Keserves út vezetett az alpolgármester öngyilkosságától a műugrásig

dunaújvárosuszoda
2016.05.20. 08:18
Orbán Viktor kedden milliárdos fejlesztéseket fog bejelenteni Dunaújvárosban. Látszólag nagy lesz az öröm, pedig a miniszterelnöknek már nagyon elege van a helyi Fideszből. Az elmúlt években kemény dolgok történtek a városban, hullottak a fejek a párt körül, és még hullani is fognak. A városháza most mégis jó eséllyel pályázik egy műugrócentrumra, pedig előtte senki sem foglalkozott ott műugrással. A nagy kérdés: ad-e Orbán 1,4 milliárd forintot, hogy a tékozló fideszesek felújíthassák a saját irodaházukat.

Május 24-én Dunaújvárosba érkezik a kormány Modern városok program névre keresztelt road show-ja. Tavaly tavasz óta Orbán Viktor 18 megyei jogú városban járt, és jelentett be összesen több százmilliárd forint összegű fejlesztést.

Minden nagyvárosnak megvan a maga története és kapcsolata a Fidesz országos központjával, Dunaújvárosnak azonban nagyon nem átlagos a viszonya a kormánypárt vezetésével. Nem véletlen, hogy a fideszes vezetésű megyei jogú városok közül Orbán utolsó előttiként megy az egykori iparvárosba.

Szamárpadon a baloldallal  

Bár a 23 megyei jogú városból nem Dunaújváros az utolsó, ahova Orbán milliárdokat visz ajándékba, az egyelőre mellőzött települések listája jól mutatja, mennyire nem siette el a miniszterelnök ezt a látogatást. Dunaújvároson kívül nem járt még

  • Győrben – ami a Fideszhez ezer szálon köthető Tarsoly Csaba és a Quaestor-birodalom miatt lehet kellemetlen
  • Salgótarjánban – ahol baloldali a polgármester
  • Szegeden – itt az MSZP-s Botka László az úr
  • Hódmezővásárhelyen – ami ebben a kalapban kakukktojásnak számít

Orbán látogatásainak eddig nem nagyon volt  külön apropója, Dunaújvárosba viszont éppen másfél héttel egy időközi választás előtt érkezik a miniszterelnök. 

Noha csupán egy önkormányzati képviselői helyről van szó, Orbán érkezése jelzi, hogy a Fidesz számára fontos ez a választás. Egyrészt, mert a kormánypárté volt a gyilkossággal gyanúsított Gál Roland megüresedett mandátuma, másrészt 2014 óta a Fidesz sorra kapta a pofonokat a nagyobb időközi választásokon, lélektanilag minden siker jól jöhet ilyenkor. 

Mondjuk ez a siker szinte borítékolható. Nem a miniszterelnöki látogatás és még csak nem is a milliárdos ígéretek miatt, egyszerűen égnek és földnek össze kellene szakadnia, hogy ne a Fidesz nyerjen a június 5-én tartott választáson:  nem lesz közös baloldali képviselőjelölt, és egyedül a Jobbik sem képes konkurálni a Fidesszel. 

Kilenc hónapja várják Orbánt

Bár konkrét időpont nem volt kitűzve, a helyi politikában egyértelmű ténynek tűnt, hogy Orbán tavaly szeptemberben veszi célba a várost. Nyár végén már többen beszéltek erről a városházán, majd 2015. szeptember 1-re összehívtak egy pártegyeztetést, amelyre az ellenzéki képviselők is vihettek javaslatokat, mit szeretnének fejleszteni a reménybeli milliárdokból. 

„Nem adtak fogódzkodót, bármit lehetett javasolni, de persze az ellenzék ötleteiből semmi sem került be a fideszes városvezetés által kidolgozott tervbe” – mondta az Indexnek egy ellenzéki képviselő az őszi konzultációról.  

A város elkészítette tervét az óhajtott fejlesztésekről, Orbán azonban nem jött, hiába várták. A helyi önkormányzat több tagja úgy látja, hogy 

a miniszterelnököt a sorozatos dunaújvárosi botrányok tartották távol a településtől.

