Loptok, csaltok, hazudtok – fizettek
További Belföld cikkek
- A BYD nem tündérmese, inkább egy stratégiai lehetőség – állítja a szegedi közgazdász
- Hivatalos: módosították a Büntető törvénykönyvet és Magyarország Alaptörvényét is
- Visszatér a napsütés, de erős szél várható szombaton
- Lázár János a kormány problémáiról: Csoda, hogy még talpon vagyunk
- Belgrádban ingyenes lesz a közösségi közlekedés, de megoldható lenne ez Budapesten is?
A magyar állam megsértette azoknak a képviselőknek a szólásszabadsághoz való jogát, akiket 2013-ban megbüntettek, amiért a parlament üléstermében molinókkal tiltakoztak a nekik nem tetsző törvények elfogadása ellen. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nagykamarája ma a lényeget tekintve lényegében megerősítette a bíróság másfél évvel ezelőtti döntését.
A renitens képviselők tiszteletdíjából egy 2013 januárjában hatályba lépett házszabály-módosítást kihasználva jelentős összegek letiltását javasolta a házelnök Kövér László, és indítványait a kormánypárti képviselők szavazataival a parlament el is fogadta.
- 2013 áprilisában a trafiktörvény ellen tiltakozva Karácsony Gergely és Szilágyi Péter (PM) egy „FIDESZ Loptok, csaltok, hazudtok” feliratú táblát emelt fel. Összesen 235 ezer forintos büntetést kaptak.
- Májusban, a trafiktörvény módosításakor Dorosz Dávid és Szabó Rebeka (PM) „Itt Nemzeti Dohánymaffia Működik″ feliratú táblát emelt fel, amiért 70-70 ezer forintra büntették őket.
- A földtörvény júniusi megszavazásakor az LMP-s Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes és Lengyel Szilvia egy földdel töltött „aranytalicskát” helyezett a miniszterelnök elé, és hangosbeszélőt is használtak. Szél és Lengyel 131, Osztolykán 154 ezer forint büntetést fizetett.
Mivel e büntetések ellen a magyar jogrendben nincs jogorvoslati lehetőség, a képviselők Strasbourghoz fordultak. Szerintük demonstrációjuk nem akadályozta a parlament működését, megbüntetésük pedig a nyílt vita akadályozását célozta. A kormány Strasbourgban kifejtett álláspontja szerint a képviselők megrendszabályozására mentelmi joguk miatt nem volt más mód, és az amúgy is legitim célt szolgált: a rend és a többi képviselő jogainak védelmét.
Az EJEB másfél éve akceptálta a kormány érvét, azonban egyöntetű döntéssel aránytalannak nevezte a politikusok megbüntetését, kimondva, hogy egy demokráciában a törvényhozás a politikai viták elsődleges fóruma, ahol a politikai vélemények kifejezését nem lehet azon az alapon korlátozni, hogy a képviselők amúgy mentelmi jogot élveznek.
Az ítélet a politikusok szólásszabadsághoz való jogának megsértése mellett ezt is az Emberi Jogok Európai Egyezményébe ütközőnek nevezte, hogy a képviselőknek Magyarországon nem volt hova fellebbezniük. Az EJEB az ellenzéki politikusoknak költségeik megtérítése mellett vagyoni kártérítésként a képviselői tiszteletdíjukból levont összeget, nem vagyoniként pedig fejenként 3-3000 eurót ítélt meg.
A döntés miatt a magyar kormány 2015 februárjában a bíróság Nagykamarájához fordult, abban bízva, hogy megváltoztathatja a korábbi döntést. Az ügybe a brit és a cseh kormány is beavatkozott, ők szintén amellett érveltek, hogy a nemzeti törvényhozásban kirótt rendbírság nem sérti az emberi jogi egyezményt.
A Nagykamara ma kihirdetett egyhangú döntésében megerősítette, hogy az ellenzéki politikusok megbüntetése megsértette a szólásszabadsághoz való jogukat. A jogorvoslati lehetőség hiányát már nem látták szükségesnek külön vizsgálni, és a jogsértés kimondását kellő elégtételnek nevezve nem ítéltek meg nem vagyoni kártérítést. A végleges döntés szerint a hat ellenzéki politikusnak költségtérítésként a büntetéseik összegének visszafizetésén túl együttesen 12 ezer (fejenként 2000) euró jár.
A döntés indoklásából ugyanakkor az is kiderül, hogy a Házszabály 2014-es módosítása miatt egyáltalán nem biztos, hogy egy hasonló, de friss ügyben Strasbourgban ma hasonló döntés születne. A döntést kommentálva Karsai Dániel, a politikusok jogi képviseletét ellátó ügyvéd közölte, hogy kíváncsian várja, mit lép a politika, a precedensértékű döntést követően továbbra is születnek-e hasonló fegyelmező büntetések az Országgyűlésben.