Mezőgazdaságot oktatna az iskolában egy fideszes képviselő

2016.06.18. 12:33
Az általános iskola első nyolc osztályában vezetné be a mezőgazdaság oktatását Turi-Kovács Béla fideszes képviselő. A Kisgazda Polgári Egyesület és a Fidesz közös fórumán azt is eliserte, hogy nem ért egyet a mostani földtörvénnyel.

Zártkörű fórumot tartott szombaton a Fidesz és a Kisgazda Polgári Egyesület Nagykanizsán, de az MTI-nek hála néhány kijelentés és elképzelés azért a nyilvánosság elé szivárgott.

Kövér László házelnök a kvótareferendumról beszélt elsősorban, és azt mondta, hogy nagyon fontos volna, hogy a betelepítési kvóta elleni őszi népszavazáson "egyértelmű eredménnyel üzenjünk Brüsszelnek, hogy csak a magyarokra tartozik, kivel szeretnének egy országban élni."

Ebben sok újdonság nem volt, ahogy Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdsági Minisztérium államtitkára se mondott olyat, amit még ne hallottunk volna kormánypárti politikustól. Cseresnyés azt mondta: "Brüsszeli bürokraták diktátuma révén semmiképpen se erőszakolhassanak ránk olyan embereket, akiket a magyar közösség nem szívesen fogad be".

Nem ért egyet az agrárpolitikával a fideszes kisgazda

Újdonság volt viszont Turi-Kovács Béla fideszes országgyűlési képviselő , a KPE országos elnökének beszéde és javaslata. Ő nem a kvótáról, hanem a mezőgazdasággal és a földpolitikával kapcsolatos változásokról beszélt. Turi-Kovács nem tagadta, hogy nem ért egyet a földtörvénnyel, és indokoltnak tartaná átgondolni az agrárpolitikát. 

A fideszes képviselő elismerte, hogy kezdettől fogva nem támogatta az állami földek értékesítését, csak a három hektár alatti földekét, e felett azonban csak indokolt gazdasági érdekek esetén. 

Szerinte a sokat emlegetett "földéhség, azoknál jelentkezett igazán, ahol a tőke is jelen van", vagyis a kis- és középbirtokosok csak jelentős eladósodás mellett vagy egyáltalán nem tudtak földet vásárolni. "Megfoghatatlan" fogalomként jellemezte a családi gazdaságot, mert míg korábban meg volt határozva az egy család által birtokolható földterület maximuma, addig mára ez megszűnt.

Turi-Kovács Béla azt is mondta, hogy a kisgazdák kezdettől fogva alkotmányellenesnek tartják a földforgalmi törvényben szereplő földműves fogalmát, mert az csupán 110 ezer ember földvásárlásra történő jogosultságát jelenti. Azt javasolják ezért, hogy 

a mezőgazdasági ismeretek oktatását vezessék be az első nyolc osztályban.

És ha valaki akar, ingyenes különbözeti vizsgával tegyék lehetővé számára a képzettség megszerzését.