Szokatlan módszerrel szerelné le a rendőrség a technósokat

2016.05.21. 15:23 Módosítva: 2016.05.21. 15:31

A Több Technót a Parlamentbe szervező május 29-re hirdették meg hatodik megmozdulásukat, ahol többek között állami technórádió felállítását fogják követelni, illetve hogy legyen végre rendes hangrendszer minden faluban.

"A 4/4-es többség"

2010 óta minden évben zavartalanul megtarthatták a tüntetést, kezdetben a Kossuth téren, később az Országház melletti Szabadság téren. A rendezvények mindig békésen zajlottak, a rendőröknek nem kellett beavatkozniuk a bulizásokba, nem is jelezték a szervezőknek, hogy valami gond lenne.

Idén azonban valami megváltozott, mert a BRFK nem hajlandó engedélyezni a tüntetést, amit a szervezők a formaságokat betartva többször próbáltak tüntetésként bejelenteni a rendőrségnél.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 2016. május 16-án érkezett bejelentés alapján megállapította, hogy a rendezvény nem tartozik a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény hatálya alá. Ennek alapján a rendőrség tiltó határozatot nem hozhat, és jelen esetben nem is hozott. A bejelentő a szükséges hatósági engedélyek beszerzését követően tarthatja meg a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá nem tartozó rendezvényét" - cáfolta csütörtök este a rendőrség, hogy betiltották vagy nem engedélyezték volna a demonstrációt. 

"Technóval Magyarország felemelkedéséért"

Azért különös, hogy a rendőrség szerint a rendezvény nem tartozik a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá, mert az elmúlt öt évben minden alkalommal úgy ítélték meg, hogy oda tartozik. 

Adja magát a kérdés, hogy végre megjött a rendőrség esze, vagy korábbi gyakorlatuknak ellent mondva szándékosan el akarják lehetetleníteni a technósok tüntetését? Nem tudni, mi áll az ügy hátterében, de nehéz érveket találni amellett, hogy ha eddig politikai rendezvényként tekintettek az eseményre, idén miért nem. 

"Mentelmi jogot a DJ-knek"

A tüntetés bejelentésének folyamatos hárítása miatt a TASZ bírósághoz fordult, de bármilyen döntés születik, lesz Több Technót a Parlamentbe - mondta az Indexnek Szeles András, a demonstráció egyik szervezője. 

Jelenleg annyi biztos, hogy az after az Akváriumban lesz, és próbálják kideríteni, hogy a klub feletti füves részen meg lehet-e tartani a szabadtéri részt. Ettől függetlenül a szervezők bíznak a bíróság pozitív döntésében, Szeles szerint van rá esély, hogy minden az eredeti tervek szerint alakuljon, és délután négytől megtarthassák a technótüntetést a Szabadság téren. 

Ha nem volt még ilyen rendezvényen, nézze meg a 2014-es tüntetés videóját, ahonnan a közcímeket is kölcsönöztük: