Kicsit felnőtt, kicsit gyerek

A magyarországi 20–39 évesek közül nagyon sokan, majdnem minden harmadik ember a szüleivel él, ez a demográfiai jelenség a rendszerváltás után lett erőteljes. Azóta folyamatosan növekszik a szüleikkel együtt élő felnőttek száma. A felnőtt gyerekek száma a kilencvenes években nőtt igazán gyorsan: 1990-ben még 459 ezren voltak, 2001-re 819 ezren lettek. Azóta a növekedés lelassult, de nem állt meg, az otthon lakólakó felnőttek száma: a 2011-es népszámlálás idején 883 ezer körül alakult.

A probléma nem csak Magyarországon jelentkezik. Daniel Sherrett 28 évesen költözött vissza anyjához és 31 éves bátyjához.

Fotó: The Washington Post

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási adatai szerint 1990-ben a 25 és 29 éves magyarok még csak 18%-a, 2011-ben pedig már 43%-a lakott otthon. Ha a fiatal felnőtteket, a 20 és 24 év közöttieket nézzük, akkor az adat még kiugróbb: a legutóbbi népszámlálás szerint 71%-uk a szülői ház lakója.

De még a középkorúaknál (30–49 éveseknél) is meglepő arányokra bukkanhatunk, a férfiak közel negyede szülei társaságában tengeti otthoni idejét. Az otthon lakó középkorú felnőttek között nagyjából kétszer annyian vannak a férfiak, mint a nők, 2012-ben egy KSH-vizsgálat szerint a 30–49 éves nők 14%-a, a férfiak 23%-a közös háztartásban élt az egyik vagy mindkét szülőjével.

Minden olyan felnőtt, akit megkérdeztünk, hogy miért lakik még a szülőkkel, elsődleges szempontnak az anyagiakat jelölte meg, de eléggé eltérő motivációikról számoltak be a szülőkkel lakással kapcsolatban. Hátránynak legtöbben azt említették, hogy nehéz a párkapcsolati élet, volt köztük olyan is, akinek a barátnője azért szakított, mert nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy a férfi még a szüleivel él.

Dani is 25 éves, mint a cikk elején szereplő Rajmund, de ő 22 éves korában egyszer már eljött otthonról, hogy összeköltözzön a barátnőjével. „Három éve, amikor különköltöztem a szüleimtől, még sokkal olcsóbb volt az albérlet, és a fizetésem elég volt a fenntartásra. Aztán tavaly januárban szakítottunk, és hazaköltöztem, azóta otthon élek. Az eleje borzalmasan rossz volt. Megmaradt a szobám, nem változott a környezet, de valahogy mégis azt éreztem, hogy vendég vagyok, és alkalmazkodnom kell. Amíg külön laktam, és mondjuk elutaztam valahová, vagy későn értem haza, akkor senki nem kérdezte, hol voltam, nem kellett hazaszólni, hogy rendben megérkeztem-e, meg hogy milyen volt a napom. Most meg újra igen. És a kényelem is kifejezetten zavart, például hogy reggel kész van a reggelim, mert gyereknek éreztem magam” – mondja.

Aztán a kezdeti nehézségeket átértékelte, és ő az egyetlen interjúalanyunk, aki saját néven vállalta a történetét, a többiek nagy része valamelyest cikinek érzi élethelyzetét. Dani egyébként szívesen különköltözne újra, de egyrészt nagyon közel van az otthonához az egyetem, ahová jár, másrészt a jelenlegi albérletárak mellett nem látja reálisnak, hogy fenntartson egy bérleményt.

A szüleikkel élő felnőttek nem tekinthetők egységes csoportnak, eltérő élethelyzetek és attitűdök jellemzik őket, más-más életutat jártak be, és másként tekintenek a jövőre is, írja Monostori Judit és Murinkó Lívia a 2015-ös Demográfiai portré című kötet Család és háztartásszerkezet című fejezetében, amiben külön alfejezetet szentelnek a szülőkkel, gyerekstátuszban élő felnőtteknek. „A felnőtté váló fiatalok jellemzően egyre később költöznek el a szüleik háztartásából, ezzel együtt emelkedik azok aránya is, akik a harmincas vagy a negyvenes éveikben még (vagy ismét) a szüleikkel élnek” – fogalmaznak a demográfusok cikkükben, ahol négy jellemző típust különítenek el a szülőkkel együtt élő felnőtteket tekintve.

