A Fővárosi Állatkertben is lelőtték volna Harambét

2016.05.31. 10:08 Módosítva: 2016.05.31. 10:16

Hatalmas vita alakult ki a nemzetközi sajtóban azután, hogy szombaton az amerikai cincinnati állatkertben lelőttek egy súlyosan veszélyeztetett fajba tartozó, 17 éves ezüsthátú nyugati síkvidéki gorillát. Harambét azután lőtték le, hogy egy 4 éves kisfiú beesett a kifutója körüli vizesárokba, a gorilla pedig bár nem támadta meg a gyereket, 10 percen keresztül vonszolta.

A Bors megkérdezett három magyarországi állatkertet, hogy mit tettek volna hasonló esetben, nálunk mi a protokoll. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője azt mondta, náluk elképzelhetetlen, hogy hasonló eset forduljon elő, ugyanis a látogatókat mindenhol olyan korlátok és védőhálók választják el, amiken nehéz lenne átmászni.

Arra az esetre, ha valaki mégis bejutna az állatok közé, nem vita tárgya, hogy mi történjen, mert jogszabály írja elő a teendőket. Eszerint első az ember élete, utána jön az állat-, majd a vagyonvédelem.

Harambe
Harambe

Mint Hanga elmondta, egy vezérlő személy mindig bent van az állatkertben, ő dönt, hogy vészhelyzetben mi történjen. Rajta kívül mindig van egy ember, aki éles vagy altatólövedékkel lőhet.

Előfordult már külföldön, hogy egy csimpánz kihúzta a tűt, és visszahajítva eltalált valakit. Fontolóra kell venni, mi lehet az állat reakciója, mert a hatás csak néhány perc múlva várható

– mondta az altatólövedékről Hanga, aki hozzátette, hogy utólag könnyű bírálni az állatkertek döntését, de nekik a legjobb döntést kell meghozniuk a rossz vagy a rosszabb lehetőségek közül.

Lelőttek egy 17 éves gorillát egy 4 éves kisfiú megmentése érdekében

A nyíregyházi állatpark igazgatója a lap kérdésére közölte, hogy náluk is hasonló protokoll van.

Ha lehet, meg kell próbálni elválasztani az állatot az embertől, de első az emberi élet mentése

– mondta Gajdos László. Az igazgató szerint két személy van az állatparkban, aki mindig elérhető és dönthet, hogy mi történjen, és kettő, aki a páncélszekrénybe elzárt éles lőfegyvert használhatja. Közülük egy mindig bent van a területen.

A gödöllői vadállatmenhely, az Animal Training vezetője szintén arról számolt be, hogy náluk nem fordulhatna elő hasonló, ugyanis több méter magas kerítések és villanypásztorok választják el az állatokat a látogatóktól. 

Ha valaki mindezt kijátszva bejutna hozzájuk, az ésszerűség döntené el, mit tegyünk. Egy biztos, az ember élete mindennél előrébb való.