Családokat szakítanak szét a magyar határon

• Továbbra is riasztó állapotok uralkodnak a szerb–magyar határon kialakított tranzitzónák környékén, tudtuk meg az ott dolgozó ENSZ-munkatársaktól, nemzetközi szervezetek megfigyelőitől és segélyszervezetektől.
• Beszámolóik alapján a senki földjére kényszerített menekültek helyzete nemhogy javult, de újabb jogsértések érték őket.
• A bevándorlási hivatal mindent letagad.

„Az utóbbi napokban néha száznál is többen torlódtak össze a kerítésnél. Az embereknek nincs sátruk, nincs takarójuk, a szabad ég alatt kell éjszakázniuk. Nincs víz és tisztálkodási lehetőség sem” – írta le a déli határon kialakított tranzitzónák állapotát az ENSZ menekültügyi szervezetének (UNHCR) szóvivője, Simon Ernő az Indexnek.

A magyar hatóságok embertelen bánásmódjában új elem, hogy szétszakítják a családokat.

„A tranzitzónába teljesen ad hoc módon engedik be az embereket. Nem úgy tűnik, hogy kidolgoztak volna bármilyen rendszert a beengedésre – ismertette a módszereket Simon Ernő. – Időnként megnyitják a kaput, és teljesen ötletszerűen választanak ki embereket, akik beléphetnek. A napok óta a szabad ég alatt várakozók érthetően tolonganak, és hamarosan kaotikus állapotok alakulnak ki. Az átláthatatlan beengedési mód rengeteg konfliktus forrása.”

A UNHCR szóvivője beszámolt esetekről, amikor a hatóságok még azzal sem törődtek, hogy a teljes családot beengedjék a tranzitzónába. Volt olyan nő, aki csak egyik gyerekével nyert bebocsátást, a többi gyereke a kerítésen kívül rekedt éjszakára.

Tranzitzóna = szerencsétlen emberek szívatása

Nemrég két riportban mutattuk be, hogy milyen embertelen állapotokat teremtett a kormány a szerb–magyar határon működő tranzitzónák körül.

A tranzitzónákat azzal a jól hangzó ígérettel üzemelték be, hogy ott legálisan léphetnek be a Magyarországon menedékjogért folyamodó menekültek. Nem kell betörni az ajtót, aki kopog, azt fogadjuk, hangoztatta Lázár János, Kósa Lajos és Kovács Zoltán is.

Hamarosan kiderült, hogy a menekültek valóban élnének a legális belépés jogával, ha ezt lehetővé teszik számukra. A magyar állam válaszul azonban nem az ügyintézésre koncentrált, hanem mindent megtett, hogy a háború elől menekülő, és már traumatizált emberek életét tovább nehezítse.

A legális bebocsátást kérőket zárt kapu fogadta, és százak kényszerültek arra, hogy akár egy hétig is rostokoljanak a kerítés külső oldalánál, ami Magyarország területe ugyan, de mintha ott nem lennének érvényesek a törvények.

A tranzitzónából pedig csak a családok kerültek egy napon belül táborba, a férfiak börtönkörülmények közt várták ügyük elbírálását. Cikkeink megjelenése után egy héttel a helyzet tovább romlott.

Szemétben élnek

Lapunk két újságírója Röszkén legalább hetven embert látott a zárt kapu köré tömörülve. A tömegben sok volt a gyerek, a csecsemők sírtak, a szülők pedig arra panaszkodtak, hogy 2-7 napja várakoznak a kerítésnél. Az egyik nap két afgán család léphette át a vágyott kaput, de senki nem tudta, mi alapján választották ki éppen őket.

Az Eötvös Károly Intézet munkatársát a tompai tranzitállomáson tapasztaltak sokkolták:

„Nincs mosdási lehetőség, ivóvíz, vécé, semmi az égvilágon. Nincsenek sátrak sem, tehát a szabad ég alatt alszanak [...]. Takaróik se nagyon vannak, a UNHCR osztott párat, de azok vékonyak, semmit nem melegítenek” – írta jelentésében Köves Nóra.

A terület „tiszta szemét, mert szemetes zsákot sem kapnak, hogy takaríthassanak maguk után, vagy az előttük lévők után. Éjszakánként jobb híján így a szemetet gyújtják fel, hogy ne fagyjanak meg” – szólnak lapunknak küldött sorai.

Simon szerint a családosok élveznek valamifajta elsőbbséget, de még nekik is több éjszakát kell eltölteniük a szabadban. A magyar rendszer semmi egyébre nincs tekintettel: egy terhes nőnek ugyanúgy napokat kellett kinn a szeles mezőn táboroznia, mint a férfiaknak.

Forrásaink Tompán, a kerítésen kívül tíz kísérő nélküli fiatalkorúval találkoztak, akiknek bár szintén védelmet kellene élvezniük, ugyanúgy napok óta vártak, mint a többiek. A belépést napokig megtagadták egy súlyos beteg férfitől is.

Se orvos, se élelem

A hatóságok legfőbb tevékenysége továbbra abban merül ki, hogy igyekeznek elüldözni a segítő szándékkal érkezőket.

A szabadban éjszakázástól rengetegen betegek, de a magyar szervek orvosokat nem engednek be a területre. Bár jelenleg többen is igyekeznek engedélyt szerezni arra, hogy legalább az orvosok látogathassák a menekülteket, egyelőre nem kaptak engedélyt.

Állítólag a BÁH napi egyszer oszt élelmet, de forrásaink távolságtartóan annyit mondtak, hogy nem tudni: milyen élelmet adnak, és az hány embernek elég. Legálisan még az UNHCR emberei léphetnek be a területre, ők igyekeznek élelemmel ellátni a kormány ígéretével csapdába csalt embereket.

Köves Nóra sorai képet adnak arról, hogy mit kell vállalnia annak, aki mégis segíteni szeretne.

Volt nálunk a kocsiban néhány kiló alma, és azt megpróbáltuk volna normális módon odaadni nekik, de persze a lezárt részre a magyar rendőrök nem engedtek be, így az egyetlen lehetőség az az volt, hogy átdobáltuk nekik a kerítés fölött. Ez szakmailag a legrosszabb, amit ételosztásnál tehetsz, de itt választani kellett, hogy vagy így adjuk oda és nem jut mindenkinek, vagy nem esznek egyáltalán. Nagyon embertelen és megalázó volt az egész helyzet, nekem is, hogy a bedobált almákra húszan vetették rá magukat, és az aki megkapta, kb. három perc alatt megette, mert annyira éhes volt.

A tranzitzónák körüli áldatlan állapotokat megvizsgálta a Human Right Watch (HRW) nevű nemzetközi jogvédő szervezet is. Lydia Gall is a fenti állapotokról számolt be az Indexnek, kiemelve: az ügymenet nemzetközi jogi, és emberi jogi problémákat is felvet.

A HRW magyarországi képviselője szerint a tranzitzónákat szabályozó rendszer rossz, átláthatatlan, és alkalmatlan a helyzet humánus kezelésére.