Van-e cukibb egy újszülött makinál? Hát van!

2016.05.15. 09:00

Makik és makákó, muflonok és nílusi ludak születtek a Kecskeméti Vadaskertben az elmúlt hetekben. Valamennyi kis állatot a látogatók is megnézhetik a pünkösdi hétvégén – mondta Tokovics Tamás ügyvezető az MTI-nek.

A gyűrűsfarkú makik természetes közegükben a nőstények dominánsak. A Kecskeméti Vadaskertben már évek óta csak az alfanősténynek születnek utódai, legutóbb a tavaszi napforduló idején, március 21-én. A kis ikerkatták éppen egyéves testvérei is ikrek, ami nem ritka jelenség a makiknál.

Három báránnyal szaporodott a muflonállomány is a közelmúltban. A kecskékhez és a bárányokhoz hasonlóan a muflonok kicsinyei is rögtön lábra állnak, és követik az anyjukat. A fiatal muflonokat azért nevezik báránynak, mert a faj rendszertanilag nem a szarvasok, hanem a vadjuhok közé tartozik.

Május elején született egy picike rhesusmakákó is. A kicsinyeket – a hímek szinte agresszív védelme mellett – közösségben nevelik. A makákók a legtöbb majomhoz hasonlóan igen okos állatok, játékosságuk miatt pedig igen kedveltek a látogatók körében.

Az MTI híréből kiderül, hogy egy hete öt kis nílusi lúd is kikelt, ők a Kecskeméti Vadaskert legfiatalabb tagjai. A különösen agresszív afrikai madár költési időszak alatt territóriumot foglal, és ilyenkor semmitől nem riad vissza, még a hattyút is képes megtámadni.

A fehér gólyák tavaly még csak egy, idén viszont már három fészket raktak, és a nyári ludakkal együtt hamarosan kiköltik a tojásaikat, mondta a Kecskeméti Vadaspark vezetője. A gólyák főként áramütés okozta sérüléseik miatt kerülnek a vadaskerti madárkórházba. Kicsinyeik születését és megerősödését követően repatriálják valamennyit.