Harminc százalékkal nő az állami tisztviselők fizetése
140 igennel, 36 nemmel fogadta el a parlament kedd délelőtt az állami tisztségviselőkről szóló jogszabályt. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik megszavazta a jogszabályt, az MSZP, az LMP és a baloldal független képviselői nem.
De miért is jelentős ez a törvény?
A változtatás értelmében az állami tisztviselők fizetése nem alapilletményből, valamint kiegészítésekből és pótlékokból áll, hanem az előmeneteli fokozatokhoz tartozó sáv alsó és felső határa között állapítják meg azt.
Ezzel a lépéssel a kormányszóvivő korábbi közlése szerint harminc százalékkal nő az érintettek fizetése.
A törvény táblázatban mutatja meg, kinek mennyi a fizetése, lásd a belinkelt pdf alján. Eszerint egy érettségizett állami fogalmazó 160-200 ezer forintot kereshet, diplomás társa 180-300 ezret. Egy érettségizett állami vezető-főtanácsos 250-400 ezret kap majd kézhez, diplomával 350-500 ezret.
A jogszabály július elsején lép hatályba, de lesznek olyan rendelkezései, amik csak 2017 januárjában.
(Forrás: MTI, parlament.hu)