Schmidt Mária eltűnt a Sorsok Házából

2016.07.04. 15:43

A Sorsok Háza-projektért felelős Miniszterelnökség már nem is említi Schmidt Máriát az emlékközponttal kapcsolatban. A Nol.hu kérdezett rá arra, hogy miként halad a két éves csúszásban lévő beruházás, amire talányos választ kaptak.

A Miniszterelnökség nem szerződött senkivel a Sorsok Háza részletes koncepciójának elkészítésére, így nem is kaphatott ilyen anyagot senkitől. Ahogyan korábban is, most is az a kormány álláspontja, hogy a Sorsok Háza csak akkor valósulhat meg, ha annak koncepciójáról konszenzus jön létre a magyarországi zsidó közösség, a holokauszttúlélők, továbbá az oktatási-kutatási szakértők között. Ezt követően lehet felkérni bárkit részletes koncepció kialakítására.

A Miniszterelnökség nem hogy nem említi az eddig felelősként kezelt Schmidt Máriát, a Terror Háza főigazgatóját, de egyenesen utal rá, hogy majd ezután keresnek vezetőt. 

A Sorsok Háza létrehozására 7,5 milliárd forintot különített el a kormány. Az emlékközpontot 2014 áprilisában kellett volna átadni, de a műszaki átadás még mindig nem történt meg, pedig tavaly tavasszal befejeződött az építkezés. Az épület azóta üresen áll.

A késlekedés egyik oka, hogy a zsidó szervezetek nem támogatják a Terror Háza igazgatójának koncepcióját. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz egykori vezetője, aki azóta Lázár János tanácsadója lett, azt javasolta, hogy a szakmai koncepció elkészítésére a kormány kérjen fel tekintélyes történészeket: Glatz Ferencet, Karsai Lászlót és Ungváry Krisztiánt.