Hibák és szexuális pletykák tűzdelik az új történelem tankönyvet
A Történelemtanárok Egylete (TTE) nem aprózta el a 10-es gimnazistáknak szánt új kísérleti tankönyvről szóló kritikáját. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) 223 oldalas könyvéről ma bemutattak egy 92 oldalas elemzést (pdf), amelyben az olyan miniatűr problémákat is kiszúrták, hogy rossz irányba mutat néhány nyílt egy ábrán. A Népszabadság összefoglalója szerint ennél azért húsba vágóbb problémák is vannak a tankönyvvel.
Néhány kemény megállapítás a TTE-től:
- 57 térképből 13-ban nincsen hiba.
- 32 ábrából 5 tartalmilag hibás, 10 esetben pontatlan a cím.
- A barokk korszaknak egy mondat jutott, a liberalizmusnak sem sokkal több.
- Összemosták a nacionalizmust és a konzervativizmust, pedig a 19. században a konzervatívok nem voltak nacionalisták.
- És azt tudták, hogy a reformkorban Baja környékén barnaszenet találtak? Ezt állítja az egyik térkép, de valójában ott sosem volt barnakőszén, legfeljebb 80 kilométerre nyugatra a Mecsekben.
- A magyar uralkodók felsorolásából kifelejtették az 1526-ban megkoronázott Szapolyai Jánost.
- Jó, hogy vannak szexuális történetek a könyvben, de túl sok a korabeli pletyka, a királyi szeretőkről és ágyasokról szóló sztori. Bethlen Gáborról például ezt írták: "szoknyabolond fejedelem ellen állítólag ezer felszarvazott férj forralt bosszút".
Az OFI-tól senki sem ment el a TTE kritikabemutatóval egybekötött vitájára, de a szervezet a honlapján válaszolt a töritanároknak.
A Tanárok szeretik a Történelem 10. kísérleti tankönyvet című írásban azt állítják, hogy a kiadványról összegyűjtötték a diákok és tanárok véleményét, és minden rendben: a tanárok szeretik az új könyvet. Az OFI arra nem reagált, hogy lehet ennyi hiba az ábrákon, de megjegyezték, hogy a könyvet kipróbáló tanárok szerint lehetnének nagyobbak a térképek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Belföld
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
32 perce
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
február 9., 06:10
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről
A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.
február 8., 17:48
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják
A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.
február 8., 15:21
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
18 perce
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével
Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.
február 8., 15:36
- Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.
február 8., 13:41
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja
Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.
február 8., 11:55
- Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól
Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.
február 8., 12:29
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról
A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.
6 órája
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája