Bence
11 °C
25 °C

Végképp kitörli Kiss László nevét Százhalombatta

2016.05.10. 11:43

Most már egészen biztos, hogy szerdán délután egy órakor rendkívüli testületi ülést tartanak Százhalombattán, ahol nemcsak Kiss László díszpolgári címéről döntenek majd, hanem a városi uszoda átnevezéséről is.

A város polgármesterének sajtósa, illetve az egyik önkormányzati képviselő ma megerősítette a tegnapi értesüléseket. A Hvg.hu-nak tegnap úgy nyilatkozott a város egyik fideszes képviselője, hogy „a hétvégi interjú után többé nincs szükség városi közvélemény-kutatásra, ez egy sakk-matt helyzet. A képviselő-testületnek döntenie kell, méghozzá remélem, hogy egységesen a díszpolgári cím visszavonása, illetve az uszoda nevének megváltoztatása mellett.”

Nagy Balázs ezzel egyrészt arra az interjúra utalt, amit Kiss László és társainak áldozata, Takáts Zsuzsanna adott az RTL Klubnak. Másrészt arra az általa korábban felvetett közvélemény-kutatásra, ami azt mérte volna fel, hogy a százhalombattaiak hogyan kezelnék a Kiss Lászlóval kapcsolatos döntéseket. A tévéinterjú után azonban a közvélemény-kutatás okafogyottá vált a helyi Fidesz szerint is.

Kiss László úszókapitányról április 5-én hozta nyilvánosságra az 1962-es bírósági ítéletet a Fullánk.com. Ebben az állt, hogy két társával, csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt 3 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték, ő volt a másodrendű vádlott. A nagyfai börtönből elnöki kegyelemmel szabadult 20 hónap után.

Kiss az ügy kirobbanásakor azt mondta, hogy megbűnhődött tettéért, majd két nap múlva, a lemondásakor olyan közlemény adott ki, hogy koholt vádak alapján, koncepciós perben ítélték el, és nem követte el az erőszakot.

A Ferencváros egykori úszóját 1961-ben vették őrizetbe egy olasz–magyar válogatott verseny előtt. A korabeli sajtó foglalkozott az ügyével, sőt, ahogy kiderítettük, a nemzetközi is átvette elítélése tényét.

Kiss László nevét viseli a százhalombattai uszoda, díszpolgár is, a város alpolgármesteri tisztségéről viszont lemondott. Több állami kitüntetést kapott. Úszókapitányként havi egymilliót keresett.

Szombaton az RTL leadta a Kissék áldozatával készült interjút. Takáts Zsuzsanna – akiről korábban többen azt állították, hogy már meghalt – közölte: a hazugságok és az ostobaságok késztették arra, hogy megszólaljon.