Borulnak a bilik az MSZP-ben Dunaújváros miatt

2016.06.09. 13:08
Csúnya egymásra mutogatás kezdődött az MSZP-ben, ki és mennyire felelős a dunaújvárosi csúfos választási szereplésért. A helyi és országos vezetés próbálja a másikra tolni a felelősséget, közben pedig kiderült, hogy a helyi elnök raftingolni.

Eléggé felkavarta a szocialista belső közvéleményt a vasárnapi dunaújvárosi vereség. Nem is az rázta meg az MSZP-seket a legjobban, hogy a Fidesz jelöltje nyert, hanem az, hogy a DK-s két és félszer több szavazatot kapott, mint az MSZP-s. A szocialisták így csak a negyedikek lettek, és ezért a helyért is nagy versenyben voltak a PM-es jelölttel.

Tóbiás József MSZP-elnök már este lemondásra szólította fel a párt pár hete megválasztott új dunaújvárosi elnökét, Pintér Attilát. Aki elég durván visszaszólt pártelnökének, álságosnak nevezte Tóbiás József hozzáállását, majd bizalmi szavazást kért maga ellen Dunaújvárosban.

A helyi tagok pedig bizalmat is szavaztak neki szerda este, így marad ő az elnök, mintha mi sem történt volna.

Az újvárosiak úgy látják tehát, hogy az országos vezetés hibája, hogy Gyurcsány ennyivel lenyomta őket. Míg Tóbiásék szerint a helyi szocialisták rossz döntése hozta nehéz helyzetbe a pártot. Elindult tehát az egymásra mutogatás, közben pedig sorra derülnek ki, hogy is zajlott a valóságban a szocialista kampány.

Kampány helyett evezés, pecázás

Dunaújvárosban elterjedt gyorsan, majd az Atv.hu meg is írta, hogy

Pintér Attila elnök a finisben nem teljes erővel vetette bele magát a kampányba: elment ugyanis Szlovéniába raftingolni

(vadvízen evezni). Pintér nem cáfolta a dolgot, és a párt belügyének nevezve mindazt, ami a választással kapcsolatos. 

Nemsokára megjött azonban válaszcsapás. Az újvárosiak elkezdték sérelmezni, hogy az országos elnökség kevésbé segített nekik, és - a belső hangulatra jellemző -  elkezdték terjeszteni a pártban, hogy Márton Roland alelnök a választás napján pecázni ment. Vagyis nem a szavazatszerzéssel foglalkozott.  Ezt a Magyar Idők meg is írta. Márton ugyanakkor az Indexnek azt mondta, ő is hallotta, hogy ezt terjesztik róla, de tagadta, hogy valóban elment volna horgászni.

A bilik tehát borulnak, és a szembenállás megértéséhez fontos tudni, hogy nem egyszerűen egy helyi-országos vitáról van szó. Pintér Attilát a pártban Mesterházy Attila volt pártelnökhöz kötik, márpedig Mesterházy – ezt szűkebb körben senki előtt nem is titkolja – most abban érdekelt, hogy Tóbiást leváltsák a pártelnöki posztról. Vagyis Pintér válaszlépései mögött az a megfontolás is húzódik, hogy Tóbiást gyengítsék az elnökjelölti harcban. Tóbiás pedig szintén az elnöki kampánya miatt igyekszik a választási bukás felelősségét a helyi szervezetre tolni.