Vasárnap jön a fogyatékossággal élők eddigi legnagyobb felvonulása
Május 29-én harmadik alkalommal rendezik meg a Rehab Critical Masst (RCM) a fővárosban.
![A 2015-ös Rehab Critical Mass](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1184/11845/118450/11845006_9a8f20428e4a00e253ddb93247165dd2_wm.jpg)
"Az esemény célja, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, melyek haladéktalan megoldást igényelnek" - írják a szervezők.
A korábbi években néhány ezren vettek részt a koncertekkel egybekötött vonuláson, a program alapján az idei lesz az eddigi legnagyobb méretű rendezvény.
A menet délután kettőkor indul a Clark Ádám téri 0. kilométerkőtől, a Lánchídon átkelve az Erzsébet térre fognak megérkezni az emberek, ahol háromtól este kilencig lesznek programok: többek között fellép majd Barabás Lőrinc Zenekara, a Szilvásy Gipsy Folk Band és végül lesz Republic is.
A teljes programért kattintson ide.
A legutóbbi rendezvényről szóló tudósításunkat itt nézheti meg.