Kézikocsin cipelték a lopott páncélszekrényt

2016.05.26. 06:21

Még tavaly októberben egy hajnalon érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy Mosonmagyaróvár környéki település pénzváltójába betörtek, majd onnan elloptak egy páncélszekrényt, benne körülbelül 50 millió forinttal. A négy férfi akcióját végig vette a biztonsági kamera.

Így lopták el a páncélszekrényt

A tolvajok először meg akarták bontani a falat, majd egy vascsővel lefeszítették az ablakrácsot. Ezután több ajtó feltörésével sikerült bejutniuk az üzletbe, ahonnan nagy nehezen kivonszolták, majd egy klasszikus kézikocsira tették a több száz kilós páncélszekrényt. A kamerafelvételek alapján a nyomozóknak sikerült az egyik férfit beazonosítani, őt tavaly december 7-én el is fogták.

A férfi ugyan tagadta tettét, ettől függetlenül a meglévő információk alapján előzetesbe került. Később mindhárom társa előkerült: kiderült, különböző bűncselekmények elkövetése miatt Németországban vizsgálati fogságba kerültek mindhárman. A decemberben előzetesbe került H. László végül beismerő vallomást tett, később megmutatta a rendőröknek azt a helyet, ahol elásták a lopott páncélszekrényt.