Elzavarták Tóbiást, Molnár Gyula az MSZP új elnöke

BSZ 8658
2016.06.25. 18:10 Módosítva: 2016.06.25. 18:23
Molnár Gyula magabiztosan legyőzte Tóbiás Józsefet, így 2018 nyaráig ő a Magyar Szocialista Párt elnöke. A választmány éléről elzavarták Botka Lászlót, és Hiller Istvánt választották meg a küldöttek. A 2018-asválasztásra a Molnár-Hiller páros készíti fel a pártot, illetve egy új frakcióvezetőt is kell keresnie Molnárnak. A tisztújítás eredménye az Indexen.

Nagy nehezen sikerült elnököt választaniuk a szocialistáknak, az MSZP új elnöke Molnár Gyula lett. A második fordulóban ez az eredmény született:

  • Molnár Gyula: 176 szavazat,
  • Tóbiás József: 133 szavazat.

Tóbiás József a 2014-es parlamenti és EP-választási vereség után lett a párt elnöke. Akkor ő volt az egyetlen induló. Az elmúlt időszakban a belső ellenfelei amiatt kritizálték, hogy nem sikerült a párt népszerűségét jelentősen feljebb tornáznia, és a Fidesz hibáiból sem mindig sikerült az MSZP-nek profitálnia.

Molnár Gyula pár hónappal ezelőtt lépett porondra. A volt újbudai polgármester azért tudott nyerni, mert korábban elég sok befolyásos szocialista állt be mögé, és nyilvánosan vagy háttérben biztosította a támogatásáról. Molnárt támogatta Tóbiás ellenében Lendvai Ildikó, Puch László, Mesterházy Attila, illetve Molnár Zsolt is.

Amikor szocialistákkal beszélgettünk az elmúlt hetekben, Molnárt többen hatékony, jó stratégiaalkotó képességekkel rendelkező politikusként írták le. Azt is hozzátették ugyanakkor, hogy a helyzetét azonban nehezíti az a büntetőeljárás, amelynek a végén ugyan jogerősen felmentették, de amely tagadhatatlanul foltot ejtett a politikai imázsán.

Molnár már 2018-ra tekint

A megválasztása után sajtótájékoztatón Molnár Gyula azt mondta, hogy mostantól egyetlen cél van: felkészülni a 2018-as választásra, hogy "tudjunk váltópárt lenni és váltsuk le ezt a kormányt". Molnár azt mondta, hogy ebben a munkában mindenkire számít a következő két évben, a most leszavazott Tóbiás Józsefre és Botka Lászlóra is. Azt kérte, hogy minden belső dilemmát, vitát, félreértést tegyenek félre a párton belül.

Molnár bejelentette azt is, hogy összegyűlt a 200 ezer aláírás a földtörvény elleni népszavazáshoz, és az új vezetés is elszánt, hogy kiírják ezt a népszavazást, "ez nem a földről, hanem az egész kormányról szól".

Személyi döntésekről nem beszélt Molnár, és a lehetséges baloldali összefogásról is csak annyit mondott: "egy kihívónak kell lenni a demokratikus oldalon, korai lenne megmondani ezt hogy érjük el".

Tóbiás József, a leváltott elnök annyit mondott, hogy korai egyelőre megfogalmaznia egyelőre, hol hibázott. Az biztos, hogy új szakasz kezdődik a párt életében, ehhez jó munkát kívánt. Nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy lemond-e a frakcióvezetői posztról, vagy megvárja a tisztújítást a frakció élén. Az szinte biztos, hogy Molnár Gyulának új frakcióvezetőt kell majd keresnie, hiszen ő nem tagja a frakciónak, nem is képviselő.

Első fordulót is nyerte

Molnár már az első fordulóban is több szavazatot kapott, mint a többi jelölt. Az első forduló eredménye így nézett ki:

  • Molnár Gyula 121,
  • Tóbiás József 99,
  • Harangozó Tamás 67,
  • Szanyi Tibor 45.

Fidesz-közlemény: Az MSZP semmit sem tanult

A Fidesz szerint az MSZP semmit sem tanult, mindegy, hogy ki a szocialista párt elnöke, ott folytatják, ahol abbahagyták, írták az MTI-nek.

A közlemény szerint Molnár Gyula, az MSZP új elnöke, Hiller István, az új választmányi elnök és a párt új tisztségviselői mindannyian régóta politizálnak, már a "Gyurcsány-éra" alatt is fontos pozíciókban voltak: Hiller István segítette Gyurcsány Ferencet a miniszterelnöki pozícióhoz. Így bizonyára könnyebb lesz nekik tisztázni a szocialisták körüli botrányokat és szembenézni azzal, hogy "kormányzásuk nyolc éve alatt hogyan tették tönkre az országot" - írták.

Szerintük teljesen mindegy azonban, hogy ki az MSZP elnöke, mert a párt ugyanott folytatja, ahol abbahagyta: a szocialisták végre akarják hajtani Brüsszel kényszerbetelepítési tervét, folytatják a bevándorláspárti politikát és "a falazást a korrupciós ügyeikhez". 

Azt írták: az MSZP miniszterelnökénél "már megtalálták az Alstom-kenőpénzek egy részét, az MSZP több fejese külföldön rejtegetett százmilliókat", de egyik elnökjelölt sem volt ezzel hajlandó foglalkozni. Az MSZP új elnöke, Molnár Gyula előre megmondta azt is, hogy "meg akarja erősíteni a Gyurcsány-koalíciót, amely egyszer már tönkretette az országot".

Botka MSZP-s karrierjének vége lehet

Az MSZP a többi tisztségviselőjéről is döntött. Nagy meglepetés, hogy a párt leszavazta a legnépszerűbb politikusát, Botka László helyett Hiller István lett a választmány elnöke. Ez a második legfontosabb poszt a pártban. Mindez azt jelenti, hogy a 2018-as választásra a Molnár-Hiller páros vezeti a párt felkészülését. Botka László pedig nagy valószínűséggel kivonul az országos politikából, és visszavonul Szegedre.

  • Hiller István 201,
  • Botka László 134.

Hiller István új választmányi elnök azt mondta a megválasztása után, hogy "Molnár Gyulával jól tudunk együttműködni, jól kiegészítjük egymást". Úgy képzeli ezt az együttműködést, hogy Molnár vezeti a pártot, ő pedig a hosszú távú stratégiaalkotásért felel.

Botka László a tisztújítás után csak annyit mondott, hogy bízik benne, hogy megtalálják a helyes stratégiát az új vezetők. Arról nem beszélt, hogy visszavonul-e az országos politikától, de sokat sejtetően azt mondta, hogy számára továbbra is szegedi polgármesteri pozíció a legfontosabb, miniszterelnök-jelöltségről pedig sem most, sem korábban nem beszélt.

Az elnökhelyettes Gőgös Zoltán lett,

  • Gőgös Zoltán 183,
  • Tóth Bertalan 144.

A párt három alelnöke pedig: Gúr Nándor, Nemény András és Ujhelyi István. Lukács Zoltán jelenlegi alelnök kapta itt a legkevesebb szavazatot.

  • Ujhelyi István 262,
  • Nemény András 234,
  • Gúr Nándor 197,
  • Lukács Zoltán 194.

(Borítókép: Barakonyi Szabolcs/Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

1 órája

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

4 órája

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

35 perce

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

10 órája