Fidesz: Az újságírók magatartása méltatlan az állampolgárokkal szemben
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Kövér László házelnök kedden határozatlan időre kitiltott hat újságírót a parlamentből - köztük két indexest is -, mert az országgyűlés szabályait megsértve olyan helyen kérdeztek kamerával kormánypárti politikusokat, ahol nem lett volna szabad.
Még aznap megírtuk, hogy a Kövérék által hivatkozott szabályokat általában mindenki megszegi - még a köztévé is -, máskülönben alig lenne olyan politikus, akitől megkérdezhetnénk, hogy mit csinál, amikor dolgozik.
Szerintünk nem jó a sajtó munkájára vonatkozó mostani parlamenti szabályozás, de mi nem tudjuk megváltoztatni, mert mindig az aktuális kormány (=házelnök) dönt ebben az ügyben. Kíváncsiak voltunk, hogyan látják a helyzetet a frakcióval rendelkező pártok, ezért a következő kérdéseket küldtük nekik:
- Önök szerint a parlament jelenlegi szabályai segítik-e a sajtó munkáját?
- A demokratikus jogállam működése szempontjából kielégítőnek tartják-e azokat a kereteket, amelyeken belül a sajtó kérdéseket tud feltenni a parlamentben a képviselőknek?
- Ha kormányra kerülnének, változtatnának-e a parlament sajtóra vonatkozó szabályain? Ha igen, min változtatnának?
A kérdéseket a Demokratikus Koalíciónak is elküldtük, mert bár nincsen frakciójuk, a bejutási küszöb környékén szokták mérni őket.
MSZP: Nem lehet korlátozni a sajtót
A szocialisták szerint nem jó a jelenlegi szabályozás, de nem mondtak konkrétumot azzal kapcsolatban, hogy mi lenne, ha kormányra kerülnének. Az MSZP teljes válasza:
"A Parlament szabályai jelenleg Kövér László és a Fidesz-KDNP többség szabályait jelentik. Sajnos, az önkényeskedő házelnök nem segíti, hanem nehezíti a sajtó munkáját. Demokratikus jogállamban nem születhetne ilyen szabályozás. Egy demokratikus jogállamban nem lehet a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát korlátozni a parlament munkájának zavartalanságára hivatkozva. Egy jogállamban a sajtó szabad. Mi ezt tekintjük mércének."
A szocialisták válasza azért is érdekes, mert éppen az ő kormányzásuk idején,
A változás előzménye, hogy a TV2 Napló című műsorában bemutatták, ahogy képviselők és miniszterek együtt sértették meg a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, és olyan helyen cigarettáztak, ahol nem lett volna szabad.
A riportra válaszul Szili Katalin házelnök kitiltotta a kamerákat a parlament folyosójáról.
DK: Minden folyosón lehessen forgatni
Gyurcsány Ferenc pártja szerint a mostani szabályozás "jól példázza a jelenlegi hatalom nyilvánossághoz való viszonyát". A DK megjegyezte, hogy Kövér László vasszigora nemcsak a sajtót érinti hátrányosan, hanem "az ellenzéki pártok lehetőségeit is szűkíti". Példaként Gréczy Zsolt, a DK szóvivőjének ügyét hozták, akit Kövér azért tiltott ki nemrég, mert az Országgyűlés sajtótermében tartott sajtótájékoztatót, pedig a szabályok szerint ezt ott nem tehette volna meg, csak pár méterrel arrébb.
Lehetővé tennénk, hogy az újságírók dolgozhassanak, interjúkat, kép-és videofelvételeket készíthessenek a parlament minden nyilvános területén, folyosóin, társalgóiban
- írta konkrét intézkedési tervét a párt, aminek jelen állás szerint nincs esélye önállóan kormányt alakítani.
LMP: A képviselő kötelessége, hogy nyilatkozzék
A DK-hoz hasonlóan az LMP is azt írta, hogy a jelenlegi szabályok hátráltatják a sajtó munkáját. Szerintük a mostani szabályozás csak arra jó, hogy "a kormánypárti képviselők ki tudják kerülni a sajtó munkatársait, megspórolva a válaszokat az egyre kényesebb kérdésekre".