Bizonyíték ugyan nincs rá, hogy van összefüggés a kellemetlen ügyek és Orbán távolmaradása között, de ügyből bőven akadt a városban. 

Mennyit iszik a polgármester? 

Hogy valami nagyon nincs rendben a dunaújvárosi Fideszben, azt maga az egykori alpolgármester, Tóth László vallotta be 2011-ben írt búcsúlevelében, amiben lemondott a város gazdasági alpolgármesteri pozíciójáról is. Tóth a levelében arról írt, hogy 

a frakción belüli széthúzás, a döntések halogatása, a szervezetlenség miatt a folyamatok nem megfelelő irányba tartanak.

Lemondása után az alpolgármester a városi sporttelep melletti erdős részre hajtott, és fejbe lőtte magát a pisztolyával. 

Néhány évvel később a polgármester került kellemetlen helyzetbe, amikor az önkormányzati választások előtt a helyi ügyekkel foglalkozó Castellum.do portálon megjelent a Piázhat-e a polgármester című cikkben arról írtak, hogy Cserna Gábor gyakrabban néz a pohár fenekére, mint kellene. 

A cikkben kiemeltek egy felvételt a város egyik közgyűléséről, amit Cserna Gábor őszödi beszédeként aposztrofáltunk. Érdemes megnézni, ritkán tárulkozik ki ennyire egy polgármester.

Majdnem kiderült valakiről, hogy kamu az érettségije 

Egy másik kellemetlen ügy az egyik Fejér megyei rendőri vezető nehezen indokolható felfüggesztéséről szól.

Az őrnagy 2014 tavaszán olyan információkat szerzett be egy dunaújvárosi személyről, ami megítélése szerint kimerítette a közokirat-hamisítás gyanúját. A felderítéssel foglalkozó rendőr feljelentést tett az illető ellen, az őrnagy parancsnoka azonban nem írta alá a feljelentést, így nem is indult nyomozás az ügyben. 

Az őrnagyot néhány hónappal később váratlanul áthelyezték, majd a korábban csak hivatali kitüntetéseket kapó rendőrt pszichológiai alkalmassági vizsgára küldték, ahol ideiglenesen alkalmatlannak találták. A rendőr több fronton pert indított, a szövevényes ügy tavaly ősszel odáig jutott, hogy Vadai Ágnes DK-s képviselő írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, aki azt válaszolta, vizsgálatot folytattak az ügyben. A BM nem talált szabálytalanságot. 

Az ügy különös pikantériája, hogy a rendőr által gyűjtött információk egy fideszes önkormányzati képviselőjelöltre voltak terhelőek, akit 2014 ősszel aztán be is választottak a közgyűlésbe. A hamis közokirat állítólag egy kamuérettségi, amit a képviselő állítólag fel is használt egy korábbi munkahelyén.

Költségvetési csalás miatt nyomoznak 

Szintén tavaly ősszel bukott ki a fideszes városvezetés számára eddigi legkínosabb ügy: októberben adták át a város 255 millió forintból korszerűsített közvilágítását, amiről az első pillanatban is látszott, hogy elfuserált egy projekt. A 1800 új lámpatesttel felszerelt területek többségén jelentősen sötétebb lett, mint korábban, a gyalogátkelőhelyek környékén rendőrök kísérik át esténként a gyalogosokat. 

A szövevényes ügyről több cikkben beszámoltunk. Jelenleg a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága különösen nagy vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz, és az Európai Csalás Ellenes Hivatal (OLAF) is vizsgálja a javarészt uniós forrásból megvalósult munkát. 

Az ügyben Cserna Gábor és a helyi vezetés felelőssége is felmerülhet, nagyon sok még a homályos folt, a polgármester viszont nem segít ezek tisztázásában: a nyomozás megkezdése óta azzal hárítja el a sajtómegkereséseket, hogy nem nyilatkozik addig, amíg nyomoznak. A nyomozás lassan fél éve tart, egyszer már meghosszabbították három hónappal, és ezt még néhányszor megtehetik.

Befalaztak egy ismert vállalkozót 

A közvilágítás körüli balhé a NAV nyomozásának megindulásakor pörgött maximális fordulatszámra februárban. Egy önkormányzati fideszes forrásunk szerint akkoriban „rendesen megremeghetett a léc” a helyi Fidesz körül, és állítólag informálisan többször elhangzott kormánypárti képviselők között, hogy

ha lesz még egy botrány, a Lendvay utcából fogják felszámolni az alapszervezetet.

Ez az üzenet Cserna Gábor polgármester számára volt a legkellemetlenebb, ugyanis ő az alapszervezet elnöke.

A megremegett lécnek valószínűleg nem tett jót, hogy februárban újabb bomba robbant Dunaújvárosban: gyilkosság gyanújába került Gál Roland fideszes képviselő, aki egy társával befalazhatott egy ismert vállalkozót. 

Gál párttagságát azonnal felfüggesztették, Kósa Lajos pedig bejelentette, hogy ha Gált elítéli a bíróság, végleg kiteszik a szűrét. „Ettől a pillanattól semmi közünk hozzá” – mondta Kósa. 

Nyeregben a választókerületi elnök barátnője

Bár Gál ügye nem tekinthető klasszikus pártproblémának, újabb jelzés volt a Fidesz országos vezetése felé, hogy Dunaújvárosban valami nincs rendjén. Az ügyek Orbán régi harcostársát, Dorkota Lajost is izzasztották, ugyanis a választókerület elnökeként ő felel a személyi kérdésekért. 

Dorkota állítólag többször jelezte Csernának, hogy ha tovább gyűlnek az ügyek, annak következményei lesznek, de úgy tűnik, nem sikerült megállítani a lavinát, ami információink szerint mára végleg maga alá temette Csernát. 

A választókerület élén nemrég újraválasztott Dorkota ugyanis azt az utasítást kapta a Fidesz vezetésétől, hogy a 2019-es önkormányzati választásokra találjon új embert, mert

Cserna nem lehet még egyszer polgármester.

Bár ez nem hangzott el hivatalosan a helyi Fideszen belül, többeknek feltűnt, hogy mostanában egyre sűrűbben nyilatkozik Kovács Judit, akit nemrég beválasztottak az önkormányzati vagyonkezelő cég igazgatóságába és állítólag a helyi kézilabda-akadémia vezetőségébe is, de utóbbiról nem találtunk hivatalos információt. Nem titok egyébként, hogy Kovács Judit és Dorkota Lajos egy párt alkot a magánéletben.

Pénzt kérnek a kormánytól, hogy felújíthassák a helyi Fidesz-irodát

Az egyre kínosabb ügyek ellenére Orbán kedden Cserna oldalán fog milliárdos fejlesztéseket bejelenteni Dunaújvárosban. Megszereztük azt a belső dokumentumot, amelyben a városvezetés összefoglalta, hogy miket szeretne kérni a kormánytól. Csernáék csomagjában van

  • uszodafejlesztés, benne egy műugrócentrum kialakításával,
  • a városháza épületeinek energetikai fejlesztése,
  • a buszpályaudvar fejlesztése, közlekedési csomópont kialakítása a vasútállomásnál,
  • a Vasmű út 41. szám alatt található irodaház fejlesztése 1,4 milliárd forintból (nem mellékesen ott van a helyi Fidesz központja),
  • hulladékgazdálkodással kapcsolatos fejlesztési terv.

Hogy ezek közül mikre fog pénzt adni Orbán, az csak a keddi sajtótájékoztató előtti személyes egyeztetésen dől majd el. Bár Dunaújvárosban senki sem foglalkozik műugrással, az uszodafejlesztés és a műugrócentrum kialakítása biztosnak tűnik. Dorkota egy tavalyi interjúban beszélt arról, hogy Gyárfás Tamás úszóelnök szerint a toronyugró- és műugróedzések lebonyolításában tudna Dunaújváros bekapcsolódni a 2017-es vizes világbajnokságba, csak ehhez előbb még ugye meg kell építeni a komplexumot. 

(Borítókép: A dunaújvárosi Uszoda épülete. Fotó: Huszti István/Index)