározó szabályozást, amely most nyolc napot ad erre.

A jövő heti beterjesztése a törvénycsomagnak még a parlamenti vita kezdetét sem jelenti, Schiffer szerint erre legfeljebb a benyújtás után két héttel kerülhet sor. A szavazásról pedig még végképp korai beszélni.