Emőke
8 °C
19 °C

Ömlött a szar a Dunába Szentendrénél

2016.05.03. 12:04

Facebookra került ki egy tegnap készült fotó, amin az látszik, hogy szennyvíz ömlik a Dunába Szentendrénél. A poszt szerint május 2-án 17:15-től 17:40-ig tartott a dolog. A posztoló azt írja, „ismét fekália és szennyvíz ömlik a Dunába. Ismételten, sokadjára. Az alábbit küldtem el városunk polgármesterének és jegyzőjének".

Ismételten, mivel a posztból, a polgármesternek elküldött leveléből kiderül, ugyanez történt tavaly, illetve idén februárban is: a Dunakorzó 18. alatti csatorna kiömlőből szennyvíz folyik a folyóba.

Az akkori megkeresésükre a polgármester azt a választ küldte − amit a Társaság az Élhető Szentendréért Facebook-oldalán tudnak elolvasni −, hogy az átemelőtelep rekonstrukciója közben kialakult üzemzavarokat az ideiglenes szivattyúk, illetve azok meghibásodása okozta, amelyeken megpróbálnak túl lenni minél hamarabb, de néha elkerülhetetlen, hogy így is szennyvíz folyik a Dunába. Azonban több üzemzavar a jövőben nem várható, már csak finomhangolnak.

A posztoló azt írja, akkor személyesen azt mondták neki a hivatal emberei, hogy „a kiömlőn legfeljebb csapadékvíz fog néha távozni (nem szennyvíz), ha a méretezést meghaladó csapadék hullik városunkra". Ehhez képest most mégis ez történik, ráadásul nem is volt nagyobb csapadék.

„Mivel idén hivatalos szabad strandot nyit Szentendre néhány száz méterrel délebbre ettől a kiömlőtől, a Postás Strandon, ezért ilyen szennyezés, fekália egyszerűen nem kerülhet bele a Dunába. Egyszer sem. Véletlenül sem. Soha" - teszi hozzá a posztoló.

Egzotikus körutazások!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.