Elkaszálták a korrupcióellenes népszavazási kérdéseket

2016.06.09. 19:25

Megtagadta három népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), írja az MTI. Mindhárom kérdést ugyanaz a magánszemély adta be.

  • Az első kérdés úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy a megkötött, az állami költségvetést, uniós forrásokat, valamint állami tulajdonban lévő vagyontárgyakat érintő valamennyi szerződés kerüljön fel egy bárki számára ingyenesen elérhető internetes adatbázisba, és azok tartalmát bárki megismerhesse?"

Patyi András, az NVB elnöke a szerződésekben lévő személyes adatok védelmére hivatkozva javasolta, hogy tagadják meg a hitelesítést. Szerinte az is probléma, hogy a kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének. Litresits András, az MSZP delegáltja hiába próbált azzal érvelni, hogy a kérdés lényege a közpénzzel gazdálkodás ellenőrzése, és lehetne olyan megoldást találni, amellyel a személyes adatokat védeni lehetne. A hitelesítés mellett szavazott Litresitsen kívül Bodolai László, az LMP, Borbély Andrea, a Jobbik és Lovas András, a KDNP delegáltja.

  • A második kérdés ez volt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy az állami tulajdon átruházásáról, bérbeadásáról, hasznosításáról szóló valamennyi adat, irat, dokumentum legyen nyilvános (ne kerülhessen a 2009. évi CLV. a minősített adat védelméről szóló törvény hatálya alá, vagyis ne lehessen titkosítani)?"

Patyi itt is a hitelesítés ellen volt, megint a személyes adatokra hivatkozott, és arra is, hogy szerinte a kérdés megtévesztő, mert azt sugallja, mintha nem lehetne hozzáférni a nem minősített adatokhoz. Ennek a kérdésnek a hitelesítését a bizottság egyhangúlag, 11 szavazattal tagadta meg.

  • A harmadik kérdés ez volt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés módosítsa a hatályos büntető törvénykönyvet (2011. évi CXCVI. törvény) annak érdekében, hogy a nemzeti vagyonra és a közpénzek terhére elkövetett csalás, sikkasztás, hűtlen kezelés, költségvetési csalás bűncselekménye ne évülhessen el, az elkövető időkorlát nélkül, bármikor büntethető legyen?"

Ennek a hitelesítését is egyhangúlag tagadták meg. Patyi az MTI szerint azzal érvelt, a kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének, például azért nem, mert a Btk. száma helyett véletlenül a nemzeti vagyonról szóló törvény számát adta meg. De Patyi szerint megtévesztő is, mert azt sugallja, mintha költségvetési csalást nem csak közpénzre lehetne elkövetni. Azt is felhozta a kérdés ellen, hogy a diszkrimináció tilalmába ütközik, mert indokolatlanul tesz különbséget az elévülésnél aszerint, hogy magánvagyonról vagy közpénzről van szó. 

Az NVB határozatait 15 napon belül lehet megtámadni a Kúriánál.