A budaörsi Tesconál tüntetnek a tejtermelők
„Be nem jelentett demonstráció kezdődött 2016. április 28-án 4 órakor Budaörsön, a Tesco Hipermarket parkolójában. A rendőrség a demonstrációval kapcsolatban a szükséges intézkedéseket megtette" − szól a rendőrség rövid hajnali közleménye.
Annyi információval sikerült kiegészíteni, hogy a tejtermelők demonstrálnak hajnal óta a parkolóban. Az agrarszektor.hu azt írja: „ a tiltakozás oka, hogy a hazai tejfelvásárlási árak folyamatosan csökkennek. A termelők szerint a kilónkénti átlagár 69 forintra esett, miközben az önköltség eléri a 100 forintot is. Így az átvételi árak támogatásokkal együtt sem fedezik a termelési kiadásokat".
Legutóbb április elején demonstráltak, akkor néhány tehenet hajtottak végig a fél városon: a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szervezte demonstráció az Országos Kereskedelmi Szövetség Bécsi úti székháza előtt kezdődött, ahol a tejtermelők két darab tehén kíséretében petíciót adtak át. Ezután a tüntetők és a tehenek átvonulnak a Nébih és a NAV épületei elé a Keleti Károly utcába és a Széchenyi térre.
Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács társelnöke akkor elmondta, hogy bár kapnak támogatást a kormánytól, ez nem fedezi az utóbbi időben bekövetkezett 40-50 forintos árzuhanást a nyerstej átvételi árában. A problémát az orosz embargó és az unió kvóta rossz időzítésű megszüntetése mellett a termelők szerint a csaló kereskedők okozzák. Istvánfalvi szerint nyilvánvaló, hogy a tejágazatot fokozott mértékben sújtja az élelmiszerhamisítás és az áfacsalás is, vannak olyan forgalmazók, akik bizonyíthatóan olcsóbban adják a külföldi tejet, mint amennyibe a származási országban kerül.
Emellett szeretnék, ha a termékeikre vonatkozó 18%-os áfakulcs 5%-ra csökkenne.