Ezt tegye, ha túszul ejtik

2016.06.14. 06:50
A legfrissebb jelentések szerint 49 ember halt meg az orlandói támadásban, az elkövető Omar Mateen három órán keresztül lövöldözött a Pulse nevű szórakozóhelyen. Ritkán történnek ilyen léptékű vérengzések, de Tóbiás Mátyás önvédelmi oktató szerint nem árt magunkat mentálisan felkészíteni egy lehetséges támadásra.

Tóbiás 2000 óta tart rendőröknek, katonáknak és civileknek önvédelmi harci kurzusokat, amelyeken azt is megtanítja, hogyan kell a közvetlen életveszéllyel járó helyzetekben viselkedni. Szerinte érdemes nyugodt lelkiállapotban végiggondolni, hogy miként viselkednénk egy ilyen, elképzelt szituációban, mint egy betörés, lövöldözés vagy túszejtés.

1. Menekülj!

„Lényegtelen, hogy milyen veszélyhelyzetből adódó stresszhelyzetben vagyunk, hogy az lövöldözés, betörés vagy terrortámadás, a civilek rendszerint nincsenek annak a mentális és fizikai felkészültségnek a birtokában, hogy kezeljenek egy ilyen helyzetet. Így az első, és legfontosabb, amit tehet, és lehetősége van rá, hogy ne fagyjon le, hanem meneküljön, tehát szeparálja magát a problémától” – mondja Tóbiás.

A szakember szerint legalább ennyire fontos, hogy másoknak is segítsünk, és menekítsük, akit csak tudunk. "Hagyd hátra a cuccaidat, semmi sem lehet fontosabb az életednél, aztán előzd meg hogy mások is belekerüljenek a bajba, figyelmeztesd őket és hívd a rendőrséget!" - sorolta az önvédelmi instruktor.

2. Rejtőzz el!

Számtalan ok miatt előfordulhat azonban, hogy a menekülés nem lehetséges, olyankor a lehető legjobb megoldás a rejtőzés. A CNN például egy olyan orlandói túlélőről írt, aki a mosdóban úgy rejtőzött el, hogy holttestekkel takarta el magát.

„Ilyenkor el kell barikádozni a rejtekhely bejáratát, le kell némítani a telefont, de ezzel párhuzamban és néma csendben azonnal el kell kezdeni kommunikálni kifelé. Hogy kik vagyunk, hol vagyunk, hogy a támadó hogy néz ki, milyen a fegyverzete, milyen nyelvet beszél. Minden olyan információt ki kell küldeni a külvilágba, ami a rendőrség segítségére lehet” – fogalmaz a többek között Krav-Maga, Sayoc késharc, thai boksz, aikido-oktatással is foglalkozó oktató.

3. Harcolj!

A szakember szerint csak és kizárólag akkor érdemes harcba szállni a támadóval, ha semmilyen más lehetőségünk nem maradt.

„Ebben az esetben valamilyen eszközt mindenképp fogjunk a kezünkbe, mert bármilyen eszközzel is hatványozottan nagyobb sérülést tudunk okozni a támadónknak, mint puszta kézzel. Támadjatok többen egyszerre, ha lehet, és improvizált fegyvereket használj, például tűzoltókészüléket (leütni), széket (ütni vele), tollat (szembe vagy nyakba szúrni), kulcscsomót (arcba szúrni), hosszabbító (nyakra)” – fogalmaz Tóbiás.

A weben rengeteg olyan angol nyelvű ismertető található, hogy az életünket veszélyeztető helyzetben vagy túszként hogyan érdemes viselkedni. Az ABC News idézi például a New York-i rendőrség nyugalmazott nyomozóját, Wallace Zenist, aki 22 éves karrierje alatt 150 túsz-helyzetben vett részt túsztárgyalóként. Ő hat pontban ezeket a tanácsokat fogalmazta meg arról, hogyan lehet túlélni túszként:

  1. Maradj nyugodt, beszélj megfontoltan, lassan, mert a „nyugalom fertőző”.
  2. Figyelj meg minden részletet aprólékosan magad körül. Hogy merre nyílik az ajtó, hogy milyen ruhát visel a támadó, hogy egyedül van-e, hogy milyen fegyvere van.
  3. Csak akkor beszélj, ha megszólítanak. Sose legyél agresszív, ha esetleg megengedi, hogy beszélj a rendőrséggel, akkor is csak igenekkel és nemekkel kommunikálj, nehogy valamit fenyegetésnek fogjon fel.
  4. Mondd el a túszejtőnek, ha életmentő ellátásra van szükséged, rendszerint először a betegeket engedik el.
  5. Ha a rendőrség megérkezik, hasalj a földre és működj együtt.
  6. Ne hősködj!