Mintegy ezer házat rongált meg a jégeső Szabolcsban

2016.06.22. 09:59

Közel ezer házat rongált meg a kedd esti jégeső Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében. Az egyik épület annyira megrongálódott, hogy az ott élő családot ki kellett telepíteni – közölte Dóka Imre, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

A kárfelmérések alapján a második, kedd délelőtti jégeső Csengersimán száz, Tiszabecsen pedig több mint tíz helyen okozott károkat. Így már az ezerhez közelít a viharban megsérült épületek száma, mondta el Dóka.

A helyi hivatásos tűzoltók és mentők mellett Budapestről is átcsoportosítottak két autót és tizennégy embert, hogy segítsen a környezeti károk felszámolásában és a háztetők javításában. Rajtuk kívül a helyszínre érkezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési munkacsoportja.

A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue 24 speciális húsztagú mentőcsapata a tetők helyreállításában segít. A segélyszervezet egymillió forintos gyorssegélyből tetőléceket és tetőfóliákat biztosít a rászorultaknak Rozsályon és környékén. A szeretetszolgálat az 1355-ös adományvonalon, valamint „viharkárosultak” megjelöléssel a KDB Bank 13555555-5555555-55555555 számlaszámon keresztül várja az adományokat.

A kedd hajnali vihart és jégverést követően az Aegon Magyarország biztosítóhoz közel 330 bejelentés érkezett az érintett településekről. Az ügyfelek által becsült kár meghaladja a 46 millió forintot, az átlagos kárösszeg 143 ezer forint, írja közleményében a pénzintézet.