Egy képviselőnek nem előjoga, hanem kötelessége, hogy rendelkezésre álljon bármelyik sajtóorgánumnak
- írták, és hozzátették, hogy biztosítani kell az újságíróknak a házban a szabad mozgás és interjúkészítés lehetőségét.
Azzal kapcsolatban nem írtak konkrétumot, hogyan változtatnák meg a jelenlegi szabályokat, igaz, nem valószínű, hogy a párt kormányra kerül 2018-ban.
Jobbik: Bármelyik tévé közvetíthessen az ülésről
A legnagyobb ellenzéki párt szerdán reagált a hat újságíró kitiltására. Szilágyi György képviselő a parlamenten kívül, a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatót, hogy a kitiltott újságírók is tudósíthassanak róla, írta kérdésünkre a Jobbik.
A párt álláspontja röviden, hogy "aki elmenekül a sajtó kérdései elől, az ne legyen képviselő". A Jobbik szerint
a sajtó tájékoztatási és közvetett ellenőrzési funkciója létfontosságú a törvényhozó testület munkájával kapcsolatban.
Kormányra kerülése esetén a Jobbik páholyt nyitva a sajtónak, és engednék, hogy az ülésterem körüli folyosókon szabadon beszélgethessenek újságírók a képviselőkkel. (Fotós páholy egyébként most is van, és az újságírók jelenleg is bemehetnek bármelyik folyosóra, csak nem beszélgethetnek.)
A Jobbik visszaállítaná, hogy minden tévétársaság közvetíthessen a parlamenti ülésről, ne csak a köztévének legyen ilyen privilégiuma. "Az kétségtelen azonban, hogy a sajtótájékoztatók megtartására, valamint kamerás nyilatkozatok lebonyolítására külön helyszíneket kell kijelölni" - közölte a legnagyobb ellenzéki párt.
Fidesz: Az újságírók kizárólag balhét akarnak
Mivel jelenleg a Fidesz kormányoz, ezért esetükben a harmadik kérdésünkre úgy módosítottuk, hogy az újságírók kitiltása után felmerült-e bennük, hogy változtassanak a ház szabályain.
A Fidesz frakciója nem válaszolt konkrét kérdéseinkre, délután közleményt adtak ki a témában, amit vágatlanul közlünk:
"Az elmúlt hetekben nem egyszer fordult elő, hogy egyes újságírók viselkedésükkel olyan helyzeteket provokáltak ki, olyan látszatot keltettek, mintha a politikusok meggátolnák a korrekt tájékoztatást.
Valójában arról van szó, hogy alkalmatlan időpontban, alkalmatlan helyen akarnak kikényszeríteni interjúkat, vagy még inkább a képviselőket akarják kényelmetlen helyzetbe hozni.
Hiszen pontosan tudják, hogy az ülésterembe szavazni siető politikust könnyen be lehet úgy mutatni, hogy nem készséges az újságírókkal, tájékozatlan, akár még indulatos is. Ez az újságírói magatartás teljes mértékben méltatlan mind a törvényhozáshoz, mind a tájékoztatandó állampolgárokkal szemben.
Az Index munkatársa ráadásul a választópolgár felé megnyilvánuló alázatot, szerénységet, munkát kéri számon a politikusokon, megfeledkezve arról, hogy ezekbe a szituációkba nem mint egyszerű polgárok, hanem a korrekt tájékoztatás látszatára sem adó újságíróként kerültek.
A képviselők mindig megkérik az újságírókat, hogy a meg nem válaszolt kérdésükkel, legyenek kedvesek, forduljanak a sajtóosztályhoz. Egyes sajtóorgánumok valamiért mégsem ezt az utat választják, hanem kizárólag „balhét” akarnak.
Természetesen a Fidesz-frakció képviselői továbbra is készséggel állnak a sajtó rendelkezésére, és megválaszolnak minden kérdést, annyit kérve csak, hogy alkalmas időben és megfelelő módon tegyék fel ezeket."
A kormánypárt szerint tehát jók a jelenlegi szabályok, csak az újságírók provokálnak. Arról, hogy képviselőik mennyire állnak készséggel a sajtó rendelkezésére, ebben a cikkünkben tájékozódhat .