Elkapták és már el is ítélték a pesterzsébeti tanárverőket

2016.06.09. 17:37 Módosítva: 2016.06.09. 17:37

A rendőrség elkapta, az ügyészség azonnal bíróság elé állította, a bíróság pedig rögtön el is ítélte a pesterzsébeti általános iskolában tanítónőt verő tetteseket. Az RTL-híradó számolt be róla először, hogy hétfőn egy család tagjai ököllel arcon ütöttek egy tanárnőt, akit azzal vádoltak, hogy megverte a gyereküket. 

A tanítónőt az iskola folyosóján hangosan, káromkodva vonták felelősségre. A helyzetet az iskola igazgatója próbálta tisztázni, de ez sem segített: a gyerek anyja ököllel fejbeütötte, a testvére pedig hátulról megragadta a menekülni próbáló tanító haját – eközben végig gyerekek is voltak a folyosón.

A XX. és a XXIII. kerületi rendőrök gyorsan elkapták a tetteseket, a kerületi ügyészség pedig még az őrizet alatt, 72 órán belül bíróság elé állította. A bíróság máris döntött: a 34 éves nőt 1 év 10 hónap, 4 évre felfüggesztett börtönbüntetésre, 25 éves öccsét 1 év 2 hónap, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, a kerületi ügyészség mindkét vádlottra végrehajtandó szabadságvesztésért  fellebbez.