Balhé volt éjjel a Közlekedési Múzeumnál

2016.06.27. 07:41

Körbekordonozták a Közlekedési Múzeumot hétfőre virradó éjjel, a kordont biztonsági emberek védik, ők néznek farkasszemet a Városligetben tervezett beruházás ellen tiltakozókkal. A helyszínről származó információnk szerint hétfő kora reggel mintegy 30-40 kigyúrt biztonsági ember és nagyjából húsz tiltakozó volt.

Egyre több rendőr is megjelent a helyszínen, a tiltakozók egyike az Indexnek azt mondta, hogy feszült a helyzet. 

A 444 beszámolója szerint lökdösődés és kisebb verekedés alakult ki az éjjel Ligetvédők és a Közlekedési Múzeumhoz kirendelt biztonsági őrök között, akik a Városliget Zrt. megbízásából jártak el. A 444 kérdésére ugyanakkor egyik biztonsági őr sem volt hajlandó elárulni a nevét, sem azt, hogy milyen cég munkatársaiként vannak itt.

A Városliget Zrt. hétfőn közleményben tudatta, hogy megkezdődik a Közlekedési Múzeum régi, rossz állapotú épületének bontása. "Két héttel ezelőtt a legendás első 424-es gőzmozdonyt szállítottuk el, és ahogy az elmúlt hetekben több alkalommal erről tájékoztatást adtunk, a következő lépésben megkezdődik az épület bontása, illetve a még szállításra váró műtárgyak raktárba költöztetése. Mivel itt hatalmas, többtonnás műtárgyakról van szó, a biztonságos és szakszerű kiemelés érdekében esetenként az épület szerkezetét, födémrendszerét is meg kell bontani. A munkálatokhoz minden szükséges engedély rendelkezésre áll" - írták. 

Az épület megbontása közben a munkaterület fokozottan élet- és balesetveszélyes, ezért is döntött úgy a Városliget Zrt., hogy a helyszínt biztonsági okokból  a mai naptól elkeríti. "Fontos tudni, hogy a múzeumi épület bontása során egyetlen fát sem szükséges kivágni. A később kezdődő építkezés során pedig az érintett fákat számos európai beruházásnál jól bevált technológiával a Városligeten belül átültetjük" - közölték.