Szökés veszélye miatt lecsukták a megnyomorodott menedékkérőket

2016.07.02. 17:38

A szökés veszélyére hivatkozva menekültügyi őrizetbe vettek egy kerekesszékes és egy bottal járó menedékkérőt, akiket a röszkei összecsapások kapcsán felfüggesztett börtönbüntentésre ítéltek pénteken - írta Facebook-oldalán a Magyar Helsinki Bizottság.

A két férfit azzal vádolja az ügyészség, hogy bár egyikük deréktól lefelé lebénult, másikuk pedig sánta és csak bottal tud járni, részt vettek a tavaly a röszkei átkelőnél történt zavargásokban, és illegálisan átlépték a határt. Pénteken első fokon a Szegedi Járásbíróság 1-1 év felfüggesztett börtönre ítélte őket 2, illetve 4 éves próbaidővel, valamint ugyanilyen időtartamra szóló kiutasítással. Az ügyben hét további vádlottat letöltendő bönrtönbüntetésre ítéltek.

A Helsinki Bizottság azt írta: a két megnyomorodott menekültet már 10 hónapja tartják fogva, és 8 hónapja képtelenek dönteni menedékkérelmük kapcsán, holott erre 60 napja lenne a Bevándorlási Hivatalnak. A hivatal eddig kétszer hozott döntést ügyükben, de a bíróság mindkettőt törvénysértőnek mondta ki, úgyhogy új eljárásokat kell lefolytatni.

Bár a pénteki első fokú ítéletben elmarasztalták őket, az ítélethirdetéssel végre felmerült a lehetősége, hogy 10 hónap után szabadulhatnak a házi őrizetből, ami a Helsinki Bizottság szerint valójában fogvatartást takar. Ugyanakkor az ítélethirdetés után három órával menekültügyi őrizetbe vették őket, részben arra hivatkozva, hogy – dacára annak, hogy megnyomorodottak – megszökhetnek.

A röszkei per márciusban kezdődött el. Ebben az ügyben robbant ki a fordításbotrány, azóta már büntetőeljárás is folyik amiatt, hogy kiderült: a fordító teljesen átköltötte, tartalmilag is alaposan megváltoztatta az egyik vádlott, egy fiatal szír fiú írásos beadványát.

A vádbeszédben az ügyész szerdán letöltendő börtönbüntetést és kiutasítást kért valamennyi vádlottra. A védők elsősorban felmentést kértek, és rámutattak arra is, hogy a kiutasítás több vádlott esetében azzal járna, hogy elszakítanák őket a családjuktól, már az EU területén élő feleségüktől, gyerekeiktől.

Az ügyben a Helsinki Bizottság három vádlottat, a két megnyomorodott férfi mellett egy félig vak nőt védett. Szerintük az ítélet megalapozatlan, sommás, és a nemzetközi jogba ütközik. A jogvédő civil szervezet "A „röszkei zavargók” elleni büntetőeljárás  13 abszurditása" címmel adott ki közleményt  az ítélethirdetés után.

A Helsinki Bizottság azt is közölte, hogy harmadik védence, az időközben oltalmazotti státust kapott idős félvak nő esetében a Bevándorlási Hivatal elindította a státuszfelülvizsgálati eljárását, aminek az eredménye az lehet, hogy visszavonják a nemzetközi védelmét.