1. A kényelmes mamahotelben élők, ők vannak a legtöbben (az összes szülővel élő felnőtt negyven százalékát ők teszik ki), akiket főként kényelmi szempontok vezérelnek, és kevésbé a kényszer.
2. A szűkös mamahotelben élők, akiknek lakás- és anyagi helyzete a legrosszabb a négy csoport közül. Náluk a kényszerhelyzet erős, közöttük igen magas a rokkantnyugdíjasok, az egyéb inaktívak és az egészségi problémákkal küzdők aránya.
3. Elvált, visszaköltöző szülők: olyan egyedülállók, akik egy felbomlott kapcsolat (házasság vagy élettársi együttélés) után tértek vissza a szülői házba.
4. Háromgenerációs családokban élők: olyan házasok vagy élettársi kapcsolatban élők, akiknek kétharmadának gyereke is van, és egyikük szüleivel közös háztartást tartanak fent.

A kései leválás oka leginkább a lakhatásban keresendő, legalábbis a a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének Életünk fordulópontjai című kutatásának 2012–2013-as adatfelvételekor a legtöbb szüleivel élő felnőtt a negatívumok között azt emelte ki, hogy ha mégis különköltözne, akkor romlana a lakáshelyzete.

 Csajozni és pasizni kifejezetten komplikált ebben az élethelyzetben, egyik interjúalanyunk úgy fogalmazott, hogy fel sem merült benne, hogy hazavigye alkalmi kapcsolatait, pedig ha külön élne, úgy bátran megtenné.

Daniel és édesanyja a konyhában.

Fotó: The Washington Post

András 33 éves, és pár hónapnyi albérletes külön életet kivéve mindig is az édesanyjával és nagymamájával lakott. A most 95 éves nagymamával annyira szoros a viszonya, hogy az otthon lakásnak ő az egyik fontos szempontja. András azt mondja, „amíg él a nagyi, szeretnék vele minél több időt tölteni”. Másrészt a házukon hitel van, így túlzásnak érzi, hogy kétfelé fizessen, ugyanis a ház számláit ő állja. „Van egy kényszer része annak, hogy itthon lakom, meg az is, hogy szeretem a környéket, meg a házat, és ad egyfajta komfortérzetet az is, hogy a közelben van eltemetve az apám és a nagyapám. De ahogy figyelem az albérlet árakat, most kizárt, hogy innen elzúzzak albérletbe. Elmebetegség, ami az árakkal megy. Inkább aludnék egy matracon a pincénkben, mint hogy valakinek odaadjak havi százezret rezsivel egy garzonra” – mondja.

András véleménye eléggé általános az utóbbi években a szüleikkel lakó felnőttek körében, mert természetesen ez a tendencia nem csak Magyarországon jellemző. A 25 éves vagy annál idősebb, szüleikkel élő gyerekek arányát tekintve az első helyen Szlovákia áll, majd Lengyelország, Olaszország és Spanyolország következik az Eurostat adatai szerint. A legkevesebb otthon élő felnőtt gyerek a skandináv országokban él.

És a tehetősebb országokban is jellemző a tendencia. A Guardian tavaly dolgozta fel a brit területeken otthon lakó felnőttek témáját, és a Nationwide piackutatóra hivatkozva azt írják, hogy erősen az ingatlanáraktól függ a jelenség. Londonban, ahol az egekben vannak a lakásárak, a legalább 26 évesek ötöde él még a szülőkkel, míg az ország keleti részein mindössze 9 százalékuk. És összességében a brit szülőkkel élő felnőtt férfiak és nők semmi pénzt nem adnak haza. Az amerikai szülők is hosszabban élvezik gyermekeik társaságát, az Egyesült Államokban a 18–34 év közöttiek egyharmada még otthon lakik.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!