Lassan eltűnnek az utcai nyomós kutak
Egyre csökken a jellegzetes kék utcai kutak vagy csapok száma Magyarországon, az önkormányzatok sorra mondják vissza az ezek üzemeltetéséről szóló szerződéseket a vízműtársaságokkal - írja a Magyar Idők. Az elmúlt öt évben a Fővárosi Vízműveknél például 800 ilyen kutat szereltek le, így ma 1114 utcai kút maradt az országban. Viszont ezek közül is csak 757-re van érvénye szerződése az önkormányzatoknak, a maradék 357 darabra viszont nem tartanak igényt.
A jogszabályok alapján ilyen közkutakat kötelező fenntartania az önkormányzatoknak ott, ahol a lakók 300 méter távolságon belül csak innen jutnak ivóvízhez, ezekből a csapokból pedig egy embernek legalább napi 20 liter víznek kell jutnia. Ott viszont, ahol az embereknek be van kötve a víz és a csapok kihasználatlanul állnak az utcán, az önkormányzatok inkább lemondanak a kék csapokról. Azokon a helyeken pedig, ahol például sok szomjas turista fordul meg, a szépnek azért nem nevezhető és nehézkesen használható kék csapokat esztétikusabb ivókutakra cserélik.