Toroczkai nemet mondott Vonának

2016.04.25. 09:12 Módosítva: 2016.04.25. 09:17

Mint ismert, pénteken Vona Gábor, a Jobbik elnöke elismerte, hogy felkérte az ásotthalmi, Jobbik-közeli, de függetlenként nyert polgármestert, Toroczkai Lászlót, hogy induljon az alelnöki posztért a tavaszi tisztújításon.

Nem fogja cserben hagyni Ásotthalom lakóit

Toroczkai László a Facebook-oldalán reagált a hírre, eszerint nemet mondott a pártelnöknek. Mint írja: 

A felkérése derült égből villámcsapásként ért, s bár a politikai pályán mozgó 10 emberből 9 biztosan azonnal igent mondott volna az ország második legerősebb pártja első emberének a felkérésére, én kapásból nemet mondtam. (...) Ásotthalom olyan, mint egy kicsi ország, és itt az emberek által – szimpatizáljanak bármilyen párttal  támogatva, értük dolgozva alkothatok, teremthetek. Eszem ágában sincs ezt egy parlamenti ellenzéki gombnyomogatásra cserélni, és nem hiányzik az életembe a mocskos pártpolitika sem. Nagyon jó helyen vagyok, imádom azt csinálni, amit most csinálok. Eddig sem hagytam cserben a közösségemet, Ásotthalom négyezer lakóját sem fogom elhagyni.

Közlése szerint azóta Vona már kétszer is kereste, hátha meggondolja magát, és az egyetlen ok, ami miatt egyáltalán gondolkodóba esett, az az volt, ahogy a most félreállítani kívánt alelnökök (Novák Előd, Apáti István és Szávay István) viselkedtek: sérelmeik miatt az ellenséges (értsd baloldali) sajtóhoz futottak.

Toroczkai szerint 2010 óta a Jobbik egy helyben toporog, éppen itt az ideje egy gyökeres fordulatnak. Mint írja:

Azt azonban nem fogom ölbe tett kézzel végignézni, hogy a húsz év alatt, vérrel, verítékkel nagyon sokunk által felépített valódi nemzeti oldal pártja tönkremenjen. (...) A saját gyermekeim érdekében sem engedhetem meg, hogy eltűnjön a nemzeti (ha úgy tetszik, radikális) képviselet az Országgyűlésből. Az most a nemzethalállal érne fel. Márpedig a Jobbik előtt ma két út mutatkozik: vagy megsemmisül, vagy kormányozni fog.

Toroczkai szerint a belháborúnak semmi értelme, ezért arra kéri a három alelnököt, hogy „bármennyire fáj is, ha szükséges, akkor a nemzet ügye iránti alázattal vonja magát egy sorral hátrébb”.

Novák kész lemondani a képviselői mandátumáról

Az egyik nemkívánatos alelnök, Novák Előd szintén a Facebookon jelentette be, hogy kész lemondani a képviselői mandátumáról, ha a Jobbik elnöksége így dönt, mert nem ragaszkodik a posztokhoz. Ugyanakkor viszont úgy véli, hogy bár tudomásul veszi Vona belengetett vétóját, 

de nem asszisztálhatok hozzá önkéntes visszalépésemmel, cserben hagyva a tagságot, mint ha szerintem is ez lenne a helyes eljárás.

Mint egy későbbi bejegyzésében írja, ennek az az oka, hogy ugyan

egy irányba kell húzni a szekerünket, de az irányt egy alulról építkező mozgalomban a tagság többsége kell kijelölje, hiszen nem egyszemélyes kft.-ről van szó. Mivel Vona Gábor az elnökségi létszámbővítésre vonatkozó, kompromisszumos javaslatot is elvetette, úgy tűnik, mégsem „új személyek bevonására van szükség”, hanem inkább a kritikusabbak eltávolítására.

Novák szerint olcsó szöveg, hogy a közösségi érdek miatt lépjenek vissza, ő nem karrierista, hiszen ha az lenne, akkor éppenhogy teljesítené ezt a kívánságot. De sértettség sem vezérli, mivel akkor nem Vonát akarná elnöknek.

Elfogadjuk, hogy lehetnek jobb jelöltek nálunk, de ezt döntse el a kongresszus, mert legitim elnökség kell, mely a teljes tagságot képviseli! Fülöp Erik, Janiczak Dávid és Toroczkai László is kiváló polgármesterünk, személyesen is jóban vagyok mindhármukkal, Laci ráadásul a legrégebbi bajtársaim közé tartozik. De meg kell adni a tagságnak, hogy mindent mérlegeljen, s szabadon válasszon. Ráadásul polgármestereinknek sem érdekük, hogy igazi verseny nélkül, Vona Gábornak köszönhetően váljanak alelnökké.

Szávay még nem döntött

Szávay István az m1 hétfő reggeli műsorában úgy nyilatkozott, hogy még nem döntötte el, hogy indul-e újra a Jobbik alelnöki posztjáért. Nagy dilemmában van, mivel úgy érzi, hogy a tagságnak komoly elvárásai vannak vele szemben, ugyanakkor nem ragaszkodik a pozíciójához. Azt viszont közölte, hogy

bár jobbról és balról sokan örülnének, ha pártszakadás lenne a Jobbikban, ezt az örömöt a jobbikosok nem adják meg senkinek, nem engedik veszélyeztetni a párt 2018-as választási győzelmét azzal, hogy engedik fokozódni a konfliktust.

Szávay István arról is beszélt, hogy nem egy radikális-nem radikális törésvonal keletkezett a pártban, mint ahogyan ez több helyen megjelent. Arról sincs szó továbbá, hogy „egységes szárnyat” alkotna és összeesküvést szőne a többi, Vona Gábor pártelnök által nem támogatott alelnökkel.

Toroczkai László ugyanakkor arról számolt be, hogy megkereste Szávay István, akivel 20 éves baráti-bajtársi kapcsolat fűzi össze, és elmondta, hogy nem neheztelne rá, ha elvállalná Vona Gábor felkérését, sőt kifejezetten támogatná is az indulását. Toroczkai szerint „a nemzeti oldalnak akkor van esélye a győzelemre, ha ilyen vezetői vannak, mint Szávay István, aki nem a pozícióhoz ragaszkodik görcsösen, s azért a titulusért akár rombolni is képes, hanem azt keresi, azt nézi, hogyan és hol tud dolgozni a nemzetünk szolgálatában”.