Rejtély, hogy miért robbant fel a bomba a Hortobágyon

DEBRE20160701003
2016.07.01. 16:03 Módosítva: 2016.07.01. 22:46

Négy tűzszerész meghalt, egy pedig megsérült pénteken, amikor az egykori hortobágyi bombázó lőtéren robbanás történt aknamentesítés közben, közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A sebesült tűzszerész állapota súlyos, de nem életveszélyes, az MH Egészségügyi Központba szállították.

Simicskó István honvédelmi miniszter este rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, a katonák egy 250 kilós bomba hatástalanítása közben haltak meg. Áder János köztársasági elnök, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetése is őszinte részvétét fejezte ki a balesetben elhunyt katonák hozzátartozóinak. A katonákat hősi halottnak nyilvánítják, és a Hazért Érdemjelet, vagyis a honvédelmi miniszter által adható legmagasabb kitüntetést is megkapják. 

"Akik ma életüket áldozták, azok ezt mindannyiunk biztonsága, mások életének megóvása érdekében tették. Négy kiváló tűzszerészt, négy bátor katonát, négy nagyszerű honfitársunkat veszítettük el" - írta Áder.

Benkő Tibor vezérkari főnök a péntek este tartott sajtótájékoztatón elmondta, a katonák mind harmincas férfiak voltak, öt gyermek maradt apa nélkül. A pontos körülményeket még vizsgálják, sok a tisztázatlan részlet. A bombák ugyanis már hatástalanítva voltak, kiszerelték belőle a gyutacsot is, így mindenki értetlenül áll a történtek előtt, főleg mivel a tűzszerészek is mind rutinos és felkészült szakemberek voltak.

Az aknamentesítés 2013 óta tart, nagyjából 4100 hektáron számolják fel a veszélyes maradványokat. A tűzszerészek műszerekkel feltárják és megjelölik a lőszerek, bombák helyét, majd megsemmisítik azokat. Már több tízezer ilyen jelölés van a Hortobágyon, a tavalyi év nyaráig 521 hektáron történt meg a mentesítés, ahol 532 robbanótöltetet és 126 kilogramm egyéb pirotechnikai anyagot, robbanószert találtak. A két ütemben megvalósuló 3,5 milliárdba kerülő akció az unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg

A Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras, Karcag és Hortobágy közelében található egykori bombázólőtérre civilek nem léphettek be, mivel máig magán viseli a több évtizedes katonai tevékenység nyomait, rengeteg a világháborús bomba. A munkálatokat eredetileg 2018 májusában akarták befejezni, a mostani baleset viszont hátráltathatja a dolgot. Korábbi hírek szerint találtak már itt hatvankilós szovjet bombát, F5 típusú levegő-föld rakétát, szovjet repeszgránátot és szovjet páncéltörő gránátot is.

Ladocsi Attila igazságügyi tűzszerész az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta: az elmúlt hatvan évben Magyarországon a Hortobágyon dobták le a legtöbb robbanótestet, és kísérleti lőtér is volt az a terület. Olyan fel nem robbant kísérleti eszközök is lehetnek ott, amelyek a tűzszerészek számára is ismeretlenek, ez az egyik legnagyobb és legveszélyesebb talajmentesítési munka, amit Magyarországon valaha végeztek.

Szerinte a magyar tűzszerészek világszínvonalon a legjobbak közé tartoznak, vagyis ha technikailag és szakmailag elvégezhető egy hatástalanítás, akkor azt jó eséllyel meg is tudják oldani. Így szerinte biztos, hogy nem felkészületlenség vagy kiküszöbölhető emberi mulasztás okozhatta a balesetet.

Szerte az országban nagy számban találnak háborús lőszereket, évente több ezer lakossági bejelentéshez vonulnak ki a tűzszerészek, idén eddig 1035 bejelentést kaptak. Múlt héten is 31 bejelentés érkezett, bombát találtak Mogyoródon, Velencén és Tárnokon is. Több esetben is soron kívül kellett intézkedni, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Halálos magyar tűzszerészbalesetek

  • 1997. július 20. - Két tűzszerész meghalt Dunaharasztiban, amikor hatástalanítás közben felrobbant egy második világháborús aknagránát. A 82 milliméteres lövedék robbanása következtében életét vesztette egy hivatásos főtörzsőrmester és egy sorállományú honvéd.
  • 2000. október 22. - Budapesten felrobbant egy második világháborús bomba a X. kerületben, a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út sarkán álló benzinkút melletti építési területen. Egy 26 éves tűzszerész járőrparancsnok éppen azonosította és a szállításhoz készítette elő a 82 milliméteres aknagránátot, amikor az felrobbant és a tűzszerész meghalt.
  • 2006. május 23. - A szolnoki béketámogató kiképző központban robbanás történt. Három tűzszerész megsérült, közülük K. Róbert őrnagy meghalt. Május 24-én bejelentették, hogy egy 152 milliméteres repeszromboló gránát robbanása okozta a balesetet. 
  • 2006. október 6. - A Fejér megyei zámolyi homokbányában felrobbant egy hatástalanításra szánt II. világháborús, 76 milliméteres orosz repeszgránát. A balesetben három tűzszerész meghalt, egy súlyosan megsérült.
  • 2008. június 10. - Az afganisztáni Baglán tartományban egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben meghalt Kovács Gyula 30 éves főtörzsőrmester, a magyar tartományi újjáépítési csoport tűzszerész egységének katonája. Kovács Gyulát a honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá léptette elő.
  • 2008. július 12. - Az afganisztáni Baglán tartományban Nemes Krisztiánt a helyi rendőrség által felfedezett robbanószerkezethez hívták ki. A katonatiszt azért nem viselt védőfelszerelést, mert a támadás időpontjában még csak a robbanószerkezet helyét akarta megállapítani. A felderítés közben robbanás áldozata lett. Posztumusz őrnaggyá léptették elő.

(Borítókép:  Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport