Kardtámadás miatt körözik Nyakó László Norbertet
Ma már viszonylag kevesen rántanak kardot dühükben, Nyakó László Norbertet mégis egy ilyen ügyben keresi a rendőrség. A Police.hu „a jelenleg rendelkezésre álló adatok” alapján úgy tudja, a 21 éves férfi április 22-én, a 13. kerületi Röppentyű utca egyik társasházában „eddig tisztázatlan okból és körülmények között kardot rántott és egy, ott tartózkodó sértett felé fenyegető mozdulatot tett.”
Mint általában ilyen helyzetekben lenni szokott, a sértett előkapta gumilövedékes pisztolyát és azzal figyelmeztető lövéseket adott le. A rendőrség akkor ki is vonult a helyszínre, bár az akkori jelentésből még úgy tűnt, a lövöldözés miatt indult eljárás.
A rendőrség fegyveres garázdaság gyanújával keresi a fiatalembert. Aki a képen látható férfi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06/1 236-2800 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.